Fegyvert fogtak a betolakodók ellen

– A december elseje számunkra egy tragikus emléknap, hiszen 1918-ban ezen a napon, Gyulafehérváron a román népgyűlés kimondta Erdély csatlakozását Romániához – mondta Dalmay Árpád a Trianon Társaság nyíregyházi szervezetének elnöke csütörtökön Nyíregyházán, a Hősök terén tartott megemlékezésen. Kiemelte: szétzüllesztették a magyar hadsereget, így hazánknak esélye sem volt a betolakodó románok elleni védekezésre.

A Székely Hadosztályt 1918. december 1-je után, az Erdélybe betörő román csapatok elleni védekezésként hozták létre Kolozsváron. Az alakulat felállítását Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezte a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből, a 38. magyar hadosztály székely katonáiból. Hozzájuk csatlakoztak a Kratochvil Károly parancsnoksága alatt Erdélyben szerveződött alakulatok. A 38. hadosztály 1919 januárjában, saját kérésére vehette fel a Székely Hadosztály nevet. Az erdélyi fronton ez volt az egyetlen jól felszerelt, ütőképes magyar katonai erő volt, amely felvette a harcot a románokkal szemben.

Nem vették figyelembe

– Az ominózus gyűlésen alig több mint 1200 román küldött vett részt, ám arról már kevés szó esik, hogy három héttel később Kolozsváron a magyar nemzetgyűlés összeült, méghozzá 60 ezer küldött részvételével. Azt követelték, hogy Erdély maradjon Magyarország része, ám az európai nagyhatalmak ezt nem vették figyelembe. Egyrészről tehát gyászos ez az időszak, másrészről azonban örömünnep is, hiszen emlékezhetünk a Székely Hadosztályra, arra hős fegyveres erőre, mely egyedüli erőként felvette a harcot a románokkal szemben. A vörös hadsereggel is harcoltak, ám az óriási túlerő harapófogóba szorította a 12 ezer főt számláló hadosztályt – tudatta az elnök.

– Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell az embereket, hogy ne merüljön feledésbe a hősök emléke. ezért is nagyon fontosak a maihoz hasonló rendezvények, az emléktáblák és -jelek, melyek nyomot hagynak. Ezek a következő generáció életében is fontosak lesznek – ezt már Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke mondta el jelenlévőknek.

Példa a ma emberének

Kijelentette, a hadosztály példát állított a ma embere elé is, hősiességből, bátorságból, szabadság iránti tiszteletből és vágyból, és nyugodtan mondhatjuk, hogy magyarságból is.

– Ezt az örökséget meg kell őriznünk, erőt is meríthetünk belőle a nehéz időszakokban. Most is egy ilyet élünk meg, de biztos vagyok benne, hogy a nemzetállamok közössége a jövő Európáját építi majd meg, s ebben Magyarország is példaértékű – tette hozzá.

Kovács Zoltán, a megemlékezés egyik szervezője édesapja révén személyesen is kötődik a Székely Hadosztályhoz.

Fiatal srácok a haza védelméért

Lapunknak elmondta, Nyíregyházán immár 10 éve emlékeznek a hadosztály hőseire.

– Édesapám 19 évesen lépett be a seregcsoportba, és a hősies helytállását később szenvedéssel „díjazta” a második világháború után fennálló politikai rendszer. A pápai tanítóképzőből rögtön vonatra ült néhány diáktársával, amint megérkezett a toborzás híre. Akkoriban a magyaroknak le kellett tenniük a fegyvert, ám a székelyek ezt nem tették meg, mert híre ment, hogy a románok betörtek hazánkba. Édesapám a diáktársaival egy szakaszba került. Óriási volt a frontvonal, amit tartaniuk kellett az ellenséggel szemben, hiszen Szatmártól Déváig húzódott az arcvonal, és ezen a hatalmas területen osztották el hadosztály 12 ezer katonáját. Hősiességüket jól bizonyítja, hogy a román hadsereg sokáig képtelen volt áttörni a hadosztály arcvonalán, holott többszörös túlerőben voltak – elevenítette fel édesapja történetét Kovács Zoltán.

– Az édesapám az egy éves román fogságból kiszabadulva tanítóként dolgozott. A Horthy-korszakban megbecsült ember volt. A nemzeti hadsereg tagja is volt ezekben az időkben. Nyírmadán tanított, ám 1945 után a családnak költöznie kellett. Az üldöztetés ellenére soha nem szűnt meg Erdély iránti vonzalma. A halála is egy erdélyi út előtt következett be: vele és bátyámmal utaztunk volna Erdélybe, ám a nyíregyházi állomáson édesapám agyvérzést kapott, mielőtt vonatra szálltunk volna – tudtuk meg Kovács Zoltántól.