Geszteréd

2022.11.21. 14:00

„Itt éltem és itt szeretnék élni’

Szombaton Geszteréden újratemették Gajdos János naiv festőt és feleségét.

Valamennyiünk számára meghatározó élményeket jelentenek a gyermekkor és az ifjúkor évei. A gondtalan mindennapok, a szülőföld felfedezése, a nagy barangolások, a szomszédokkal való közvetlen kapcsolat – éljünk bár szerény viszonyok között is – egy életre szóló emlékként maradnak meg bennünk idilljükkel, szépségükkel, békességükkel. Ezek az érzések játszódtak le a geszterédi származású, suszterlegényből naiv festővé vált Gajdos Jánosban is, aki mindezt így fogalmazta meg egykoron: „Itt éltem és itt szeretnék élni.”

 

Bár Budapesten hunyt el, ott is temették el, de hetvenkét esztendő elmúltával feleségével, Kókán Erzsébettel visszatalált a szülőföldre, ugyanis november 13-án a szülőfalu köztemetőjében a leszármazottak és a Geszterédi Aranyszablya Társaság közös szervezésében újratemették a házaspár hamvai.

 


„Elindultam szép hazámból,/ Híres kis Magyarországból” - csendült fel vékony gyermekhangon a szertartás nyitányaként a szülőföldtől búcsúzó vándor fájdalmasan szomorú dala, amelyre válaszként, egy életút lezárásaként megszólalt érett férfihangon Ady Endre: A föl-földobott kő című verse, amelynek utolsó sorai még sokáig ott lüktettek a fülekben: „És, jaj, hiába, mindenha szándék,/ Százszor földobnál, én visszaszállnék,/ Százszor is, végül is.”
E gondolatsorokat folytatta Rácz János, a Geszterédi Aranyszablya Társaság elnöke is a beszédében:
- A mai nap mottója is lehetne az elhangzott dal vagy vers bármely sora, kiegészítve Gajdos János képbe vésett gondolatával: „Itt éltem és itt szeretnék élni.” Elindultam szép hazámból, visszaszállnék százszor is, végül is. Egy ember gyönyörű álmainak művészi megfogalmazásai ezek a sorok. Egy festőművészé, aki itt született, és mindig geszterédinek vallotta magát. Vegyes érzelmekkel jöttünk ki ma a temetőbe, mert amellett, hogy újratemetjük, örök nyugalomba helyezzük Gajdos Jánosnak és feleségének hamvait, ünnepi érzés és nagy hála is van szívünkben a temetés fájdalmai mellett – kezdte méltatását a civil szervezet vezetője, majd többek között a következőket mondta:
- Először is hálát adunk Istennek az életükért, hálát adunk Teremtőnknek, aki minden embert csodálatos küldetéssel küldött erre a világra. Gajdos János a művészet talentumát kapta, amivel ő jól sáfárkodott, hiszen korának híres festője volt, aki életével, munkásságával Geszteréd hírét is vitte a nagyvilágba. Felesége pedig követte, segítette, támogatta ezen a göröngyös művészi úton. A nehéz megpróbáltatásokkal teli életükben sem adták fel a reményt, hogy egyszer szülőfalujuknak adhassanak vissza valamit az itt kapott sorsért, neveltetésért, amelyből hatalmas erőt meríthettek.

 


Gajdos János szűkre szabott életében nem tehette ezt meg, ezért gyermekei azzal ajándékozták meg őt, hogy valóra váltják édesapjuk álmát, s édesanyjukkal együtt visszahozzák ebbe a Radnóti által emlegetett „messze ringó gyermekkori világba”.
Az Aranyszablya Társaság, amely tisztelettel és megbecsüléssel adózik emlékük előtt, örömmel csatlakozott a család döntéséhez, és segített valóra váltani elhatározásaikat. Itt lesznek most már mindketten, ahol születtek, ahonnan egy jobb jövőben reménykedve elmentek, és most visszatértek….
...Szabó Magda szerint „Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csinálnak semmit. Aki tett valamit nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad.” Gajdos János és felesége, Kókán Erzsébet emlékét kegyelettel megőrizzük!

Ezt követően a festő munkásságát dr. Vitéz Ferenc költő, író, művészettörténész mutatta be részletesen.

– Vajon hol helyezkedik el az emlékezet az értékeink sorában? Miért fontos ápolni valakinek a szellemi örökségét, aki – jelen esetben – 110 évvel ezelőtt született, és 72 éve nincs közöttünk? Egy közösség mitől lesz közösség, mi le-het az összekötő elem? Fontos-e, hogy legyen saját arcunk, identitásunk? Sokféle kérdés közt válogathatunk, én ezekre szeretnék rámutatni abból az apropóból, hogy az emléktáblával már őrzött és megjelölt Gajdos János geszterédi naiv festőművész születése 110. évfordulóján hazakerültek az ő és felesége földi maradványai. Egyúttal arról is beszélni, hogy a naiv művész (más elnevezésekben „őstehetség-parasztfestő”) munkája miért volt rendkívüli teljesítmény a 20. század első felének Magyarországán (de miért fontos ma is) – tett fel filozófiai kérdéseket dr. Vitéz Ferenc. Helyhiány miatt csupán néhány részletet ragadunk ki Gajdos János életéből.

 

– A cipészsegédként munkát kereső Gajdos János korábban szerencsét próbált Pesten, és éppen 1934-ben költözött újra oda, felújítva kapcsolatát a paraszti témájú képekkel sikert arató Győri Elekkel (a tiszaladányi kováccsal). Gajdos 1935 tavaszán felhagyott a cipészmesterséggel, minden idejét a festésnek szentelte. Az őstehetségek újabb kiállításainak sikerét már Süli András és Gajdos János neve fémjelezte. A jó üzleti érzékű Bálint Jenő mutatta be az „Őstehetségek szalonjában”, 1937-ben és ’38-ban Belgiumban és Hollandiában szerepelt; a Rozsdatemetőt a Fővárosi Képtár vásárolta meg. A kritika Gajdos dús fantáziáját és a finom festői hangulatok megelevenítését dicsérte….

– ...Hosszabb-rövidebb időre mindig visszatért Geszterédre. Az Erdei favágók című festményének sarkába ezt írta: „Itt éltem és itt szeretnék élni’.”– Nemcsak a konkrét tárgyi világot ábrázolta (a hagyományos paraszti élet mindennapjainak és ünnepeinek újraélését, az anekdotikus hangvételt, a „kollektív lelki magatartás szellemét”), de a vágyait és az álmait is vászonra vitte. Az 1942-es Favágók idilli világ helyett megfeszített munkát mutat be. A mozgalmas kép előterében a nézőnek háttal lévő figurák szimbólumok – a kép a falu erejének naiv apoteózisa….

– ...A háború és megélhetés feszültsége akadályozta művészi előrehaladását, több befejezetlen próbálkozása maradt. A bensőséges lírai hangulatok keresése, az önarcképeken a világgal való szembenállás konoksága jellemzi a háborús évek termését. A háború végét ünnepként élte meg; 1949-ben felvették a képzőművészeti főiskolára, de nem élvezhette ki az új lehetőséget: egy év múlva, 1950. július 3-án meghalt. – Életműve befejezetlen lett, ám azt így is teljes értékűnek kell tekintenünk – mondta többek között az irodalmár.

 

Felolvasták Bacskai József államtitkár levelét is, amit az újratemetés alkalmából írt. A politikus többek között így fogalmazta meg gondolatait:

,,Gajdos János szellemi örökségének ápolása szülőfalujában mindig is fontos volt. A művész szelleme tovább él, mélyre gyökerezik, el nem idegeníthető a geszterédi kultúrától. Megbecsültségét jelzi, hogy kultúrházat neveztek el róla, és emléktábla is tiszteleg a művész munkássága előtt. Nagy öröm és hála, hogy egy összmunka eredményeként itt, szülőfalujában méltó módon tudjuk megőrizni emlékét az utókor számára. Nem tisztem értékelni a munkásságát, arra megvannak a szakavatott ítészek. Azt azonban érzem és tudom, hogy nagy hatással van ránk. Ne feledjük, hogy ez nemcsak a búcsú, hanem a köszönet pillanata is. Amikor búcsúzunk, egyúttal köszönetet is mondunk belső csendünkben mindazért, ami rá emlékeztet, amit neki köszönhetünk. Erre hívom most a családot, a barátokat, művésztársakat és Geszteréd minden polgárát. Emléke legyen áldott!”

Szabó József polgármester azt hangsúlyozta beszédében, hogy a település mindig is büszke volt és büszke lesz Gajdos János munkásságára, aki sohasem tagadta meg szülőföldjét, az alkotásaiban többször is megörökítette a szülőfalut, s a feleségével együtt vállalták a geszterédi származásukat.
– Őstehetség volt, gazdag örökséget hagyott ránk. A községben mindig voltak olyan emberek, olyan pedagógusok, akik ápolták emlékét, például Varga Gyula tanár úr is sokat mesélt róla a diákjainak. Gajdos János emlékét őrzi a falu, hiszen a nevét viseli a művelődési ház, s működik róla elnevezett egyesület és diákszövetség is. Avattunk róla emléktáblát is a művelődési ház falán, s rendeztünk a képeiből kiállítást is. Legyünk büszkék azokra a művészeti értékekre, amiket ránk hagyott – jelentette ki a település vezetője.

A család nevében Gajdos Brigitta mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon közreműködtek abban, hogy Gajdos János és Kókán Erzsébet végleg visszatérhettek oda, ahonnan elindultak.
– Tamási Áron mondta azt, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Ők itt voltak otthon.

Az újratemetési szertartást Felföldi László pécsi megyéspüspök, Geszteréd díszpolgára pontifikálta. A gondolatait ő is megosztotta az újratemetésen megjelent emlékezőkkel.
– A kisgyermek gyakran mondogatja, hogy haza akarok menni. Az idős beteg, akinek talán már a napjai is megvannak számlálva, valahol egy idegen ágyon szintén azt mondja: haza akarok menni. E két élethelyzet között keressük a helyünket, keressük az otthonunkat, és igyekszünk megtalálni a küldetésünket, mit Istentől kaptunk. Ha nem vállaljuk fel küldetésünket, szegényebb lesz a világ, s nem leszünk otthon sohasem a világban – hangoztatta a püspök, majd Wass Albert: Mese az erdőről című művéből idézve így folytatta: – Gajdos János és felesége az angyalok tisztásán jártak. Ez a falu az angyalok tisztása. A mi földünk, a mi életünk, a mi otthonunk…Hála és köszönet Gajdos Jánosnak és feleségének. Legyenek újra itthon, találjanak otthonra itt az örök szeretetben, Isten szent országában. Ezzel a hittel és szeretettel helyezzük őket végső nyugalomra. 

MML

Borítókép: Az újratemetési szertartás pillanatai | Fotók: M. Magyar László

 

Címkék#Geszteréd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában