Jegyzet

2023.01.24. 11:30

Csak azért is áldás

Ahogy jársz-kelsz és köszönsz, ahogy írsz, beszélsz vagy éppen hallgatsz, énekelsz és szavalsz, ahogy elfogadsz és kritizálsz, tanulsz és dolgozol, ahogy célt keresel vagy tengsz-lengsz, megéled a sikert és a kudarcot, ahogy viselkedsz otthon és az utcán, gyűjtöd vagy szórod a szemeted, parkolóban hagyod az autód vagy fűre, virágágyásra állsz, az mind-mind a kultúrád tükre.

Ha veszed a bátorságot, hogy bele is nézz, minden áldott nap szembesít. Az önértékelés iránti igény, maga az igényesség is a hétköznapi kultúrád pillére, amelyet megkapsz a születéssel, építed a családban, majd az iskolában, és az idő haladtával azokban a közösségekben, amelyeket választasz. Génekben kódolt örökség és szabad akarat együtt formálja a kultúrádat. Nincs se kifogás, se mentség, ha a tükörből más kép tárul eléd, mint amit gondolsz vagy szeretnél.

A szép vers, a gyönyörű zongoraszó, a káprázatos festmény, az életre kelő szobor a kultúra megjelenítésének és élvezetének magas szintje. Ajándék a géniuszoktól nekünk, egyszerű halandóknak. Amit mi, szürke eminenciások tehetünk a közösségért, az a fenti szamárvezető követése a legjobb szándék szerint. Himnuszunk születésének kétszázadik évfordulója főhajtásra szólít, ezer módon igyekszünk megfejteni, mit is jelent az, hogy magyar kultúra. Talán Teller Ede vallomása adhat ehhez egy jó kapaszkodót. A Nobel-díjas atomfizikus 18 éves korától külföldön élt és dolgozott, ám élete végéhez közeledve azt mondta: ha nem magyar lett volna az anyanyelve és nem magyarul tanulja az alapokat, nem érte volna el a tudományos sikereit. Őrizte nemzeti tudatát mindhalálig, míg vele szemben a nemzeti érzés ellenségei még a magyar Himnuszba is belekötnek, mondván, csak a magyarokra kér áldást. Valóban eretnekség lenne egy nemzetnek áldásért fohászkodnia? A világ normális szegleteiben határozott nem a válasz.

Kölcsey Hymnusa a magyar történelem lírai mérlegének is tekinthető, dicsőséges és tragikus pillanatokkal. Kinek és miért fájhat az, ha az oly sokáig erőltetett bűntudat ragacsából kilépve a sikerekre emlékezünk és azokból akarunk erőt meríteni, építkezni? Tudjuk a választ, ahogy arra is, miért aktuális kétszáz év után nemzeti imánk szomorú megállapítása: „Hányszor támadt szép hazám tenfiad kebledre…” Annál hangosabban énekeljük együtt az igazán mély és felemelő eseményeken a Himnuszt, szerte a Kárpát-medencében és az egész világon. Erős ez a szimbolikus és valóságos kötelék, amelybe kapaszkodva minden magyar „meglelé honját a hazában”.

Nyéki Zsolt 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában