In memoriam Györke László

 Búcsúzni mindig nagyon fáj, különösen ha az ember egy közeli hozzátartozóját, barátját, munkatársát veszíti el. Az örök távolságot áthidalja ugyan az emlékezés, de sok minden hiányzik. Az együtt töltött percek, napok, azok a jó beszélgetések, a közös gondolkodás, a sikerek öröme, már nem jön vissza soha. Így vagyunk ezzel mi is régi kollégánkkal, Györke Lászlóval, Laci barátunkkal. Tudtuk, hogy baj van, de hogy ekkora, nem sejtettük. Talán ezért is fáj annyira a veszteség.

Györke László Mátyás 1947. február 25-en született a kárpátaljai Beregújfaluban református tiszteletes Györke István és Korláth Sarolta tanárnő ötödik gyermekeként. A háború utáni, a református lelkészeket is érintő megtorlások, szovjetellenesség vádjával történt elhurcolások következtében édesapját 25 évre ítélték, Szibériába hurcolták, ahonnan csak édesanyja 1955-ben bekövetkezett halála után térhetett vissza, hála erős hitének és a tudatnak, hogy gyermekei visszavárják. A családot a parókiáról kitelepítették, a vagyonukat elkobozták, és a jólelkű falusiak gondoskodása nélkül, akik őket még saját nyomorúságuk mellett is befogadták, nem élték volna túl a szovjet rendszer borzalmait.

Lászlónak a család mindig sokat jelentett, a szülőktől kapott útravalót igyekezett mindig hasznosítani. Egyik jegyzetében a gyerekkori csínytevések után kapott anyai intelem örökké beivódott lelkébe: „Kisfiam, ha fel akarsz nőni, vigyázz jobban magadra!”

Iskoláit már Beregszászban végezte, ott is érettségizett. Majd sikeres felvételi után az Ungvári Egyetem filológiai karán 1970-ben bölcsész diplomát szerzett. Ezután hét évig – egyetemi diplomával – csak különböző falusi iskolákban taníthatott. 1976-ban házasságot kötött Horváth Anna fizikussal, akivel 46 évig éltek boldog, szeretetteljes házasságban, melyből egy lány- és egy fiúgyermekük született. 1977-ben sok jó ember közbenjárásának köszönhetően újságírói állást kapott Beregszászban a helyi napilapinál.

Sajnos, a belügyi szervek „hathatós közreműködésének köszönhetően” ezek az évek sem voltak zökkenőmentesek. Ezért 1989-ben szülőföldjét nehéz szívvel elhagyva, feleségével és két gyermekével az anyaországban, Nyíregyházán kezdett új életet. Először a helyi nyomdában kapott munkát, majd 1992-től 2017-es nyugdíjba vonulásáig, a Kelet-Magyarország napilap újságírójaként dolgozott. A vízügy és a honvédség volt a két fő szakterülete, a 2001-es beregi árvíz után a pusztításról és az újjáépítésről „Élet özönvíz után” címmel könyvet is kiadott. Ebben így ír: „Amikor 2001. március 6-án hajnalban először indultunk útnak Balázs Attila fotóriporter kollégámmal az árvíztől veszélyeztetett Szatmár-Beregbe, nem gondoltuk, hogy néhány óra múlva bekövetkezik a tragédia. Mint ahogy arra sem gondoltak sokan a hatalmas károkat szenvedett falvakban, hogy a karácsonyt már új vagy megújult otthonaikban ünnepelhetik..."

Mindig nyitott szemmel járt, szerette a vidéket, a vidéki embereket, mindenkivel azonnal megtalálta a közös hangot, és ahogy riportalanyai, mi, a kollégái is tiszteltük, becsültük. Nem lett hűtlen szülőhelyéhez sem, gondolatban, s ha módja volt rá, gyakran hazalátogatott. De be kellett látni, már semmi sem a régi, például: „Nekem Munkács nem az a Munkács, mely városról ma szólnak a tudósítások.”

Munkáját számos kitüntetéssel elismerték, a legbüszkébb mégis a Sipkay-díjra volt, hiszen azt a szerkesztőség tagjai ítélték oda neki. Hisz a „Kelet” volt a második otthona, és bár közel hat éve nyugdíjba vonult, a régi kollégáival továbbra is jó kapcsolatban maradt.

Nyugdíjas éveit különben a csodálatos Szentendrén töltötte. Kertészkedett, barkácsolt, míg egészsége engedte, családjával együtt sokat kirándult, túrázott, felfedezték a Pilist.

A szörnyű diagnózist 2015-ben kapta, de hála a gondos kezeléseknek, még hét csodás évvel ajándékozta meg az élet, míg aztán tavaly novemberben rosszra fordultak a dolgok és csatát vesztett a gyilkos kórral szemben.

Györke László temetése február 9-én 10 órakor volt a Nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából református. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 

KM