Városnap

2022.09.16. 19:51

Immár egy éve város Nyírbogát

Elég a belvároson végigsétálni, és mindenki láthatja, mi mindent elért ez a néhány ezres település.

Fotó: Gazdag Mihály

A várossá válás rendkívüli mozzanat egy település életében, amely nagyon sok, fáradtságos munka, és széles körű összefogás eredménye. Ahhoz, hogy egy kisközösség megszerezhesse ezt a rangot, magas szintű infrastrukturális ellátottsággal, széles körű intézményhálózattal kell rendelkeznie, és színvonalas szolgáltatásosokat kell tudni nyújtania. Hogy az egy esztendeje várossá vált Nyírbogát ezeknek az elvárásoknak teljességgel megfelelt, a település pénteki kettős ünnepe is igazolta. E napon ugyanis nem csupán a várossá válás egyéves jubileumát ünnepelték, de ezt megelőzően mindjárt egy – 595 millió forintból megvalósuló, 2,5 kilométer hosszú belterületi – kerékpárutat is átadtak, amely úgy illeszkedik most már a térség 60 kilométeres kerékpárút hálózatába, mint egy hatalmas puzzle egyetlen eleme az egészbe.

Ilyen egy feltörekvő fiatal kisváros, amely mindig világosan látta maga előtt a célt, és kivételes összefogásra tudta sarkallni a benne élőket. Ezek a gondolatok köszöntek vissza folytatásban is, azon a zenével, tánccal, színházzal emlékezetessé tett városnapi ünnepségen, amely zsúfolásig megtöltötte Nyírbogát új, impozáns tornatermét.

– Vannak napok, amelyek minden évben újjászületnek a szívünkben. Mintha csak tegnap lett volna, hogy átvehettem Novák Katalin ma már köztársasági elnök asszonytól a város jelképeit. A fejlesztések, a beruházások megfogható alapjai a városiasodásnak, de ezekhez a fontos kövekhez kell a lelkület is. A lélek a városban mi, emberek vagyunk. Ezért Nyírbogát várossá válása mindannyiunk közös sikere. Megszolgáltuk ezt a megszólítást, a város olyan, mint egy veretes könyv, amelyből olvasni lehet, Nyírbogát könyvének lapjai legyenek mindenki számára nyitottak és olvashatóak – fogalmazta meg köszöntőjében dr. Simonné dr. Rizsák Ildikó polgármester – dicsérve több generáció kitartó és lelkiismeretes munkáját.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Pap Zsolt, a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár is, aki köszöntőjében megfogalmazta: Nyírbogátot az elmúlt évtizedek során sikerült élhető várossá varázsolni, e dicsérő szavak Szabolcs megyére és Magyarország egészére is igazak. – Büszkék lehetünk arra, hogy tudunk együtt gondolkodni, hagyományokat, értékeket teremteni – fogalmazott.

– Egy egyéves kisgyermek csetlik botlik, egy város már egyévesen is stabil, mert az előélete is jól megalapozott volt – mindezt Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, az esemény díszvendége fogalmazta meg, Gulyás Gergely miniszter nevében is, aki elfoglaltsága miatt nem tudott az ünnepségen részt venni. Elsőként a kerékpárút megépítéséhez gratulált, amiből, ahogy kiemelte, „akár még egy főváros vezetése is tanulhatna”. – Érdemes volt 8 évvel ezelőtt összefogni sok-sok mindenért – sorolta a sok új bogáti beruházást – majd hozzátette: kisvárosnak lenni nem szégyen, hiszen alig több mint háromezer ember hatalmasat tudott alkotni. Összefogás, küzdelem nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Mert aki magyarként nem a közösséget, nem a nemzetet szolgálja, kiírja magát ebből a nemzetből – mutatott rá az államtitkár.

– Amikor egy évvel ezelőtt a városi cím kihirdetésekor itt voltunk, sokan érezhettünk, hogy Magyarországon megint valami a helyére került – mondta el Román István megyei főispán. – Sokan gondolhattuk, hogy Nyírbogát várossá válása fontos üzenetet hordoz, ez arról szól, hogy megéri minden nap korán felkelni és későn feküdni, nap mint nap dolgozni egy településért, egy közösségért. Egy város fejlesztésének soha nincs vége, meg kell ragadni azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésre állnak. Az előttünk álló idők szükségessé teszik az összefogást, amire akkor is szükség van, amikor valamilyen bajt, veszélyt kell elhárítani, az elkövetkező időszak e tekintetben is meg fog mérni minden közösséget. Az energiaválság és a fennálló bizonytalanságok felértékelik azokat a közösségeket, akik képesek összetartani – hallhattuk.
Az esemény zárásaként Nyírbogát képviselő-testülete Pro Urbe-díjban részesítette Soltész Miklós államtitkárt és Pap Zsolt helyettes államtitkárt. 
MJ

Címkék#Nyírbogát

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában