Nyíregyháza

2022.09.30. 20:00

Hatalmas durranás volt az idei program

A rendezvény célja a kutatói életpálya bemutatása, a tudományos karrier vonzerejének növelése.

LTL

Önmagában az is szürreális, hogy délutánra esett az éjszaka. De sebaj, a Kutatók Éjszakáján minden előfordulhat, sőt, az ellenkezője is. A lényeg, hogy sok új, érdekes impulzussal felvértezve távozzanak az előadásokról, a kísérletekről az érdeklődők.

Magyarország legjelentősebb tudományos fesztiválján több mint 170 intézményben csaknem 260 helyszínen voltak programok. Az Európai Kutatók Éjszakája 2005-ös keltezésű, az Európai Bizottság Marie Sklodowska-Curie Actions kezdeményezésére és támogatásával rendezi meg minden szeptember utolsó péntekén. Magyarországon 2006 óta folyamatosan fókuszba kerülnek a kutatók: ők azok a hétköznapi emberek, akiknek különleges munkájuk van.

A Nyíregyházi Egyetemen jártunk, ahol 6 épületben, 24 helyszínen több mint 58 esemény, előadás, bemutató és kísérletezés csalogatta a diákokat, a tanáraikat és bárkit, akit vonzott az ingyenesen látogatható színes programsorozat. Ízelítőül néhány cím a bőséges kínálatból: Ópium a bronzkorban, a régészet és a kémia találkozása; Élelmiszer-hamisítás a kémikus szemével; Mitől csípős a paprika?; Az influenszerek hatása napjaink marketing folyamataira; Titanic, de Kate Winslet és Leonardo DiCaprio nélkül; A buligyilkos feladvány. Külön-külön mindegyikről hosszasan lehetne írni, az járt jól, aki teremről teremre járva minél több információt gyűjtött össze.

– A rendezvény célja a kutatói életpálya bemutatása, a tudományos karrier vonzerejének növelése – mondta prof. dr. Simon László, a Nyíregyházi Egyetem Tudományos Tanácsának elnöke. – Jó látni a komoly érdeklődést, a nyüzsgést az intézményünkben, ahol változatos forgatókönyvvel készültek az oktatók. Kiváló alkalom ez az ismeretterjesztő program arra, hogy felkeltsük a diákok figyelmét.

– Megpróbáltunk olyan kísérleteket bemutatni, amire egyébként nincs lehetőség az általános vagy a középiskolában. Úgy tapasztaltam, hogy fogékonyak voltak a padsorokban ülők – jegyezte meg Sarka Lajos, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Rátz Tanár Úr Életműdíjas kémia szakos tanára.

– Sokat számít a jó tanár személyisége. Kémia fakultációra járok, és biztosan triviálisan hangzik, de engem a kémiában a logikussága és a szépsége fogott meg – árulta el Kovács Levente, az Eötvös-iskola 11. a osztályos diákja.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara is tevékenyen részt vett a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatban: tizenegy különböző programelemmel tették maradandó élménnyé szeptember utolsó napját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában