Így éltek és hatottak a Lónyayak a dualizmus korában

Az idei Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat részeként mi más is lehetett volna a tuzsériak egyik attrakciója, mint akire méltán büszkék: gróf Lónyay Menyhért és kora. Mindezt az is indokolta, hogy tart még az egykori pénzügyminiszter és miniszterelnök születésének bicentenáriumi éve, és az ünnepségsorozat végéhez közeledve, sokadik állomásként egy új minikonferenciát rendeztek a XIX. század nagy államférfijához kötődő községben, a családi kastély szárnyépületében pénteken.

Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő köszöntőjében először annak az időszaknak a dilemmáját idézte fel a gróf életéből, amikor egykori 1848-49-es ellenállóként, elítéltként, tudva, hogy a Habsburgok kincstárát éppen a magyarok elleni nemtelen elnyomó harc tizedelte meg, a kiegyezés pénzügyi főtárgyalójaként képviselnie kellett, hogy a monarchia közteherviselésében Magyarország is részt vegyen. – Ma is hasonló problémákkal küzdünk, amikor fontos kérdés, hogy a világ vezető hatalmai kompromisszumokat tudnak-e kötni. Sajnos, azt látjuk, hogy semmiféle érdemi közeledés, hajlandóság a tárgyalásra nincs a felek között. A 21. század reálpolitikusai most példát vehetnének Lónyay Menyhértről – hangsúlyozta.

Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke is csak megerősíthette az elhangzottakat. Lónyay-t idézve – „Mondottuk egymásnak, hogy hasznos polgáraivá akarunk lenni a hazának, ehhez kell, hogy tanuljunk és ismereteket gyűjtsünk” – leszögezte: az uniós, európai közéletből hiányzik, hogy hazában gondolkodjanak. Lónyay arra is figyelmeztetett, hogy békeidőben teremteni kell, nem elfeledve, hogy előbb utóbb bekövetkezik egy válság. Erre a kontinens közösségének vezetői láthatóan egy pillanatig se gondoltak.

A folytatásban Fónagy Zoltán történész, az ELTE BTK Történeti Intézetének munkatársa előadásában a nemesi életmódról szólt Lónyay Menyhért korában, azt is igyekezve megvilágítani, hol helyezkedett el a Lónyay-család a nemesi, rendi hierarchiában. Mint rámutatott, a 19. század elejét – amikor Lónyay 1822-ben megszületett – egy világ választotta el az évszázad második felétől, hiszen akkorra Magyarország már belépett modern kori történelmének időszakába. Ez idő alatt a majdani gróf is társadalmi réteget váltott.

– A nemesség – amely kasztot abban az időben mágnásoknak is neveztek – egzisztenciális hátterét a 19. század végén a földvagyon jelentette. Az ország földvagyonának kétharmada a nemesi nagybirtokosoké volt, és ide számíthatóak a királyi kincstár és az egyház birtokai is. A fennmaradó egynegyedbe tartoztak az olyan kis- és középnemesek, amilyennek a Lónyay-család tagjai is számítottak. Gróf Lónyay Menyhértről mindenesetre elmondható, hogy hivatalnokként eljutott arra a legmagasabb pontra, ameddig egy köznemességből származó eljuthatott. Mindig előre, a modernizáció felé feszegette a határait, mígnem a kor társadalmi osztályának az élcsapatába tartozott, élete utolsó évtizedében pedig – földbirtokai nagyságát tekintve – már a nagybirtokos arisztokrácia köreibe is felkapaszkodott – fogalmazott a történész.

Régóta kutatja a Lónyay család történetét és kapcsolatát Tuzsérral a település polgármestere, Ferkovics Tibor is, éppen ezért sorra szedte a család valamennyi meghatározó szereplőjét – Lónyay Gábort, Jánost, Ferencet, Zsigmondot, Menyhértet és Pálmát – akik ilyen vagy olyan módon fel tudták emelni – a természettel és az érvizekkel, belvizekkel folyamatos harcot vívó – a 17. század közepétől Lónyay-birtoknak számító települést. A család egyházi kurátort, országgyűlési követet, királybiztost, majd főispánt, pénzügyminisztert és miniszterelnököt is adott a családnak, és nem csak épített örökségek tucatjával gazdagították Tuzsért, de vasútvonallal, folyószabályozással, modern gazdálkodással jövőt teremtettek a térségnek.

A nap végén bemutatták dr. Cieger András 2008-ban megjelent, gróf Lónyay Menyhért életútját felrajzoló, ám mostanra kibővített könyvét. Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa nem csak új dokumentumokkal gazdagította könyvét, de egy komplett alfejezettel is megtoldotta, amely az egykori miniszterelnök életmódjával tárgyi környezetével foglalkozik.

– Ami az épített örökséget illeti, a különféle kastélyokon és kúrákon kívül mindenképpen ide sorolnám a gödöllői királyi kastélyt, amit miniszterelnökként ő vásárolt meg, a Ludovika Akadémiát, a magyar tisztképzés központját, vagy a kolozsvári egyetemet, amit a miniszterelnöksége alatt egy törvénnyel nyithattak meg. És persze a térség vasútvonalait sem szabad a felsorolásból kifelejteni. A szellemi örökség egy politikus esetén nehezebben megfogható, ám mivel szociálpolitikus is volt, az akadémiának 12 éven keresztül az elnöke, a tudomány alakításában ugyancsak részt vett. Számos szakpolitikai munkát jelentett meg a csatornahálózat és a vasút fejlesztésétől kezdve a gazdaság modernizálásáig. Széchenyi István tanítványának tartotta magát, és neki köszönhető, hogy a Tudományos Akadémia a Széchenyi-örökösöktől megvásárolta a legnagyobb magyar irathagyatékát, ami máig a nemzeti kultúránk része, és az akadémia kézirattárában fellehető.

– Egy kritikusabb kortársa szerint egyébként több időt töltött vasúton, mint a maga által megálmodott épületekben. Sok helyen voltak birtokai, Szabolcs és Bereg vármegyében, Erdélyben, Budapest környékén, identitását tekintve Bereghez kötődött a leginkább. Szomorú, hogy tárgyi örökség a naplókötetein kívül nem maradt fönn utána, a birtokokon található épületek közül pedig sok a világháború során és a kommunizmus évtizedei alatt leromlottak. De szerencsére a tuzséri kastély és a pestszentlőrinci nyári lakhelye is megvan, és kormányzati támogatással Budapesten visszaépült a Lónyay-villa, amit a háborúban bombatalálat ért – nyilatkozta lapunknak dr. Cieger András.