Nyíregyháza

2022.09.23. 20:00

Hagyománnyá érik a családi kikapcsolódás

A jól végzett munka után jár a pihenés, méghozzá az ország egyik legnépszerűbb vidéki turisztikai attrakciójában.

MI

Európa legjobb állatkertjében tölthettek el egy délutánt a megyei kormányhivatal dolgozói a családjaikkal együtt. A hivatal kezdeményezése lassan hagyománnyá válik, hiszen a hivatali dolgozók 2018 óta tölthetnek el együtt egy csodás napot a szeretteikkel.

Az esemény nyitányaként dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, Román István, megyénk főispánja, Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója mondott köszöntő beszédet. Jelen voltak dr. Szabó Tünde, dr. Vinnai Győző, Kovács Sándor és dr. Simon Miklós országgyűlési képviselők.

A családok a középpontban

Gajdos László elmondta, az állatpark az idén ünnepli 25. születésnapját, és nagyon büszkék arra, hogy évente több mint 500 ezren keresik fel Sóstó páratlan turisztikai attrakcióját.

– A látogatóinknak közel fele a szomszédos országokból érkezik, de annak örülünk a legjobban, ha a megyei embereknek szerezhetünk örömet. A kormányhivatalok munkatársai nap mint nap a segítségünkre vannak, mi pedig ezzel a programmal szeretnénk meghálálni a munkájukat – hangsúlyozta az igazgató.

Gajdos László lapunknak azt is elárulta, a Nyíregyházi Állatpark az ország egyik legnépszerűbb vidéki látványossága.

– Családbarát állatkert a titulusunk, s erre a címre is nagyon büszkék vagyunk. A programjainkat mindig úgy szervezzük meg, hogy a családoknak kedvezzünk elsősorban, ugyanakkor rengeteg fiatal és idős látogatónk is van. Az itt élőket szeretnénk minél jobban támogatni, ezért is biztosítottunk kedvezményes belépést a fogyatékkal élőknek vagy éppen az egészségügyi dolgozóknak – tette hozzá az igazgató.

Megbirkóztak a nehézségekkel

A kormányhivatal ugyanakkor nem érkezett üres kézzel az állatparkba, mint ahogy Román István köszöntőjében elmondta, a születésnapost köszönteni kell, ezért 250 kilogramm almát ajánlottak fel az állatoknak.

– A húsevőkről sem feledkeztünk meg, hiszen mi vagyunk a sivatagi rókák örökbefogadói. A munkatársakat köszönet illeti meg a munkájukért, ráadásul ritka, hogy ilyen kötetlenül találkozhatunk. Több kollégánk oroszlánrészt vállalt a menekültválság miatti rendkívüli feladatokból. Úgy vélem, sikerrel vettük az akadályt, és a kollégák bebizonyították, mekkora ereje van az összefogásnak. A jövőben sem lesz kevés a feladat, de egy közösségként együttműködve a későbbiekben is siker koronázza majd az erőfeszítéseinket, és számíthatunk egymásra – hívta fel a figyelmet Román István.

Megilleti őket a köszönet

– Megtiszteltetés Európa egyik legjobb állatkertjében lenni, s ez egy rendhagyó alkalom számomra. Most nem egy új épület átadásán vagy felújítása után örülhetünk együtt, hanem családi körben kapcsolódhatunk ki – ezt már dr. György István mondta a jelenlévőknek.

Hangsúlyozta: a családi napnak jelentős szerepe van a kormányhivatal dolgozóinak életében, nem véletlen, hogy 2018 óta minden évben nagy érdeklődés övezi.

– Nagyon jó, ha az embereknek vannak ambícióik a munkahelyükön, és sokat tesznek azért, hogy megfeleljenek a mindennapok elvárásainak. Azonban nem szabad elfeledkezni a magánéletről sem, s meg kell teremteni a harmóniát mind a két fronton. A munkahelyen helyt kell állni, ugyanakkor az itt lévők közül sokan édesanyák, édesapák, esetleg nagyszülők, és az élet a családban is gördít elénk nehézségeket, olykor akadályokat – tette hozzá.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy manapság nehéz időket élünk, a kormányhivatal is sok változáson ment keresztül az elmúlt években, de mindig sikerült felülkerekedni a problémákon.

– Azt gondoltuk, hogy lassan fellélegezhetünk, csakhogy érkezett a világjárvány, majd a háborús események tették borúsabbá a napjainkat. Ugyanakkor büszke vagyok arra, ahogyan helyt álltak a megyei kollégák az elmúlt hónapokban. Önök olyan munkát végeznek, amivel az állam arcai is, ráadásul a kormányhivatalok feladatköre időről időre rendkívüli teendőkkel is bővülhet. Úgy vélem, a második világháború óta nem volt rá példa, hogy ilyen széles körű logisztikai feladatokkal kellett volna megbirkóznia az apparátusnak, mint az idén a menekültválság alatt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában