Pályaválasztás

2022.10.06. 11:16

Szakmakavalkádba csöppentünk az idei kiállításon

Szakmabemutató-teremmé változott csütörtökön a Continental Aréna küzdőtere, mintegy 80 kiállító standja várta a pályaválasztás előtt álló fiatalokat egész nap.

Fotó: Gazdag Mihaly

Akármerre néztük, mindenütt szorgoskodtak a kezek, csattogott a kalapács a mini asztalosműhelyben, néhány méterrel odébb cukrászok sütöttek ízes falatokat, a szomszédos asztalnál babákat öltöztettek leendő egészségügyi szakemberek, robot irányította a 3D-s nyomtatót a műszaki szakik sátrában, a divat nagymesterei sem unatkoztak, hogy megmutassák a legújabb trendeket, feldobtak egymásnak egy őszi sminket. Igazi szakmakavalkádba cseppenhetett, aki ellátogatott a 22. "Dönts jól, jövőd a tét!" elnevezésű kiállításra, melyet ebben az évben is a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezett meg.

A reggeli nyitástól folyamatosan érkeztek a fiatalok csoportokban, a kiállítók között ott voltak a megyei szakképzési centrumok és iskoláik, technikumok, szakképzőiskolák, gimnáziumok, sőt, a felnőttképzések felől is érdeklődhettek bátran a résztvevők. A Nyíregyházi Egyetem szintén képviseltette magát az idei mustrán, ahogyan a Magyar Honvédség is, s egy ilyen seregszemléről természetesen nem maradhattak le a megyében működő nemzetközi nagyvállalatok, amelyek ma már szép számban szorosan együttműködnek a képzőhelyekkel a duális képzésben, s aktívan foglalkoznak egy-egy szakterületen a minőségi szakember-utánpótlással. 

A pályaorientáció egy hosszú folyamat, amelynek fontos állomása a pályaválasztási kiállítás, hiszen a továbbtanulás előtt álló fiatal csak információk birtokában hozhat jó döntést. Ezt hangsúlyozták a rendezvény megnyitóján megszólalók is. Dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntötte elsőként a résztvevőket. Mint mondta, a jó döntést elő kell készíteni, értékes információkkal, tanácsokkal, s egy ilyen nyüzsgő kiállításon bele is lehet kóstolni egy-egy szakmába. Hangsúlyozta, Nyíregyháza épít a fiatalokra. 

– Azt szeretnénk, ha a fiatalok látnának perspektívát a városban, itt dolgoznának, és itt képzelnék el a jövőjüket. Az önkormányzat több programot is elindított, melyekben a legfontosabbak a munkahelyteremtő beruházások. Jó hír, hogy 2-3 év múlva több ezer új munkahely vár a szakképzett fiatalokra a megyeszékhelyen, jól képzett szorgalmas, dolgos fiatalokat várnak a betelepülő cégek, s én itt, ha körülnézek, csak ilyen fiatalokat látok. Azt kívánom, mindenki szerezze be, gyűjtse be az információkat a "jó döntéshez" – mondta a polgármester.

dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője is kiemelte, 21. században az információ kincs, tájékozódjanak a fiatalok a lehetőségeikről folyamatosan. 

– Többféle irányba mehetnek a diákok, mehetnek a szakképzésbe, technikumokba, aztán a felsőoktatásba. Épp most változik az egyetemi rendszer, azt szeretnénk, hogy minél többen jussanak be, legyen lehetőségük a tehetséges fiataloknak kibontakoztatni adottságaikat, hiszen az egyéni siker siker a közösségnek is, és az országnak is – tette hozzá.

– A megyei kormányhivatal kiemelten foglalkozik a pályakezdők munkaerőpiaci helyzetének értékelésével és javításával. A pályaválasztási kiállítással szeretnénk hasznosítható információkat átadni a megyében elérhető képzésekről – hangsúlyozta Román István főispán. Hozzátette, bár az a mondás, hogy egy ember 7 évente vált munkahelyet netán szakmát, ez mégsem jelenti azt, hogy nem lenne fontos az első szakma, az első munkahely megtalálása. 

– A világ gyorsan változik, van, hogy bizonyos szakmák kevésbé érvényesülnek a munkaerőpiacon, s van, hogy egyesek felértékelődnek, ilyen most például az energetikai és a műszaki terület, de úgy gondolom, hogy egy ember életében meghatározó, hogyan sikerül az "első elrugaszkodás", s ebben lehet támaszkodni a pályaorientációs programokra. Az első elrugaszkodáshoz segítséget nyújt a kormány is, amikor a 25 év alattiaknak adómentességgel támogatja. Ma azért hívtuk ide a nagy cégeket, hogy ne csak iskolákat, hanem munkahelyeket is felvonultassunk a fiatalok előtt, bízunk benne, hogy sokféle módon segítjük döntésüket – zárta gondolatait Román István főispán.

– Ma már az általános iskolás gyerekek egy része kellő tudatossággal választ pályát, a mi standunknál elidőző srácok szobafestők szeretnének lenni, tudták, mit fognak tanulni, hogyan épül fel a képzés. A legtöbb gyerek azért dönt egy-egy szakma mellett, mert ismeri vagy valamely családtagja is azt csinálja. A kiállítás kiváló arra, hogy néhány gondolatot megosszunk velük a szakmákról, mélyebben az iskolai bemutatókon nyernek betekintést, ezen a kiállításon a bemutatókról is tájékoztatjuk őket – mondta Kertész István, a Nyíregyházi SZC Teleki Blanka Szakképző Iskola Műhelyiskolájának oktatója.

– Még nem tudjuk, milyen irányba induljunk el, mi még csak hetedikesek vagyunk, a nyíregyházi Móricz-iskolából jöttünk. Nagyon sok szakmát megnéztünk most itt, és van is, ami tetszik. Szerencsére négyes és ötös jegyeink vannak, jó átlaggal bekerülhetünk bárhová – válaszolt kérdésünkre Sajbán Vivien és osztálytársa, Barna Panna, aki annyit elárult, nagyon szeret rajzolni, így biztosan valami olyan területet jelöl ki maga előtt, amiben rajzzal, kézművességgel foglalkozhat.

KO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában