Szabolcs-Szatmár-Bereg

2023.03.25. 18:30

Élő közösségek – aktív fiatalok a vidéki Magyarországon

– A fiatalok a vidék megmaradásának záloga. Fontos, hogy a következő generációk számára is vonzó maradjon a vidék, a földdel való foglalkozás, és lássanak perspektívát a mezőgazdaságban – mondta Nagy István agrárminiszter, aki az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület meghívására érkezett szombaton vármegyénkbe.

Fotó: Vermes Tibor

Az eső sem szegte kedvét a fiataloknak, több mint ötvenen vettek részt az előadásokkal, beszélgetésekkel megtűzdelt találkozón a Rétközi-tónál. Nagy István miniszter bemutatta a kormány agrárpolitikáját, beszélt arról, hogy milyen segítséget nyújt a magyar állam az elmúlt évszázad egyik legsúlyosabb aszályos éve után a kárt szenvedett gazdáknak. Ezen kívül felvázolta a következő időszak agrár pályázatainak lehetőségeit, hiszen szeretnék, ha a fiatalok is látnák: van értéke és értelme a gazdálkodásnak, lehet rá jövőt építeni.

Közösségek, mint a térség motorjai

Hogy mennyit lépett előre, és milyen sokat fejlődött Szabolcs-Szatmár-Bereg az elmúlt 10-12 évben, erről Seszták Miklós országgyűlési képviselő beszélt. Elmondta, olyan beruházások valósultak meg, amit az itt élő emberek nem is gondoltak volna korábban, utalt többek között a találkozó helyszínére, a Rétközi-tó ökoturisztikai fejlesztésére, de büszkén említhette Kisvárda élvonalbeli focicsapatának eredményit, sikereit is.

 

Mint azt Kiss Andrástól, az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület elnökétől megtudtuk, a szervezet legfontosabb célja: a helyi közösségek megerősítése. Erről szólt a szombati találkozó is.

 

– Több mint 10 éves tapasztalat áll mögöttünk, munkánk során elsősorban a fiatalok képzését, informálását helyezzük előtérbe, s szeretnénk, ha aktívak lennének a saját közösségeiken belül. Fontos, hogy felelős állampolgárokká váljanak, érdekeljék őket a közügyek. „Most a vidék jön” címmel szerveztünk programot, és valóban a falusi élet, az agrárium értékei álltak a mai rendezvény fókuszában, hiszen a falvak népességmegtartó – képessége attól függ, településeink képesek lesznek-e megtartani a népességüket. A szójáték annyit jelent, hogy minden olyan közszolgáltatást, munkahelyet és egyéb lehetőséget, mely a városokban elérhető, a falvakban is elérhetővé kell tenni a fiatalok számára, így válhat vonzóvá a vidéki életforma – mondta Kiss András.

A rendezvény társszervezője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség volt, a beszélgetések során a keresztény szociális érzékenység, az idősekről való gondoskodás fontossága, és a rászorulók segítése is szóba került. Fülöp Attila államtitkár a keresztény közéleti gondolatiságról beszélt. Arról, hogy mit jelent ma kereszténykét élni, keresztényként politizálni. Kiemelte a kormány családtámogatási politikáját, s mint mondta: a mai érték vesztett Európában, a folyton változó világban is kiállnak a normalitást jelentő értékek mellett.  

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában