Kelet-retró

2023.02.21. 08:00

Öngyilkossági szándékkal robbantott a harmadik emeleti lakásban, a szomszédra dőlt a fal

Felidézzük, miről írt a Kelet-Magyarország évtizedekkel ezelőtt ezen a napon.

Illusztráció: Shutterstock

1973. február 21., szerda

Öngyilkossági szándékkal robbantott a harmadik emeleti lakásban, a szomszédra dőlt a fal

Gázrobbanás történt 1973. február 19-én este 21 óra tájban Nyíregyházán, egy Dózsa György utcai ház III. emeletén. A gázrobbanást követően tűz keletkezett, s ennek következtében A. K. lakásában a bútorzat, a lakás tartozékai részben elégtek. Az anyagi kár tetemes. A. K.-t súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a nyíregyházi kórházba, ahol kedden délben hosszas szenvedés után elhunyt. 

A robbanás következtében a szomszédban lakó fürdőszobájának fala is kiborult, s rádőlt az ott tartózkodó tulajdonosra, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezenkívül az alatta lévő lakások ablakai megrongálódtak, betörtek. 

A vizsgálat eddigi megállapítása szerint A. K. öngyilkossági szándékból az egyik gázvezetékről a hollandert lecsavarta, s az onnan kiömlő gázt meggyújtotta. A rendőrség szakértők bevonásával a vizsgálatot tovább folytatja.

2003. február 21. péntek

Védett madarakat árultak a nyírszőlősi használtcikk-boltban

Lakossági bejelentés alapján szereztek tudomást az E-misszió Egyesület Környezeti Tanácsadó Irodájának munkatársai arról, hogy egy használtcikk-boltban másodkézből szerzett védett madarakat árusítanak. 

- Munkatársunk a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrével együtt a helyszínen ellenőrizték a bejelentés hitelességét, és azt igazolva értesítették a rendőrséget - közölte Tömöri László, a Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője, majd hozzátette: - A hatóságnak a bolt tulajdonosa azt állította, fogalma sem volt arról, hogy a madarak védettek, és hogy törvényt sértett. A bolt előtt talált kalitkában 23 zöldike, két-két meggyvágó és fenyőpinty, valamint egy nádi sármány volt, amelyek természetvédelmi összértéke 280 ezer forint. 

- A két meggyvágót a bolt tulajdonosa már előző nap eladta általa ismeretlen személyeknek, darabját ezer forintért. A tulajdonos ellen természetkárosítás bűntette miatt az eljárás megindult. A további nyomozás kiderítette, hogy a bolt tulajdonosa mástól kapta ezeket a madarakat. A befogó kótaji lakásán még 6 meggyvágó, 9 zöldike, 8 fenyőpinty, illetve egy kikészített vidrabőr került elő. 

Az illető elmondása szerint a madarakat saját kertjének végében fogta be, a vidrabőrt pedig körülbelül öt évvel ezelőtt kikészítve kapta valakitől. Állította: nem tudott tette jogellenességéről, viszont az ügy szintén természetkárosítás bűntettének minősül. A védett madarakat és a védett emlős származékát összesen 480 ezer forint értékben foglalta le a hatóság. Az egészséges madarakat a dokumentálás után szabadon engedték, a rossz fizikai állapotban lévőket a Madártani Egyesület szakemberei gondozzák. 

Érdemes felidézni, nyomatékosítani, hogy a védett állatok egyedeinek gyűjtése, befogása, elejtése, tartása, adásvétele, preparálása, preparátumok birtokban tartása is törvénybe ütköző cselekedetnek minősül. A Magyarországon védett állatfajok listáját például az E-misszió Egyesület irodájában is meg lehet tekinteni. Azon állatfajok, amelyek nem tartoznak a védett kategóriába, a vadászható fajok listáján szerepelnek, ezekre a vadászati törvény vonatkozik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában