Tuzsér

2022.10.28. 07:00

A víz ügye is a szívügye volt

A Lónyay-család többszáz éves múltja, épített és szellemi hagyatéka hatalmas kincs.

Fotó: Matyasovszki József

„A legkedvesebb helyeim voltak a Tisza partjára szolgáló kert és a kápolnadomb, melyet később a Tisza elmosott. A folyam olyan erősen mosta a kert oldalát, hogy a kerten keresztül menő kocsiutat egészen elsöpörte. Élénken emlékszem, hogy anyám testvérei, Gábor és a később elhunyt János a szünidőben egyszer sötét éjjel a pataki főiskolával Tuzsérra jövet azon veszélynek voltak kitéve, hogy a kert oldalán a Tiszában leljék sírjukat. Kénytelenek voltak a kocsiról leszállni, és csak egy kerítésen át juthattak a kertbe, s onnan pedig a kastélyba.” A sokoldalú tuzséri gróf, Lónyay Menyhért gondolatai ezek, akiről számos emlékező szó esett már az idén, születésének bicentenáriuma alkalmából. Most a Tuzsér Község Közalapítvány és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) jóvoltából ismét alkalom nyílt arra, hogy alakját fölemlegessük – és még mindig nem utoljára. Egy újabb tartalmas kiállítás nyílt egykori tuzséri kastélyának oldalszárnyában – régi fényképfelvételekkel, térképekkel, használati tárgyakkal, emlékkönyvvel, festménnyel –, ezúttal a gróf vízügyi áldásos tevékenységét emelve a középpontba.

Fotós: Matyasovszki József

Az ünnepélyes megnyitón elsőként Ferkovics Tibor szedte csokorba gondolatait az újabb jeles nap alkalmából, hálával szólva arról a családról – természetesen a Lónyayról – amelynek tagjai több száz esztendőn át patrónusai voltak az árvizek járta településnek, és az itt élő – sokáig kényszerből – csónakos, tutajos, a természettel folyamatosan harcot vívó embereknek.

– Számukra akkor jött a reménysugár, amikor 1846-ban a Tisza szabályozására megalakult a Tiszavölgyi Társulat, majd, amikor 1854-től a Felső-Szabolcsi Tisza Ármentesítő Társulat elnöke lett gróf Lónyay Menyhért, szívén viselve a falus sorsát, a Tisza szabályozását. Az utóbbi a vasút építésével szinte egy időben ért Tuzsérra 1871-ben – mutatott rá a településvezető.

Lónyay gróf bábáskodása nyomán eltűnt a sok víz a területről, megnőtt a rétek és szántóterületek nagysága, a helyi gazdálkodásban, sőt a megyei polgári fejlődést illetően pedig hatalmas fordulópont következett.

A folytatásban Ónodi János, a FETIVIZIG szakmérnökség vezetője mutatott rá, mennyire máig aktuális gondolatokat fogalmazott meg a gróf, megelőzve korát, éppen ezért a vízügy büszkén ápolja szakmai hagyatékát. Nagy lelkesedéssel ecsetelte, hogy a polgármester által említett két vízügyi társaság mellett Lónyay Menyhért részvételével egy harmadik is alakult. – A Felső-Szabolcsi Árvízmentesítő és Belvízmentesítő Társulat volt az, amely Tiszabercelen szivattyútelepet épített, illetve árvízmentesítő töltéseket emelt, – az utóbbit, ha kellett, többször is, ennek nyomvonala ma is él. Működésük érdeme a vizet a tuzséri belterülettől Tiszabercelig levezető belvízcsatorna-hálózat 22 mellékcsatornával. Ez az akkor még csak Nyírvízgyűjtő csatornának nevezett, akkori 1200 forintból épült, töltéssel megtámogatott főcsatorna kapta a gróf halála után a Lónyay-főcsatorna nevet – tette egyértelművé a szakmérnök a történteket.

– A vízügyi szervezet büszke a múltjára, és az olyan személyiségek miatt hoztuk létre a Vízügyi Gyűjteményünket, amilyen Lónyay gróf is volt – pillantott ki Ónodi János a gyűjtemény – oldalt szerényen álldogáló – múzeumi ügyintézőjére, Nádasi Zoltánra. – Igyekszünk ezt a kincset megismertetni mindenkivel, megőrizve és gondozva a grófhoz hasonlók eszközeit, műszereit, terveit, üzemeltetve, karban tartva és fejlesztve az általuk létrehozott létesítményeket – tette hozzá.

S ha már a korabeli emlékekről szó esett, a megyei közgyűlés alelnöke, és a megyei értéktár bizottság elnöke, Baracsi Endre se hallgathatta el, hogy – Lónyay Menyhért célját követve, mely szerint hasznos polgára kívánt lenni a hazának – gyűjtik a megye értékeit, amelynek a gróf emléke is fontos része.
– Lónyay hazaszeretete és szülőföld iránti rajongása nem csupán a magánéletében volt fontos, de arra is tudta sarkallni, hogy olyan eredmények maradjanak utána, amelyek az ország történelmét is örökre megváltoztatták – emelte magasra az ünnepelt nevét, nagyon nemesnek és tartalmasnak nevezve a fővárost is megszólító megemlékezés-sorozatot.

Végezetül Lucza János helytörténész, a megyei honismereti egyesület titkára kapott szót, aki szerves kapcsolatot talált és igazolt az idei bicentenárium, valamint a a Nyíregyháza-Ungvár vasútvonal 150 éves, és a Lónyay-főcsatorna névadó ünnepségének 140 éves évfordulója között. S miután a tuzséri gróf nevéhez kapcsolódó vasútfejlesztésről, a hazai kőolaj-feldolgozó iparalapításról is említést tett – a nyírbogdányi, a nagyhalászi és kemecsei fejlesztéseket egyként sorra véve – számos részlettel igazolta, milyen fontos helytörténeti színfolt volt a már említett, közel 2087 négyzetkilométernyi vízgyűjtő területet magába foglaló főcsatorna – akkor még Nyírvízgyűjtő – 1882. október 30-án lezajlott ünnepélyes névadó ünnepsége. Krasznay Péter főszolgabíró naplójából idézve érdekes volt hallani, hogyan csordogáltak le az egykori ünneplők a csatorna vizén a miniszteri szakértői küldöttséggel két terjedelmes csónakon, a berkeszi határtól egészen Bujig.

„Valódi kertté a Tisza völgye csak akkor leend, ha a jövő nemzedék a szabályozási munkának a rétöntözési munkálatokkal felteendi koronáját, s eléri azon örvendetes állapotot, miszerint a zabolátlan víz – mely nekünk átok volt – a jövő nemzedéknek egészen hatalmába kerülvén, áldásává válhassék.” – citálta Lucza János Lónyay Menyhért gondolatait zárásképpen, naplójegyzeteiből idézve. 
MJ

Címkék#Tuzsér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában