Nyíregyháza

2022.11.30. 20:00

Kipróbálták: a jég hátán is megélnek

Élelmes gyerekek lepték el szerdán a Városi Jégpályát, a kezdők sem féltek a huppanásoktól, vidáman siklottak.

KO

Öröm, egészség, jókedv a jégen | Fotók: Szarka Lajos

– Bő félórán belül körülbelül tízszer elhuppantam, de nem bánom, annyira klassz a jég! – mondta Versényi Vendel, az ötödikes fiú ma lépett először korcsolyával jégre, s nagyon tetszett neki a jégen siklás.

Társas élményt nyújt

Manapság sokszor halljuk, hogy keveset mozognak a gyerekek, télen talán még nehezebb a meleg szobából kiküldeni őket a szabadba, pedig az ott végzett mozgás a legjobb immunerősítő módszer. A korizás nemcsak sport, hanem örömteli időtöltés, ezért is népszerű a „jégidő” a nyíregyházi iskolák körében, az idén is ingyenesen jelentkezhetnek be a csoportok egy kis korizásra. 

Senkinek nem kell megijednie, hiszen az alapok pár óra gyakorlással megtanulhatók, s ha a gyermeknek megtetszik a sport,  néhány alkalom után már nemcsak lépegetnek, hanem a különböző figurákkal is sikeresen próbálkozhatnak. Szerdán a Városi Jégpályán az elindulást és a fékezést,  az ügyesebbek a fordulást és a kanyarodást tanulták meg. A csoportok felnőtt kísérői bójákkal és jótanácsokkal segítették a még bizonytalanul lépkedőket.

 

– Nagyon szeretem a téli sportokat, síelni is jár a család – jegyezte meg Versényi Lászlóné. 

– Gyerekkoromban tanultam meg korcsolyázni, a sportág mellett szól, hogy bámulatosan fejleszti a gyerekek egyensúlyérzékét, mozgékonyságát. Ezt a sportot sem lehet elég korán elkezdeni, már a 4-5 évesek is csak úgy suhannak a jégen. Ettől egy kicsit később kezdték el az ismerkedést a korcsolyával az én gyerekeim, de ami újra és újra visszahozza őket a pályára: a sok-sok kacagás. Szerintem az egyik leghangulatosabb téli sport, ahol persze a nagy esések és a súlyos balesetek elkerülése érdekében az alapvető szabályokat be kell tartatni a gyerekekkel is – tette hozzá Versényi Lászlóné. 

Mit kell feltétlenül megtanulni?  Például hogyan tompíthatjuk az esést a kezünkkel úgy, hogy a csuklónk és a könyökünk ne sérüljön meg,  lehetőleg előre vagy oldalra essünk el, vigyázva a fejünkre, ezért adnak a legkisebbekre sisakot is.

Egy forrócsoki átmelegít

– Itt tanultam meg korizni tavaly télen anyáékkal. Azt mondták, hogy akinek jól megy a görkori,  villámgyorsan megtanul a jégen is siklani, nem hittem el, de igazuk volt.  Azóta rendszeresen járunk, és örülök, hogy az osztálytársaimmal is eljöhettem ma ide – mondta siklás közben Szonja. A rutinosabbak jól tudják, hogy egy percre sem érdemes megállni, ha nem akarnak fázni.

– A múlt vasárnap a családi korizásra jöttünk el. Őszintén? Nemcsak a mozgás hozott vissza, hanem a finom forrócsoki is, ami a szünetekben tökéletesen felmelegített – idézte fel Németi Virág.

– Biztonságot ad, hogy a nővérem is itt van most. Ő már régóta „profin” és felszabadultan korcsolyázik, kicsit irigykedve nézem, remélem, egyszer én is eljutok idáig – hangzott a megjegyzés Bor Petrától.

– Nekem új az egész, de nagyon „bejön”. A hangulat és az egész közeg tetszik. Nem vagyok kapkodós típus, ma még a fal mellett haladtam, azt gondolom, mint minden sportban a koriban is a siker titka: a kitartás – fogalmazott Nóra.  

Családi – baráti szabadidős program lett a korizás

– Népszerűsége töretlen, rövid így tudom jellemezni a jégpálya iránti érdeklődést – mondta Hajnal Gusztáv, a Nyíregyházi Sportcentrum üzemeltetési igazgatója. Szerdán ellátogattunk a Városi Jégpályára, ahol csak aznapra 17 iskolai csoport jelentkezett be, több mint 300 gyerek húzott korcsolyát.

 

– A nyíregyházi iskolák ebben az évben is hétköznap 8 és 15 óra között díjmentesen vehetik igénybe a komplexum szolgáltatását iskolai testnevelési óra keretében korizhatnak egy jót osztályközösségben. A jégidőt az idén is a nyíregyházi önkormányzat  biztosítja számukra. Mivel a pályán nem lehetnek egyszerre túl sokan, ezért be kell osztanunk a csoportokat, előzetes egyeztetés szükséges, arra kérjük a pedagógusokat jelezzenek, hány fővel és mikor szeretnének jönni. December 31-ig tartunk nyitva, addig szólnak programjaink is. Az elmúlt években folyamatosan azt láttuk, s most is azt tapasztaljuk, hogy Nyíregyházán közkedvelt szabadidős program lett a korcsolyázás, családi és baráti körben is szívesen mozognak nálunk az emberek. Mi ennek nagyon örülünk – jegyezte meg Hajnal Gusztáv. 

Beszélt arról is, széleskörű a pálya hasznosítása, délutánonként a Nyíregyházi Sportcentrum műkorcsolya szakága és a jogkorongosok gyakorolnak a jégen, egy külön időpontban pedig a Szabolcsi Sólymok edzenek.

 

– Naponta 19 és 21 óra között a közönségé az 1800 négyzetméteres jégfelület. Vasárnap délelőtt a családokat fogadjuk, 11.45-től este 9-ig pedig ismét a városlakóké a terep. Fontos közösségi térré vált a jégpálya a fiatalok körében is, így a zenés programokkal, a jégdiszkóval elsősorban nekik kedveskedünk. December 2-án, pénteken 19 órakor a legjobb zenékkel érkezik hozzánk a Mikulás!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában