Nyíregyháza

2022.10.06. 20:00

Az aradi tizenháromra emlékeztünk

Az embernek szüksége van hősökre, és nem csak egy szobor formájában.

Fotós: PUSZTASA

– Plautus, a Krisztus előtti 3-2. században élt költő egyik versének négy sora így szól: „Erre tör mind, a jó hírre, vagyonra; becsület, tisztelet a jók jutalma.” Hogy a jelen generáció átvészeljen egy olyan kort, amilyenre még nem volt példa, abban a történelmi események tanuláságainak nagy szerepe van. Becsület, tisztelet és összetartozás – mindez 1848-49-ben is megvolt az emberekben, de ugyanígy megvolt ezekben a főtisztekben is, annak ellenére, hogy más családban születtek, más anyanyelvet beszéltek. A történelem sorsszerűsége összesodorta őket egy nagy másfél évig tartó csatában, majd sodorta tovább az aradi várbörtönbe és végül a vesztőhelyre – így emlékezett dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere az aradi tizenháromként elhíresült vértanúkra csütörtökön a Damjanich János szobra előtt megtartott városi megemlékezésen. A főhajtás és tisztelgés tehát nem csupán a szoborban megidézett honvéd vezérőrnagynak szólt. Hős társainak is – Aulich Lajosnak, Knézich Károlynak, Lahner Györgynek, gróf Leiningen-Westerburg Károlynak, Nagy-Sándor Józsefnek, Pöltenberg Ernőnek, Török Ignácnak, gróf Vécsey Károlynak, Dessewffy Arisztidnak, Kiss Ernőnek, Lázár Vilmosnak, Schweidel József, és a tizennegyedik, a börtönben megőrült Lenkey Jánosnak is –, akiknek a tiszteletére a Móricz Zsigmond Általános Iskola alsósai csákókat ragasztottak, és ezeket elhelyezték a szobor előtti kopjafákon.

Dr. Ulrich Attila arra is választ keresett emlékező beszédében, mit példáz nekünk 1848–49, és a 13 aradi vértanú, akiket aznap végeztek ki, vagy akik később őrültek meg a börtönben, akik hősiesen harcoltak Magyarországért.

– Valaki belegondol-e abba, milyen lehetett az utolsó órájuk, az utolsó 2-3 percük, amikor hajnalban kivitték őket a vár tövébe, a szekerek zötykölődtek alattuk a hidegben, és nyugodtan várták, hogy egyenként szólítsák őket. Odaálltak a hóhér kötele alá vagy a kivégzőosztag elé és várták a beteljesedést, ami egy pillanat alatt teljessé tette az életüket. A becsület volt maga, ahogyan szolgálták a hazát, és a megtestesült tisztelet, amelyet megadtak egymásnak, őseiknek, a hazának és mindazoknak, akik együtt harcoltak velük. Ezek nem elvont történelmi fogalmak, hanem közöttünk ható, minden generáció számára értelmezhető fogalmak, mégis minden nap tanulni kell, hogy a becsület a tisztelet és az összetartozás ma is jelen legyen.

– Ezeket a fogalmakat nekünk, a jelen korban élőknek át kell tudnunk adni a mai fiataloknak, és az utánunk jövő generációknak, éppen azoknak az embereknek a példájából kiindulva, akiket már csak a történelemkönyvek lapjairól vagy szobrokról ismerünk. Valamennyien olyan hősök, akik valami olyat tettek le az asztalra a korban, melyben éltek, aminek köszönhetően most mi magyarok ebben a szép környezetben, ebben a városban élhetünk – emlékeztetett az alpolgármester.


Történészként számos példával támasztotta alá, hányszor követelt helytállást a magyar nemzettől a történelem.

– De eljött a rendszerváltás, a béke időszaka, a kor, amelyben eddig nagyon szépen élhettünk. Ám azt hiszem, most jött el az a történelmi pillanat, amikor kicsik és nagyok, idősek és fiatalok – bőrszín, vallás, vagyis mindenfajta felekezeti hovatartozás nélkül – értékelni fogják azt az időt, ami szép volt. Az összetartozásnak, az egymás iránti tiszteletnek még fontosabb szerepe lesz. A történelem, az aradi 13 példája most azt mutatja nekünk, hogy mindig bölcsnek kell lenni, bölcsen kell viselkedni ahhoz, hogy ne csak jelenünk legyen, de legyen jövőnk is – szólt, és mondanivalójából világosan kicsendült egy felsejlő, most olyan lehetséges jövővel kapcsolatos aggodalom, amilyen körvonalazódni látszik, és amit soha nem kívánna magának a nemzet.

Így ünnepeltek október hatodikán a felnőttek, így ünnepelt egy város, de a délelőtt folyamán volt másféle ünnep is. Egyfelől megelevenedett a szabadságharc képeken, könyvlapokon, és még a legkisebbek is kaphattak útmutatást abból, mire érdemes figyelni a múltból, milyen példákat érdemes követniük őseinket faggatva.

Antal Roland néptáncoktató például azt mutatta meg a megyei könyvtárban a gyermekeknek, hogyan is toboroztak egykoron Kossuth Lajos seregébe katonákat. Ez az tánc olyan nyomot hagyott, hogy a Felvidéken, konkrétan Gömörben tréfás verbuválóként még a néphagyománynak is része lett. „Vannak már vitézim, mindnyájan lássátok, tudom, okosságom nagyon csudáljátok. De ezek után még táncunkat lássátok, a nagy kacagásba kihasad a szátok” – hangzott a tréfás rigmus. No lám, így is lehet, tréfával, bölcsességgel tisztes módon emlékezni. 

MJ

 

Címkék#aradi 13
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában