Segítség, nem érett meg az iskolára!

Sok szülő számára nehéz döntés, mikor menjen gyermeke iskolába, 6 vagy 7 évesen. A hatályos törvény szerint, aki augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, abban az évben tankötelessé válik. Kizárólag azok kezdhetnek egy évvel később, akiknek az Oktatási Hivatal a szülő kérelme alapján engedélyezi, hogy még egy nevelési évig óvodai ellátásban részesülhessenek, vagy a kérelembenyújtási határidőn belül a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága javaslatot tesz a tankötelezettség megkezdésének elhalasztására. A halasztásról – szükség szerint a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat bevonásával – az Oktatási Hivatal dönt, az idén január 18-áig fogadták a szülők kérelmét, az ezt következő hetekben kerül sor a képességvizsgálatokra.

Bár pontos adatokat nem ismerünk, de a pedagógusok szerint úgy tűnik, fordul a trend, és a gyerekek többsége hatévesen kezdi el az első osztályt. Hogy ez az új törvény bevezetésével összefügg-e, az nyitott kérdés, azonban a statisztikák, amelyek a kérelmek indokoltságát vizsgálják, többnyire a szülőket igazolják.

Van azonban ebben a témában egy másik szembetűnő jelenség, amire szeretnék felhívni a figyelmet a szakemberek: évek óta nem csökken azoknak a gyerekeknek a száma, akik különböző képességfejlesztésre szorulnak, vagy akár óvodásként úgynevezett BTMN (beilleszkedési-tanulási-magatartási nehézség) besorolást kapnak. Ők azok, akik nehezen illeszkednek be a közösségbe, beszédkészségük, figyelem- és koncentrációs képességük eltér az átlagostól; róluk is kérdeztük Oláh Gabriellát, a Nyíregyházi Pedagógiai Szakszolgálat klinikai gyermek-szakpszichológusát.

A mai gyerekek már mások…

– A gyermekek óriási tanulási vággyal jönnek a világra, életük első öt évét hatalmas nyelvi, fogalmi, szociális, érzelmi és mozgásbeli fejlődés jellemzi. Születésüktől kezdve aktívan részt vesznek ebben a folyamatban, a környezetük felfedezésében, a kommunikációban, a fogalmak kialakításában. Ez a folyamat azonban nem minden gyermeknél történik azonos ütemben, előfordulhatnak idegrendszeri éretlenségek, lassúbb fejlődési ütem, a különböző részképességek egyenetlen fejlődése. És ehhez még hozzájárulhatnak a környezeti tényezők, a családi életben bekövetkező változások, esetleges stresszhatások, eltérő szociális körülmények – kezdte a helyzet feltárását a szakpszichológus, hozzáfűzve, hogy az iskolaéretlenség kérdése éppen ezek miatt a tényezők miatt igen összetett kérdés.

– Gyakran halljuk, hogy „ezek a mai gyerekek már mások”, és valóban, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a társadalmi változásokat, amelyek az utóbbi években bekövetkeztek és nem voltak jó hatással a gyerekek fejlesztésére, fejlődésére. Kiemelném ezek közül például a Covid-járvány hatásait (elszigetelődés, hiányzás az óvodából, digitális oktatás) vagy a digitális eszközök rendkívüli térhódítását, amik a kisgyermekek körében döbbenetesen elterjedtek, és sajnos túl sok időt töltenek ezekkel az eszközökkel. A 3–6 évesek személyisége rendkívüli módon formálható, érik az idegrendszerük, a szülők ebben az életszakaszban nagyon sokat tehetnek az optimális fejlődésükért. Számos jó példát, pozitív szülői hozzáállást látok a környezetemben, s mint szakpszichológus, én is igyekszem a szülők és a gyerekek segítségére lenni – jegyezte meg a szakember, akit arra kértünk, foglalja össze azokat a jeleket, amelyekből észrevehető, hogy a kisgyermek valamilyen területen jelentős mértékben lemaradt a vele egykorú társaihoz képest (apró eltérések miatt nem érdemes aggódni, mert iskolakezdésig behozhatók).

Vegyék észre, ha baj van!

– A gyerekek lételeme a mozgás, de ez nem azt jelenti, hogy állandóan mozgásban is kell lenniük, mert az izgő-mozgó típus nem ül végig egy 45 perces órát. Figyelmeztető jel, ha például nehezére esik nyugodtan végighallgatni egy hosszabb mesét. Gyakran előfordul, főként a kisfiúknál, hogy nem szeretnek leülni és rajzolni. Ez probléma, mert a finom kézmozgások kialakulása, a helyes ceruzafogás elengedhetetlenül fontos a későbbi írástanulásnál. Azt javaslom, motiváljuk őket a firkálgatásra, rajzolgatásra, ne betűket írjanak, hanem színezzenek, fontos, hogy ne idegenkedjenek a rajzeszközöktől. Érdemes azt is megfigyelni, követi-e a szülő vagy a pedagógus kéréseit. Ebben a korban még nem szeretnek meghatározott szabályok szerint viselkedni, holott a közösségi lét alapvetően ezt követeli meg tőlük. A következő lényeges kérdés, milyen az óvodás temperamentuma. Kiegyensúlyozott vagy heves érzelmi kitörései is vannak? Tisztelettel beszél a felnőttel, engedelmeskedik neki vagy felesel? Ezek a jelenségek nem közvetlenül iskolakezdés előtt mutatkoznak meg, hanem már jóval korábban. Ne feledjük, ahhoz, hogy bírja az iskolai terhelést, pszichésen is készen kell állnia a feladatokra, el kell fogadni a kudarcokat, eddzük a kitartását is. A figyelem, az emlékezet és a beszédkészség a tanulás alapfeltétele. Hogyan mérjük fel? A válaszom: játékosan. Nézzük meg, megjegyez-e 3-4 különböző dolgot egymás után, emlékszik-e ezekre pár perc elteltével is, el tudja-e mondani, hogy például miről szólt a mese vagy egy rövid történet, amit elolvastunk neki. Az otthoni fejlesztéshez nagyon hasznosak a memóriajátékok, a történetmesélős kártyákkal pedig a szókincset gazdagíthatjuk. Kérjük meg, alkosson néhány mondatot egy képről, vagy hogy sorolja fel, mit lát az utcán az óvodából hazafelé menet. Sajnos, ma már az óvodások kezéhez nőtt a tablet, a mobiltelefon, amelyen keresztül rengeteg inger éri őket, ugyanakkor ezzel egyidejűleg egyéb képességek (pl. beszédkészség, szociális készségek) fejlődésében maradhatnak le: pl. nehezebben koncentrálhatnak a környezet egyéb ingereire, melyek nem kötik le őket hosszabb ideig, nehezebben alkotnak összetett mondatokat, kevésbé érdeklődhetnek a társas kapcsolatok iránt – sorolta fel a digitális eszközökkel töltött idő hátulütőit Oláh Gabriella. Hozzátette, a gyereknevelés nem könnyű feladat, nagyban formálja kulturális és társadalmi közegünk, de a mi felelősségünk, nem másé.

A hátrányok leküzdését, az iskolaérettség kialakulását segítheti a család, nem írni, olvasni kell megtanítani az óvodást, hanem minőségi időt kell szánni a gyerekre, foglalkozzunk, játsszunk, beszélgessünk vele sokat, ez a szakpszichológus legfőbb tanácsa.

– Menjünk vele moziba, kiránduljunk vele, járjunk bábszínházba, játszótérre, ahol újat mutathatunk, új dolgokkal ismertethetjük meg őt. Az esti meseolvasás, színes könyvek lapozgatása mindennapos program legyen, és érdeklődjünk rendszeresen az óvodában a fejlődése felől, 3 és 5 éves korban több szakember is találkozik az ovisokkal, szűrik őket a logopédusok, óvodapszichológusok. Keressék bizalommal a szakembereket a szülők, ha szükséges, fogadják el a pedagógusok jelzéseit, vegyék igénybe a javasolt fejlesztéseket, hiszen az iskolaérettség kialakulása hosszú és összetett folyamat.