Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

2023.01.31. 14:53

Párlatok és főzőmesterek gálája

Hazánk és a Kárpát-medence legnagyobb, legszínvonalasabb pálinka és párlatversenye, a XIII. Quintessence február 4-én eredményhirdető gálával zárul Debrecenben. A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is a Kölcsey Központ ad otthont a nagyszabású eseménynek, amelyen az előzetes tervek szerint Nagy István agrárminiszter köszönti a meghívottakat, a versenyt Takács László versenyigazgató, a Quintessencet szervező Ongai Kulturális Egyesület elnöke értékeli. 

A gálán, amelynek a legjobb pálinkát és párlatokat előállító pálinkaházak, bér- és magánfőzők találkozhatnak egymással, a közélet prominens képviselőivel, megvitathatják a pálinka jelenének és jövőjének kérdéseit, miközben megkóstolhatják a versenyen aranyérmet elérő pálinkákat és párlatokat. Az idei bírálat egyik újdonsága, hogy a bérfőzetők mellett értékelték a díjazott mintát előállító főzőmester munkáját is. Ugyanakkor számos területen módosult a nagydíjakért folytatott eredményszámítás is annak érdekében, hogy ezzel még nyíltabbá tegyék a versenyt, illetve a legjobb pálinka és párlat kiválasztását is.

Miként a tavalyi debreceni eredményhirdető gálának - amelyen vármegyénk négy versenyzője összesen 55 érmet, köztük 14 aranyat gyűjtött -, a mostaninak is lesznek szabolcs-szatmár-beregi résztvevői. Reméljük hasonlóan szép eredményekkel térhetnek majd haza! 

 

Címkék#pálinka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában