Összefogás

2022.12.22. 10:47

Milliós adományok Kárpátaljára

Advent idején összefogtak a kárpátaljai fiatalok és közösségek megsegítéséért.

Az idén a korábbinál is nagyobb szükség van a segítségre: a hosszú évek óta fennálló gazdasági kihívások, az emelkedő élelmiszer- és energiaárak mellett a háború és koronavírus-járvány következményei is nehéz helyzet elé állították a kárpátaljai rászorulókat.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Hierotheosz Egyesület a Miniszterelnökség és a Katolikus Karitász advent alkalmából adománygyűjtést szervezett Kisvárdán Civil összefogás a kárpátaljai közösségekért! elnevezéssel. Ennek célja a Szent Gellért Katolikus Kollégiumnak, a Katolikus Karitász ungvári ingyenkonyhájának és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar egyházközségei fiataljainak megsegítése volt. 
A felajánlásoknak köszönhetően tartós élelmiszerek, édességek, írószer csomagok, tisztítószerek, valamint a mindennapokhoz szükséges, hasznos eszközök (bojlerek, lámpák termoszok, sporteszközök) gyűltek össze. 

– Az adománygyűjtés keretében több millió forint értékű adományt indítottunk útnak Kárpátaljára Kisvárdáról, a Kárpátalja Házból, amelyek Ungváron és Beregszászon értek célba – közölte Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, az IKSZ alelnöke. 

Kiss András mellett köszönetet mondott az adományozóknak dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója, Dr. Erdélyi Tatjana, a ruszin önkormányzat elnöke, és Dudás István helyi önkormányzati képviselő. 

– Szimbolikus volt, hogy a magyarországi és megyei felajánlók (vállalkozók, civilek, keresztény fiatalok, közéleti szereplők) mellett az adományok részét képezte Felvidékről kaposkelecsényi barátaink felajánlása is, amely szép példája annak minden magyar felelős minden magyarért. Az elmúlt 30 év legnagyobb humanitárius akcióját hajtottuk végre az elmúlt hónapokban – fűzte hozzá Kiss András.
Mindannyian kiemelték Kisvárda és a megye jelentős szerepét a kárpátaljai magyar és ukrán közösség és a háború miatt nehéz helyzetbe jutott embertársaik megsegítésénél. Kisvárdáról szinte naponta indulnak a szállítmányok a bajba jutottakhoz.  

Az adományokat Luscsák Nilus munkácsi görögkatolikus püspök, Demkó Ferenc magyar helynök, Palkó Éva a Szent Gellért Kollégium igazgatója vették át, és az adományt felajánlókat elkísérte a helyszínre Bacskai József Magyarország ungvári főkonzulja.  

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában