Az én sálam is

Pénzben mérhető értékét azzal tudnám kifejezni, hogy míg 150 forintba került a havi BKV-diákbérletem, és 50 forintba a Jókai-bableves a diáktanyánkon (a Kisrablóban, de olyan gazdagon, ahogy azóta se nagyon látok hasonlót!), Kogutowitz Manó munkájáért 3000 forintot adtam. Pontosan tudtam, mekkora kockázatot vállalok, mert akkoriban okkal tarthattam az egyetemi évfolyamokba beépített tégláktól, a besúgóktól, a baloldali eszme állami szinten űzött nemzettagadásától. Ez jut eszembe most, amikor akár mosolyoghatnánk is egy szurkolói sál keltette viharon, ha nem lenne mögötte akkora tragédia, amilyet nem látott a világ. 

„Akarod, hogy beszéljünk róla?” – tehetnénk fel a kérdést a dühkitörés elszenvedőinek, de félő, a pszichológia kevés a kezeléshez ott, ahol félnek a halottaktól (lásd úzvölgyi temető), egy anyanyelvtől (ukrán törvény szerint rendőr hívása Kárpátalján a kisboltban magyarul beszélgető rokonokra), egy szobortól (Turul-gyalázás Munkács várában), és félnek egy térképtől. Kevesen vannak (a Facebook tömegéből főleg), akik készek és képesek a múlt józan értékelésére, mert az ösztönön túl szükség lenne a történelem átfogó ismeretére, hogy egy kis nemzetközi jogról már ne is beszéljünk. Pedig milyen érdekes téma lenne mindjárt az, hogy mi van akkor, amikor egy szerződésnél a szerződő felek megszűnnek. Nem is oly rég az önrendelkezés jegyében dönthetett cseh és szlovák, szerb, horvát, szlovén, macedón és bosnyák, orosz és ukrán, hogy együtt akarnak-e maradni, vagy sem, kivéve a magyart. Száz évig egy pisszenés sem volt megengedett Trianonról, ezért e kóros reflex most, amikor csak az emlékezés luxusát szeretnénk megengedni magunknak. 

A száz év döbbenetes tükrét adják a honfitársi kommentek is. Azok, akik szerint ez „fölösleges múltba révedés, demagóg magyarkodás, dohos, kriptaszagú, szélsőjobbfeeling”. A sztereotípia korlátai között ragadva klisékben gondolkodnak, a nemzeti empátia teljes hiányával. Nem mellesleg néhányuknál a megkeseredett magánéletből fakadó frusztráció is felsejlik. Nekik vajon szélsőjobbos Babits Mihály, Ady Endre, József Attila, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes vagy éppen Jankovics Marcell is? A lexikális ismeretet vagy a lélek erejét tegye önvizsgálat tárgyává, aki szerint igen. 

Nyéki Zsolt 

Borítókép: MTI/EPA/POOL/Illyés Tibor