Nyíregyháza

2023.04.24. 14:00

Elveszni egy jó könyvben

Bemutatókkal, író-olvasó-találkozókkal és előadásokkal várják a fiatal olvasókat.

Fotó: Sipeki Péter

Megkezdődött az idei, szám szerint ötvenedik Gyermekkönyvhónap a megyei könyvtárban. Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg több településén kiállításokkal, könyvbemutatókkal, író-olvasó-találkozókkal és előadásokkal várják az óvodásokat, általános és középiskolásokat egészen május 26-áig.

Az igazi olvasmányélmény

– A célunk immár öt évtizede az, hogy felhívjuk a gyerekek, fiatalok figyelmét az olvasásra, az irodalomra, az alkotás örömére, és hogy összehozzuk őket kedvenc költőikkel, íróikkal – hangsúlyozta köszöntőjében Tomasovszki Anita, a megyei könyvtár igazgatója.

Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke szerint gyermekkorban szerezzük a legmeghatározóbb, akár életünk végéig elkísérő olvasmányélményeinket.

– Ebben a mai, megváltozott világban rendkívül fontos lenne tehát, hogy ne csak az okoseszközeiket használják a fiatalok, hanem olvassanak el minél több könyvet, feledkezzenek bele egy-egy történetbe. Arról nem is beszélve, hogy a könyvnek van illata, meg lehet tapintani, többször elő lehet venni, majd eltenni, hogy évek múlva ismét rátalálhassunk.

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából számos rendezvényt, vetélkedőt szerveztek országszerte. Ehhez kapcsolódva hirdette meg A Mi Petőfink című rajzpályázatát a megyei könyvtár: az általános iskolások két korcsoportban nevezhettek a költő verseit illusztráló műveikkel.

– Tizenöt település huszonkilenc általános iskolájából összesen 241 pályamunka érkezett be, ebből 128-at felső, 113-at pedig alsó tagozatos tanulók készítettek. A műveket szakértő zsűri bírálta el, és nem volt könnyű feladatuk – árulta el Tomasovszki Anita, s hozzátette: az értékelésnél szempont volt az egyéni munka, a választott technika és annak használata, az egyedi ötlet és látásmód megjelenítése. 

A Mi Petőfink című vármegyei rajzpályázat eredményei:

Alsó tagozatosok kategóriája: 

különdíj: Szanyi Gergő (3. o., Nyíregyháza, Kertvárosi Tagintézmény); III.: Nagy Alexandra (4. o., Nyíregyháza, Szabó Lőrinc Tagintézmény); II.: Gedeon Emma (1. o., Tiszadadai Holló László Általános Iskola); I.: Varenka Szófia (4. o., Nyíregyházi Vécsey Károly Általános Iskola és VLAMI)

Felső tagozatosok kategóriája: 

különdíj: Mihalik Máté (5. o., Szabó Lőrinc Tagintézmény); III.: Héri Ella Mária (5. o., Kertvárosi Tagintézmény); II.: Horváth Szimonetta (7. o., Barota Mihály Általános Iskola, Bököny); I.: Papp Kincső (8. o., nyíregyházi Túróczy Zoltán-iskola és VLAMI)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában