A szívekhez szólunk, s hívjuk segítségül

Segítsenek, hogy segíthessünk! Az idei esztendőben újra megfogalmazódott a kérő, hívó szó, ahogy minden évben karácsony közeledtén. És olvasóink eddig még soha nem hagytak cserben bennünket, nagyon sokszor bizonyították már önzetlenségüket mások sorstalanságában! Tették ezt legutóbb is, példásan gyors és széles körű összefogással az orosz-ukrán háború kitörésekor. De még mindig maradt bekötözni való seb.

Az idei karácsonykor szinte adta magát, hogy olyan kárpátaljai család ügyét karoljuk fel, amely a háború elhúzódása miatt maradni kényszerült. Mint korábban megírtuk, a katolikus karitásztól kértünk javaslatot, ami egy örömteli találkozást eredményezett újból. Választottaik egymásba kapaszkodó szövetségére ugyanis már akkor felfigyeltünk, amikor a karitász ófehértói csoportvezetője, Csordás Istvánné a háború kirobbanása után hozzájuk is elkalauzolt. Később, anyák napja közeledtén megint csak ők jutottak eszünkbe, keresve se találhattunk volna az édesanyánál, Csillánál és bűbájos gyermekeinél ideálisabb alanyokat az ünnephez. Egy hete azért látogattunk ki újból Ófehértóra, hogy igazoljuk, ha adunk, jó helyre adjuk.

Mindmáig alkalmi bérleményben húzták meg magukat heten: a háromgyerekes család a férj idős szüleivel él egy fedél alatt. Maguktól soha nem panaszkodtak, hálásak még a jó szóért is. A napokban már birtokba vették azt a házat, amit hamarosan meg is vásárolhatnak. Komfortosabb az előzőnél, csakhogy bőséggel volna még mivel gazdagítani. Eddig is Csordás Istvánné Erzsikének köszönhették, hogy került tésztaszűrő, evőeszköz, fakanál, merőkanál és több edény a családanya konyhájába, és némi bútor a szobákba.

– Régi ismerősöm, de munkatársam is a tulajdonos. A nagymama lakott korábban itt, átköltöztették magukhoz, illetve felhúznak neki egy új épületet, amibe én is besegítek – magyarázta az édesapa. – A házat legalább folyamatosan lakták. Az előzőben fűtés sem volt, amikor a feleségem, Csilla átjött a gyerekekkel. Itt cserépkályhák vannak, be van vezetve a gáz, a többit pedig, majd, ha már teljesen a magunkénak érezhetjük, apránként a saját ízlésünk szerint alakítjuk.

Ezt a házat szeretnénk számukra otthonosabbá tenni jószívű támogatóink segítségével. Szerencsére máris jelentkeztek ilyenek, van, aki borítékban némi pénzt hozott, a Beregszászért Alapítvány tagjainak is megdobbant cikkünk nyomán a szíve, egy kedves hölgy pedig könyvespolcot és egy egyszemélyes kanapét ajánlott fel, jó volna, ha valaki a szállításban tudna segíteni. Valami tehát elkezdődött, de úgy véljük, még többekhez is eljuthatna felhívásunk. 

És bár Kárpátalján elsősorban Mikuláskor járja az ajándékozás, a karácsony inkább az együttlété, a léleké, mégiscsak három gyerek várja nagy izgalommal az ünnepeket! Már egy mutatós Forma 1-es plakát is sokat jelentene a legnagyobbnak, Alexnek, nem beszélve egy jó focicipőről, vagy egy laptopról, amit a középiskolába tovább vihet.

Ilyesmikkel akár a középsőt, a csöndes Ádámot is könnyű lenne megörvendeztetni. Dorina a plüssfigurák nagy rajongója, most leginkább a – mi szemünknek rémséges (de hát ezt hozza a tévé) – Huggy Wuggy figuráért rajong. Ha valaki ruhát adna szívesen a gyerekeknek – amiből kifogástalan állapotút illik adni –, álljon itt néhány adat: Dorina cipőben 35-öset hord, ruhában pedig 128-as a mérete, Ádám cipője 37-es, ruhamérete pedig 136-os. Alex már 41-42-es cipőket hord, és ruhában az M-esek jók rá. Legyen ez a mostani a legszebb karácsonyuk, nekünk pedig egy újabb közös csodatételünk.