Nyíregyháza

2023.04.13. 07:00

A fotózáshoz ma még szükség van az emberre

A migrációról készült képeken keresztül mutatták be a sajtófotózás jövőjét.

Gyurkovits Tamás, Vargha Márk és Jászberényi Sándor

Fotó: Pusztai Sándor

A menekültkérdés átpolitizált, érzelmekkel telített téma, s persze egy valós szociológiai, társadalmi jelenség. A kimerülő erőforrások egyre romló feltételeket teremtenek a Föld lakói számára, miközben bizonyos térségekben népességrobbanás figyelhető meg – e kettő elegye és következménye mindenkit, így bennünket, magyarokat is érint, a helyzetet pedig mindenképpen kezelni kell. A válságok folyamatosak, a világ számos pontján háborúk dúlnak, milliók éheznek, és ha az afrikai országokban elfogy az ivóvíz, óriási tömegek indulnak majd el Európa felé.

Vargha Márk, a Mathias Corvinus Collegium Migráció- kutató Intézetének vezető elemzője vezette fel a napokban Nyíregyházán azt a beszélgetést, amelynek középpontjában a migrációból kiindulva a (sajtó)fotózás jelene és jövője állt – a témával kapcsolatban Gyurkovits Tamás és Jászberényi Sándor osztotta meg a hallgatósággal a véleményét, a teremben pedig számos fotójukat nézhették meg a résztvevők. A képek nagy része egy ugandai menekülttáborban, Szudánban és Kairóban, illetve Szerbiában készült, és bár mindegyiken más a környezet, a szereplők és a hangulat, valamennyi összefügg a migrációval.

A migrációnak több arca van

Gyurkovits Tamás korábban Szerbiában és a szerb–magyar határon dokumentálta az illegális migrációt, az elmúlt több mint egy évben pedig Ukrajnából érkezett menekülteket fotózott, míg Jászberényi Sándor 2008-tól szinte minden nagyobb fegyveres konfliktust testközelből fényképezett – háborús tudósítóként járt a Gázai övezetben, Szíriában, Líbiában, Ugandában, Szudánban, Jemenben, és nemegyszer csak a szerencsén múlt, hogy túlélte az aknatüzet.

A kiváló fotográfusok többek között arról beszélgettek, milyen egy jó hírfotó. – Legyen jó a témája, a mondanivalója – Gyurkovits Tamás szerint ezek elengedhetetlenek, ahogy a kompozíció is. – Annak, aki ránéz, azonnal tudnia kell, miről szól – ettől igazán jó egy fotó – mondta, és hozzátette: szerinte ehhez nem kell művésznek lenni. Kiderült, hogy nem nézegeti a képeit, mert nem szereti felszakítani a sebeit, persze, ha valahol meglátja őket, az nagy öröm. Elhangzott: szereti a kreatív megoldásokat, szerinte nem baj, ha a fotográfiát is használva összeolvadnak bizonyos művészeti ágak, a lényeg, hogy olyan képek készüljenek, amelyek képesek áttörni a közösségi média véleménybuborékait. A digitalizációról azt mondta, a fotózáshoz ma még kell az ember, és bár egy jó telefon képes kiváltani a fényképezőgépet, azt, hogy mikor kell megnyomni a gombot, csak az ember tudja. Baj akkor lesz, ha már erre is képes lesz a digitális technika – fogalmazott, és két fotójáról részletesebben is beszélt. – A migrációt többféleképpen meg lehet mutatni, és bár ritkán látjuk, de van vidám arca is. Erre példa az a fotó, amin egy kislány áll, kezében a cicájával, és látszik rajta a felszabadultság. Két perce érkezett meg Ukrajnából a BOK-csarnokba, és boldog, hogy itt lehet. A másik kép Rábéban készült egy pokrócba burkolózott migránsról – mozgásban van, akárcsak a migráció.

Sokat sajnáljuk magunkat

– Egy-egy régi fotóm láttán szinte érzem az orromban a por szagát, és visszajönnek azok az érzések, amelyeket az adott helyzetben éreztem – mondta Jászberényi Sándor, aki azokhoz a képekhez kötődik erősebben, amelyek készítésekor majdnem meghalt. – Kijevben 82 milliméteres aknavető gránáttal lőttek bennünket, és amikor kigyulladt egy ház, a Reuters tudósítóival együtt berohantunk. És akkor megjelent egy idős asszony, mögötte a hatalmas füstfelhő, kezében két szatyor, s bennük az egész élete. De fotóztam már aknatűzben, és az is előfordult, hogy szétverték a kamerámat. Ez dokumentáció, s szükség van hozzá a narratívára. Nicaraguában ugyanis lefényképeztem egy 6-7 éves, koszos kislányt, aki egy mocskos férfi alsónadrágot viselt, a fülében pedig egy fülbevalót. Ez a kép mindenét megmutatta, amije csak volt, de ha ezt nem teszem hozzá, a kép nem több, mint egy portréfotó – fogalmazott a tudósító, aki szerint a hírfotózás borzasztó állapotban van, hiszen ma már az olvasók és portállátogatók is fényképeznek – miért fizessen egy lap fotóriportert, ha nélküle is hozzájut fotókhoz?

– A készülő képek száma végtelen, és ma már a mesterséges intelligencia is képes szinte tökéletes felvételeket alkotni – ám ezek hiába szépek, ez nem művészet, az ugyanis az ember privilégiuma – tette hozzá. Ő is két képét emelte ki: az egyiken rizsosztásra váró nők láthatók, mellettük kalasnyikovok, a másik egy teherautó platóján összezsúfolt embereket és marhákat örökít meg. – Sokat sajnáljuk magunkat a sorsunk miatt, pedig csak rá kellene nézni erre a képre, és ráébrednénk, milyen szerencsések vagyunk. Nem éltünk meg olyan kríziseket, amelyek az életünket veszélyeztetik, de félő, hogy ez múló állapot – fogalmazott. 

Kislány a háború poklából

Vannak olyan fotók, amelyek meg­változtatták a világot – hang­zott el, a résztvevők pedig kettőt emeltek ki ezek közül. Az egyik a vietnámi háború poklában készült egy meztelenül menekülő kislányról: készítője nem véleményt akart közölni, a kép megjelené­se mégis elindította a békemozgalmakat. A New York-i fel­hőkarcoló tetején ülő munkásokról készült felvétel pedig azt mutatta meg az embereknek, hogy a magas épületek nem veszélyesek, így szívesebben költöztek oda – noha a fényképésznek nem volt ilyen szándéka. 

SZA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában