Nyíregyháza

2022.09.22. 14:00

Egész adattestünk sérülékeny lenyomat

Az interneten keresztül a világon minden ember elérhető, manipulálható, befolyásolható.

Fotó: Gazdag Mihaly

Aki nem képes tartani a lépést a számítástechnika robbanásszerű fejlődésével, annak a lába alól a jövőben könnyen kicsúszhat a talaj. Ugyanakkor az információ olyan vagyontárgy és jelentős érték, amit a legfokozottabban védenünk kell. E két fontos tétel (az első egy amerikai társadalomtudóstól, Alvin Tofflertől származik) akár egyenként is a vezérgondolata lehetett volna annak a tudományos, szakmai konferenciának, amelyet az információbiztonság aktuális kérdéseiről tartottak csütörtökön a Nyíregyházi Egyetemen. Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. mellett az egyetem első számú együttműködő partnere az EIVOK Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztálya volt, amely szervezet ezt a konferenciát a 28. információbiztonsági szakmai fórumaként is jegyezte.

 

A rendkívül informatív és aktuális előadáscsokor számos egyetemi hallgatót is vonzott, nem véletlenül, hiszen egy város kiberbiztonságának a megvédésétől az orosz-ukrán kiberháború aspektusain át a tájékozatlanság és a dezinformáció káros hatásával bezárólag hihetetlenül izgalmas kérdésekre kaphatott a hallgatóság választ.

Kósáné dr. Bilanics Ágnes, az egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntőjében a már említett Alvin Toffler amerikai társadalom- é s jövőkutatóra hivatkozott, aki azt vizsgálta, hogy az 1950-es évektől számítva milyenné formálódik a jövő társadalma.
– A történelmi múltunkat a hatalom és értékdimenziók mentén három nagy korszakra osztotta: Föld-korszakra, Füstkorszakra, és Infó-korszakra. A neves professzor már az 1970-es években megjósolta, hogy a munkánk nagy részét otthonról is el tudjuk majd végezni, olyan készülékeink lesznek, amelyek emlékeztetnek a feladatainkra. Ő hívta fel arra is a figyelmet, hogy a biztonság kérdése a jövőben felértékelődik – hallhattuk.

Jászai Menyhért, a város alpolgármestere szerint a konferencia szervezői keresve se találhattak volna jobb helyet a fórumnak, mint az egyetemet, megyénk legfőbb tudásbázisát, ahol a jövő szakembereit és vezetőit képzik. Mint rámutatott, a kormányhivatal 2500 ügyköréből több száz már elektronikusan is elérhető, ahogy a város önkormányzatán sincs olyan hatósági ügyintézés, ahol ne lenne főszereplő a számítástechnika. – A munkatársaink 4-5 nagy országos adatbázist, mindemellett személyes adatokat is kezelnek – mutatott rá az önkormányzati munka felelősségére, majd eredményes konferenciát kívánt mindenkinek.

– Sokakban felmerülhet, mit keres egy „kukás” cég a kiberbiztonság területén? – nyitotta felszólalását Éberhardt Gábor, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. ügyvezetője. Minden kétséget eloszlatva leszögezte: mintegy 180 ezer felhasználó személyes adatait kezelik, nem kétséges, hogy cégüknél is fontos a biztonságos online jelenlét. – Bármennyire jól felszerelt egy rendszer biztonságtechnikai eszközökkel, az emberi tényező képes az egészet tönkre tenni, szakmai egyeztetésekre tehát mindig szükség van – fogalmazott.

A nyitóelőadást Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára tartotta, aki mindjárt az elején rámutatott, hogy Magyarországnak 20 millió dollárnyi kárt okoznak a zsarolóvírusok és az egyéb internetes bűncselekmények, az egészségügy, a gazdaság vagy az oktatás nagyon kockázatos adatait is veszélyeztetve.

– Az internethasználat problémái egyébként mindenkit érintenek, és mindenki tud tenni ellenük. A nemzetközi állami védelem csak annyit tehet, hogy közreadja az információkat, a többi már a jól képzett szakembereken, illetve rajtunk múlik. Nem fogja helyettünk más megvédeni a személyes adatainkat – magyarázta. Érdekes, hogy minél délebbre megyünk, az emberek annál kevésbé ügyelnek az adataik védelmére. A helyettes államtitkár a végén a személyes véleményét se hallgatta el:
– Furcsa világot élünk, ahol a szoftver gyártóját nem terheli felelősség, hiszen ha hibátlan operációs rendszereket raknának össze, amelyeket nem kell állandóan frissíteni, kibervédelemre se lenne szükség. 

MJ

Borítókép: Gazdag Mihály

 

 

Címkék#internet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában