Nyíregyházi Egyetem

2023.01.27. 12:40

"Zöld" és innovatív – ez a Z-szak (fotók)

A cél olyan tanárok képzése, akik frappáns kísérletekkel és módszerekkel szerettetik meg a gyerekekkel a tudományt.

Fotó: Gazdag Mihály

Képzeljük el, hogy a természettudományokra úgy tekintenek egy egyetemen, mint a régi idők nagy tudósai: nem választják el élesen egymástól a tudományágakat, hanem mindent összhangban, integráltan vizsgálnak és a megfigyelésekre építenek. Pontosan ezt csinálják a Nyíregyházi Egyetem vadonatúj Z-szakán, ahol a természettudományos tárgyak integrált oktatásával olyan tanárokat szeretnének képezni, akik frappáns kísérletekkel és módszerekkel szerettetik meg a gyerekekkel a tudományt.

Irány a természet!

A szak tavaly indult, pénteken pedig egy látványos kísérletekkel tarkított nyílt napon mutatták meg az érdeklődő középiskolásoknak, miért érdemes a Nyíregyházi Egyetemet és a Z-generációt megcélzó szakot választani.

Dobróné dr. Tóth Márta, a Környezettudományi Intézet vezetője a rendezvényen elmondta, az új szak szorosan összekapcsolódik a környezetvédelemmel, ráadásul az egyetem területén található a hamarosan megújuló botanikus kert, ami a szépsége mellett azért is fontos, mert a Z-szakos tanórák egyik helyszíne is.

– Igyekszünk olyan tanórákat tartani, ahol kimehetünk a természetbe, és erre kiváló lehetőségeket teremt a botanikus kert mellett a Sóstói-erdő is. Sajátosság, hogy a természet jelenségeit tanítjuk, ám vannak olyan dolgok, melyeket szabad szemmel nem láthatunk. Ilyenkor a laborban munkálkodunk, az egyes eredményeket pedig kísérletekkel is igazoljuk. Ha már természet, akkor minél több és minél tartalmasabb időt töltünk zöld környezetben. ehhez kapcsolódva sok terepgyakorlatra visszük a hallgatókat, melyek vizes és erdős területeket is érintenek. a környezetvédelem nagyon fontos számunkra, ezért szennyezett területeket is vizsgálunk, sőt ezek emberi egészségre gyakorolt hatását is elemezzük. Mindehhez óriási segítség, hogy itt van a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület központi irodája, ami az oktatás mellett a kutatásokhoz is kiváló táptalajt ad – mutatta be az új szakot az intézetvezető.

Kiváló a környezet

Kitért arra is, hogy a Nyíregyházi Állatpark is az egyetem közelében található, ezért más egyetemekkel szemben arra is van lehetőség, hogy a termen kívüli óráknak az állatpark adjon otthont.

– Az egyetem Lego-központjában a tanárjelöltek innovatív oktatási módszereket is elsajátíthatnak, ami nem csupán az országban egyedülálló, hanem egész Közép-Kelet-Európában is – hívta fel a figyelmet Dobróné dr. Tóth Márta.

A látványos kísérletek és a Z-szak legfontosabb ismérvei mellett a résztvevő középiskolások a kiváló ösztöndíj-lehetőségekről is hallhattak. Újdonság az is, hogy az egyetem elsősei egy laptopot kapnak a tanulmányaik támogatására.

És hogy milyen Z-szakos hallgatónak lenni? Erről Horváth Éva Margaréta beszélt lapunknak és a jelenlévőknek.

Más, mint a többi

Elmondta, a szak szempontjából nagyon szerencsés a Nyíregyházi Egyetem elhelyezkedése, hiszen egy nyüzsgő városban, mégis a természet szívében található.

– Úgy vélem, azért érdemes ezt a szakot választani, mert teljesen más szemlélettel tanulunk, mint mások. Nagyon fontos nálunk a gyakorlatorientáltság, sokat vagyunk terepen. A hagyomány órákon is inkább kint vagyunk, továbbá országos terepgyakorlatokat szervezünk azon szaktársainkkal, akik az ország másik hat képzőhelyén tanulják ugyanezt. Olyan tanárokká válhatunk, akik a természettudományok egységét mutatják meg a diákoknak, elszakadva a tankönyvektől – hívta fel a figyelmet Horváth Éva Margaréta.

– Biológia faktos tanulóként nagyon érdekel ez az új szak. Mindent természettudományt magába foglal, ami segít megérteni a környezetünket – ezt már Balogh Bence, a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulója mondta el lapunknak. Kiemelte: szereti az újdonságokat, és úgy véli, a szak komplexitása miatt a tananyaga is sokkal érdekesebb lesz, mint egy hagyományos szakon. 

MI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában