Közgyűlés

2023.04.27. 12:28

Finomítják a buszmenetrendet

Közgyűlést tartott csütörtök délelőtt Nyíregyháza képviselő testülete.

Fotó: Szarka Lajos

Ünnepélyes díjátadással kezdődött a közgyűlés. A Nyíregyháza Város Sportjáért Kovács „Bütyök” József díjat Tamásné Szabó Ildikó vehette át dr. Kovács Ferenc polgármestertől. Szabó Ildikó 21 esztendősen olimpiai újonc volt 1976-ban, Montrealban, amikor a távolugrás döntőjében az ötödik helyezést érte el – egy centiméterrel lemaradva a bronzéremtől. Egy évvel később Spanyolországban fedettpályás Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, majd Olaszországból újabb ezüsttel térhetett haza. Háromszor is az év magyar atlétanőjének választották meg. A hetvenes évek atlétanagyságaként nem csak távolban, hanem 200 m síkon és a váltókban is országos bajnoki aranyakat nyert. Ő lett a nyíregyházi klub Jolly Jokere, hiszen az ötpróba versenyre is benevezték az egyesület pontszerzőjeként. Életútja, a nyíregyházi atlétikában betöltött szerepe miatt méltán érdemelte ki az elismerést.

A közgyűlés a Nyíregyháza Város Közbiztonságáért Sztárek Ferenc-díjat adományozta Kovácsné Balogh Mariannának, aki az Örökösföldi-Újvárosi Polgárőr Egyesület aktív tagja. Fontos számára, hogy a bűnmegelőzési tevékenységekben aktív szerepet vállaljon, ezáltal részt vesz Nyíregyházán a közbiztonsági akcióban is, amit a rendőrséggel, valamint a közterület-felügyelettel együtt végez. Nem telik el olyan hétvége, amikor ne lehetne vele találkozni Nyíregyháza utcáin, hiszen szívügyének tartja a fiatalok és a városlakók nyugalmát, valamint biztonságát.

– Az előző közgyűlés óta Kassán, Eperjesen és Nagykaposon városdiplomáciai tárgyalásokon vettem részt. Életének 93. esztendejében elhunyt Bárány Frigyes Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a megyeszékhely díszpolgára, a Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja. Bárány Frigyest Nyíregyháza önkormányzata, valamint a Móricz Zsigmond Színház társulata is saját halottjának tekinti. A Visegrádi Alaphoz benyújtott pályázatainkból három is nyert – közölte dr. Kovács Ferenc polgármester.  

Képviselői kérdésben érdeklődtek arról, hogy van-e remény a kertvárosi posta újranyitására? Dr. Podlovics Roland válaszában megjegyezte, hogy folyamatosan egyeztetnek a Magyar Postával, és mindent megtesznek azért, hogy partneri programban működjön a Kertvárosban a posta.

Napirendi pontban tárgyalták Nyíregyháza helyi közösségi közlekedését, ahol január elsejétől új tarifarendszert vezettek be. Ez több új díjtermékeket tartalmaz, ezek közül a legkiemelkedőbb a

kiegészítő műszakos havibérlet díjtermék, amelyet ezres nagyságrendben vásárolnak a munkavállalók. Május elsejétől bevezetik a helyközi közlekedésben a vármegye- és az országbérletet, amely várhatóan jelentősen megváltoztatja a helyközi bérletvásárlási

szokásokat. A jelenleg érvényes szabályozás alapján a vármegye- és országbérletet váltók nem lennének jogosultak a kiegészítő műszakos havibérlet megváltására. Ezért is foglalkoztak a témával a képviselők. Kató József, a Volánbusz Zrt. forgalmi üzemvezetője közölte:,

– Minden észrevételt szívesen fogadnak, mely olyan irányba tereli a közösségi közlekedést, hogy minél többen vegyék igénybe a szolgáltatást. Jelenleg 175 autóbuszvezető dolgozik a helyi közlekedésben, folyamatosan figyelünk és finomítunk a menetrenden. 
KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában