Horgászat

2023.04.01. 19:05

Indul a versenyszezon a Leveleki-víztározónál is

Május elsején újra megrendezik az országos jótékonysági horgászatot.

A tavalyi verseny egy pillanata: a harcsa már megvan, de még bizony kell fárasztani

Forrás: Archív fotó: M. Magyar László

Hagyomány már, hogy a horgászszezon kezdetével beindulnak a versenyek is. Nincs ez másképpen a Leveleki Horgászparadicsom életében sem. 
Mint Mikucza Zsolt tógazda szerkesztőségünknek elmondta, az idei első versenyt április 1-jén 6 órától rendezik meg, s április 2-án 17 óráig tart. Ez lesz az Italica Fishing Első Úszós Horgászkupa, a 2023. évi versenysorozat első és második fordulóját Leveleken tartják. Információink szerint az érdeklődők még nevezhetnek erre a nevezési díjas megmérettetésre. A részletes versenyszabályzat a Leveleki Horgászparadicsom közösségi oldalán megtalálható. A Hírös Yacht tavaszi harcsafogó versenynek április 12-től 16-ig ad otthont a tó. Tavaly 250 darab harcsát mérlegeltek, illetve engedtek vissza a tóba, a szervezők remélik, az idén is sok szép fogás öregbíti majd a tó hírnevét. 
A pergető horgászat hívei is összemérhetik a tudásukat tavasszal, április 29-én és 30-án rendezik meg a Fox Rage csónakos páros pergetőversenyt. 
Május elsején már nemcsak a profikat, hanem minden érdeklődőt szeretettel várnak a Leveleki-víztározó partjára, ugyanis vármegyénkben ekkor rendezik meg a már hagyományos országos jótékonysági horgászatot. 
KM 

Címkék#horgászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában