Nyírbogát

2022.12.09. 12:20

Régi álom vált valóra Nyírbogáton

Mintegy négyszáz millió forintból újult meg és bővült ki a nyírbogáti szociális intézmény.

Fotó: Pusztai Sándor

– A szociális gondoskodás és a gyermekvédelem világa a legbonyolultabb „társasjátékok” egyike, amihez szükség van az állam, az önkormányzat, az egyház, a civil fenntartók, az ellátó és az ellátott, valamint annak családjának együttműködésére, hogy a nap végén mindenki elégedetten dőlhessen hátra. Ehhez az erőfeszítéshez kapott újabb segítséget Nyírbogát az Egyesített Szociális Intézmény felújításával és kibővítésével: a bentlakásos otthon mellett megépült egy többfunkciós szolgáltató központ – fogalmazott a pénteki átadó ünnepségen Fülöp Attila. A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár hozzátette: ez minden nyírbogáti életében nagy esemény, de nem egyedülálló, hiszen az ország 377 helyszínén több mint 30,5 milliárd forintból valósulhattak meg hasonló, a szociális alapszolgáltatásokat célzó fejlesztések.

– A kormány az elmúlt négy évben megnégyszerezte a gyermekjóléti, -védelmi szociális kiadások büdzséjét, ami a következő költségvetési évben 1300 milliárd forintot jelent. Az infrastruktúra azonban önmagában kevés lenne, ha az ezen a területen dolgozóknak nem lenne hitük, bátorságuk és segíteni akarásuk, ugyanis ezek nélkülözhetetlen tulajdonságok a szociális szférában – hangsúlyozta az államtitkár.

– Az elmúlt évtizedekben önkormányzatunk minden erejével arra törekedett, hogy a nyírbogátiak életét megkönnyítése, szebbé tegye. Ezt bizonyítja az eddigi számtalan fejlesztés is, így például a szennyvízhálózat, az új, kétcsoportos bölcsőde, a kerékpárutak megépítése, az általános iskola és az utak felújítása. Fontos feladatunk az idősek támogatása, régi álmunk valósult meg a bentlakásos otthon felújításával és bővítésével – árulta el dr. Simonné dr. Rizsák Ildikó polgármester. Megjegyezte: előbbi mindenkit kihívás elé állított, hiszen a sokszor magatehetetlen, kiszolgáltatott lakók gondozása a munkálatok alatt még nagyobb odafigyelést, törődést igényelt a gondozók részéről.

– Mindenért kárpótolt minket, amikor visszaköltözhettük a kényelmes, új bútorokkal és gondozási eszközökkel felszerelt épületbe, hiszen rendkívül sürgető volt ez a beruházás. Bár az önkormányzat minden évben próbálta kicsit komfortosabbá, élhetőbbé tenni az idősek otthonát, önerőből képtelenek voltunk több százmillió forintot fordítani az intézmény felújítására. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy azoknak az embereknek, akik egy élet munkáját tudhatják a hátuk mögött, végre méltó életkörülményeket biztosíthatunk.

Baracsi Endre azt tapasztalta, hogy akár látogatóként, akár hivatalos ügyben jár Nyírbogáton, szinte kézzel fogható az a közösségi élmény, mely kovásza és összetartója a településnek.

– Márai Sándor szerint az életnek értéket igazából csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ha valahol, hát itt, ahol idős emberekről gondoskodnak, helytálló ez a gondolat. Ugyanúgy fontos tagjai a közösségnek, nekünk pedig az a feladatunk, hogy segítsük őket, ha nehéz helyzetbe kerülnek – mutatott rá a megyei közgyűlés alelnöke.

– Most zárjuk a 2014–2020-as európai uniós költségvetési ciklust, aminek ez az egyik beruházása, ám nemcsak ez a település részesedett az EU-s támogatásokból, a hat szociális infrastruktúra fejlesztés egyike köthető Nyírbogáthoz. Ennek részeként 170 millió forintból megépült a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatnak, a nappali ellátásnak, a házi segítségnyújtásnak, a tanyagondnoki szolgálatnak és a szociális étkezésnek helyet biztosító központ. A bentlakásos idősek otthonának belső felújítására és bővítésére pedig 230 millió forint kormánytámogatást kapott a megye legfiatalabb városa – ismertette dr. Simon Miklós. Az országgyűlési képviselő zárásként elmondta: a térségben az elmúlt hét esztendőben 141 beruházás valósult meg mintegy 26 milliárd forint értékben.  

CsA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában