Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.11.29. 14:48

Veszett rókát lőttek ki Namény mellett

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma igazolta a veszettséget.

Illusztráció: Shutterstock

Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma egy, a rendszeres monitoring program keretében kilőtt rókánál. A fertőzött állatot Kisnamény község mellett ejtették el múlt héten. A járványügyi nyomozás folyamatban van - írja honlapján a Nébih.

November 20-án Kisnamény község mellett, diagnosztikai célból lőttek ki egy rókát a helyi vadásztársaság szakemberei. A Nébih laboratóriumában elvégzett vizsgálat során a róka veszettséggel fertőzöttségét állapították meg. A veszett vadállatot a vírustól eddig mentes vadgazdálkodási egységben lőtték ki, de közel ahhoz a területhez, ahol idén szeptemberben számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih egy veszett róka miatt.

A Nébih az újonnan érintett vadgazdálkodási egységekben is elrendelte a szükséges járványügyi intézkedéseket, fenntartva ezek mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében korábban elrendelt intézkedéseket, amelyek érvényben is maradnak mindaddig, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi. Az esetről a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékes szervét, továbbá az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is tájékoztatta a hivatal.

Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot, azonban 2022-ben ez már a negyedik igazolt eset. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. Ezt támasztja alá, hogy valamennyi eset az ukrán határtól számított 10 kilométeren belül történt. Emellett a térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat, mivel Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt idén nem tudta végrehajtani a rókaállományban végzett immunizálási programját.

Mindez a hazai járványügyi helyzet szempontjából azért aggályos, mert a veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tünetekben szenvedő, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat is megtehetnek, és a fertőzést továbbadhatják. Mivel a vírus az emberre is veszélyes, a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244)! A betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről további információk olvashatók a Nébih tematikus honlapját, a www.veszettsegmentesites.hu oldalon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában