Húsvét

2023.04.10. 15:30

A vödrös locsolás ezúttal sem maradt el

A Sóstói múzeumfaluban négy napot át várták az érdeklődőket.

Fotó: Dodó Ferenc

Négynapos programsorozattal ünnepelte a húsvétot a Sóstói Múzeumfalu. Nagypénteken és szombaton tojásfestéssel, böjti ételekkel és népi játszóudvarral várták a kicsiket és nagyokat. Megterítették a református és a görögkatolikus ünnepi asztalt, pászkát készítettek, a látogatók sárgatúrót és kalácsot is kóstolhattak. Vasárnap az Aranyszalma táncegyüttes bemutatta, Szatmárban és Beregben milyen volt a húsvéti kántálás, de mesés táncjáték és mesekoncert is színesítette a programokat. Hétfőn a Nyírség Táncegyüttes műsora nyitotta meg a locsolóudvart, a látogatók a református és a katolikus húsvéti szokásokkal is megismerkedhettek, de volt kosaras körhinta, állatsimogató, kézműves sátor és fotósarok is.

Most jártak itt először

Sipos Gyula és Siposné Éliás Csilla Téglásról látogatott el hétfőn a skanzenba. A fiatal párral a jánkmajtisi porta előtt beszélgetünk, miközben odabent a Nyírség Táncegyüttes fiataljai ropták a táncot.

– Reggel meglocsoltam a feleségemet, az anyósomat és a sógornőmet, majd autóba ültünk a párommal. Akkor még konkrét célunk nem volt, az interneten elkezdtünk keresgélni, és végül itt kötöttünk ki. Szeretjük a néphagyományokat, én általános iskolában néptáncoltam is – mondta Sipos Gyula, akitől megtudtuk, már régen nem mond hosszú húsvéti verseket, inkább a frappáns, rövid négysorosokban „hisz”. 

– Ha hazaértünk, még folytatom a locsolkodást – mondta a téglási férfi, akiről kiderült, feleségével együtt most először jártak a Sóstói Múzeumfaluban. – Azért is jöttünk ide, mert láttuk a neten, hogy vannak zárt teres programok is, és akár meg is tudunk ebédelni – vette át a szót Siposné Éliás Csilla, majd hozzátette: sajnos az időjárás nem kegyes a húsvéthoz, de bízik abban, hogy délutánra kiderül majd az ég.

A honfoglaláskori magyar értékekkel is megismerkedhettek az érdeklődők a múzeumfaluban. Az Árpád Vezér Íjász Egyesület bemutatóján részt vett dr. Tordai-Vágó Ilona is, aki kezébe is vette az íjat, s célba lőtt vele. Lapunknak elmondta, meglepte, hogy mennyi fiatalt érdekeltek a magyar íjászattal kapcsolatos tradíciók.

Minden korosztálynak fontos

 – A hagyományos képzőművészet, a kézművesség eszközeinek, használatának megőrzése, népszerűsítése minden korosztály számára fontos, segít a történelmünk dicső múltjának megismerésében – mondta dr. Tordai-Vágó Ilona, aki szerint remek kezdeményezés, hogy az Árpád Vezér Íjász Egyesület rendszeres vendége, bemutatója a skanzen időszakos rendezvényeinek. 
TG

Címkék#Húsvét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában