Szatmárcseke

2023.01.22. 13:17

A Kölcsey Társaság díjazottjai

Minden évben a Kölcsey Társaság a magyar kultúra napján, a szatmárcsekei ünnepségen adja át a Kölcsey-emlékplakettet, amelyet olyan személyeknek adományoznak, akik a Hass, alkoss, gyarapíts! utasítának eleget téve életművükkel és munkásságukkal tevékenyen hozzájárultak és hozzájárulnak hazánk kulturális értékeinek gyarapításához.

A Kölcsey-emlékplakettel kitüntetett Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagy

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az idén Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak, és Varnus Xavér Magyar Érdemkereszt Tiszti-, és Középkeresztjével kitüntetett orgonaművésznek ítélték oda az emlékplakettet. A külföldi koncertturnén tartózkodó orgonaművésznek távollétében jelképesen adták át a díjat.

Berkesi Sándor munkásságát méltatva S. Varga Pál elnök kiemelte, a karnagy hivatása iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy irányításával az amatőr iskolai kórus, a Debreceni Református Kollégium Kántus rövid idő alatt nemzetközi hírű, professzionális együttes lett, ami a kórus gyülekezeti szerepére is áldásosan hatott. 2015 óta a Sárospataki Református Kollégium vegyeskarának is vezető karnagya, elkötelezett a határon túli magyar reformátusság iránt is. Éveken át vezette a Szlovákiai Fiatal Reformtáusok Szövetségének kamarakórusát, illetve a nagyváradi, partiumi keresztény egyetem vegyeskarát.

Varnus Xavér orgonaművészként, íróként és médiaszemélyiségként egyaránt rengeteget tett az orgonazene népszerűsítéséért. Pályafutása során több mint háromezer koncertet adott, hatvan koncertfilmje és öt könyve jelent meg. Felvételeit a legnagyobb videómegosztón 32 millióan nézték meg, A Raveltől Vangelisig című CD-je minden idők legnagyobb példányszámban eladott orgonahanglemeze lett. Több mint egy évtizede vesz részt a magyar kultúra napjának ünnepségén, és hallhatják a résztvevők orgonajátékát Szatmárcsekén is.

Kölcsey Társaságért emlékérmet kapott Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Kölcsey Társaság korábbi elnöke, Kasztovszky László, a Kölcsey Társaság korábbi titkára és Szabó István, a Kölcsey Társaság korábbi ügyvezető elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában