Nyíregyháza

2022.10.06. 17:30

Nem mindegy, milyen idősek leszünk

Világméretű folyamat a társadalmak lakosságának elöregedése, s ez komoly feladatot jelent a szakembereknek.

Akár akarjuk, akár nem, egyszer mindenki felett elszáll az idő. Nem mindegy azonban, hogy milyen idősek leszünk. Magányosak, bezárkózottak vagy mindenre nyitottak, társasági életet igénylők. Csakhogy világszerte probléma, hogy növekszik az idősek száma, fontos, hogy a társadalom foglalkozzon a szépkorúak életével, mindennapi gondjával. Éppen ezért ismét megrendezi Gerontológiai napok 2022 címmel kétnapos nemzetközi tudományos konferenciáját Nyíregyházán a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A rendezvényt csütörtök délelőtt nyitotta meg Rusinné dr. habil. Fedor Anita általános és tudományos dékánhelyettes. Köszöntő beszédében kiemelte a téma fontosságát, amit az is jelez, hogy immár tizenötödik alkalommal rendezik meg az idősügyi tanácskozást. Utalt arra, hogy világméretű folyamat a társadalmak lakosságának elöregedése, s ez komoly feladatot jelent a szakembereknek mind hazánkban, mind külföldön. Megjegyezte, hogy egyes felmérések szerint a Földön 2050-re a 70 éven felettiek aránya megduplázódik. Hazánkban az idősek aránya 30 százalék lesz, vagyis minden harmadik ember 65 év feletti lesz.
– Az idősek számára kritikussá válik, hogy a lehetőségeik csökkennek, egyre kevesebb szerep jut a számukra a mindennapi életben, gazdaságilag inaktívak, s elszigetelődnek a társadalomtól – fogalmazott a dékánhelyettes. – Az idős korra még felnőtt korban kell felkészülni társadalmi és kulturális téren. A nyugati társadalmak teljesítmény-központúak, a megfizetett munka a mérvadó. A nyugdíjas úgy érzi, nincs rá szükség, éppen ezért kell a szabadidőt előre eltervezni, hobbitevékenységet kialakítani. Az idősek jóléte, fizikai és mentális egészségének megőrzése központi kérdés a szakemberek számára, akár otthon, akár otthonban élnek a nyugdíjasok. Mindezek miatt mindig kiemelt jelentősége van az idős korral foglalkozó tanácskozásoknak – tette hozzá Rusinné dr. habil. Fedor Anita.
Köszöntötte a tanácskozás résztvevőit Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere is.
– Nyíregyházán is jelentős idős korosztály él. Örömmel fogadjuk az egészségtudományi kar munkáját, hiszen egyrészt olyan szakembereket is képeznek, akik az idősekkel foglalkoznak, másrészt az önkormányzatunkkal olyan közös kutatást, illetve tudományos munkát is végeznek, amelyek komoly szakmai döntéseket alapoznak meg. Az önkormányzat számára is fontos, hogy az idősek élettartama növekedjen, az egészségük megmaradjon, hiszen mindez öröm az egyénnek, a családjának, hiszen ha mindez így van, akkor nem jelent feladatot az ellátórendszernek. Az idősekkel kapcsolatban az önkormányzatunk együttműködő partner az egyetemmel és az egyházakkal. Célunk, hogy az idősek aktív tagjai legyenek a társadalomnak, ezért szerveztük meg az Idősek akadémiája és a Mozdulj Nyíregyháza! című programokat. Hogy jó úton haladunk, az is jelzi, hogy kétszer elnyertük az „idősbarát önkormányzat” címet – mondta az alpolgármester.
A köszöntők után előadásokat hallhattak az érdeklődők. Vári Zoltán, a sóstógyógyfürdői Szivárvány Idősek Otthona vezetője arról szólt, intézményében hogyan csökkentik az időskori magányt és az izolációt. Utalt arra, az egészséges és sikeres öregedés náluk is a cél, ugyanakkor vannak betegségek, pszichés változások, amelyek szociális gondokat vetnek fel. A testi változásokat lelki változások is követik, s ez olyan ördögi körré alakulhat, hogy az idős ember végül teljesen elszigetelődik. Vári Zoltán megemlített olyan módszereket, amelyekkel az otthonban élő lakókat igyekszenek bevonni a közösségbe, a társasági életbe, s hogy tevékenyek is legyenek. A különböző kézműves foglalkozások mellett nagy szerep jut az állat asszisztált terápiának, a terápiás konyhának és a terápiás postának. Az otthon lakói az elsőnek említett foglalkozáson kutyákkal találkoznak, a másodikon főznek, tésztát gyúrnak, míg a harmadik igyekszik visszavarázsolni a természetes életet: az idősek ott veszik át a levelüket, vásárolhatnak apróságokat, s mint egykoron otthon a faluban, egy jót is beszélgethetnek a posta előtt.

A rendezvény résztvevői előadást hallhattak arról is, hogyan segítik a szociális szakmák az idősek magányának leküzdését. Dr. Pék Győző, a Debreceni Egyetem pszichológiai intézetének nyugalmazott egyetemi docense egy vizsgálatról számolt be, amit 2018/2019-ben végeztek több szociális otthonban, s arra keresték a választ, az idősek milyen észlelt társas támasszal rendelkeznek. A kutatás eredménye igazolta a józan ésszel megadott választ is, vagyis minél több támogató van, minél nagyobb az észlelt támasz, annál nagyobb az idősek élettel való elégedettsége, s annál kisebb a depresszió, az emberek az idősödést fejlődésnek élik meg és nem veszteségnek.
A pandémia kihívásait és tanulságait összegezte az idősek gondozásával kapcsolatban Mártonné Illés Barbara, a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ munkatársa. Felidézte, az egészségügyi vészhelyzet szülte jogszabályoknak hogyan igyekeztek megfelelni. Így utólag úgy összegezte a tapasztalatokat, hogy gyorsan és hatékonyan reagáltak a megváltozott működési szabályozásokhoz.
A további előadások az időskori magány kezelésével, az elszigetelődés csökkentésével, s annak gyakorlatával foglalkoztak, majd szekciófoglalkozásokkal folytatódott a tanácskozás. A konferenciának otthont adó Zilahi-terem előtti folyosón a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Egészségfejlesztési Irodája állapotfelmérést tartott a résztvevők számára.
A nemzetközi fórum pénteken internetes előadásokkal angol nyelven folytatódik. 

 

KM

Borítókép: Vári Antal | Fotó: Sipeki Péter
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában