Pálinka

2023.04.11. 17:30

Kifőzték reformterveiket a pálinkalovagok

A Szilvavirágzás Ünnepét az idén április 15-én tartják meg hagyományos Tisza-parti helyszínükön, Tivadarban.

Forrás: Lovagrend

A Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend Egyesület Tiszadadán, a múlt év őszén lovaggá ütött szakember, Pucsok Sándor pálinkafőzdéjének 

 

kóstoló helyiségében tartotta évnyitó közgyűlését.

Jövőbeni feladatok

Dr. Cservenyák László elnök, nagymester beszámolt a lovagrendet érintő múlt évi eseményekről, majd ismertette az egyesület előtt álló idei feladatokat. Utóbbiak között a közgyűlés fontolóra vette a kapcsolat ápolását a jelentős szakmai megmérettetéssé fejlődött sajóbábonyi pátlatversenyt rendező Bükki Pálinka Lovagrenddel. Eldőlt, hogy a tarpai gyökerekkel rendelkező Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend a hagyományosan Tivadarban rendezett Szilvavirágzás Ünnepét idén április 15-én 10 órától tartja, majd augusztus utolsó hétvégéjén a rend részt vesz Mátészalkán a Fényes Napokon, az Új Pálinka Ünnepére pedig szeptember utolsó hétvégéjén kerül sor. Azt is leszögezték, hogy az egyesület képviselteti magát a május 26-28-án rendezendő Gyulai Pálinkafesztiválon is. A lovagok több fölvetés után végül amellett döntöttek, hogy az Új Pálinka Ünnepén eredményt hirdető, hagyományos párlatversenyt a nevezések számának növelés érdekében megerősítik, az eddigieknél korábban, ráadásul a közösségi médiában létrehozott lovagrendi csoport profilján keresztül is meghirdetik, növelik a versenyminták leadási helyét, a várhatóan népesebb versenyzői létszámhoz igazodva emelik a díjak számát. A gyűlésen az a javaslat született, hogy a lovagrendi rendezvények helyszíneinek megosztásáról tárgyalni kell az eddigi és más felmerült helyszínek felelős képviselőivel. A tárgyalások lefolytatásával Kiss Zoltánt, Csobolya Attilát, Dani Attilát, Gáspár Zoltánt és Cservenyák Lászlót bízták meg. Megállapodtak abban is, hogy felvéve a kapcsolatot a megyében működő pálinkafőzdékkel, felelevenítik a korábban már sikeres Pálinkaműhely beszélgetéseket Mátészalkán a Szatmári Múzeumban a szakma neves előadóinak részvételével.

Örömteli pillanatok

A lovagrendi gyűlés örömteli hangulatban zárult, ugyanis itt mutatta be a társaságnak Lakatos Tibor lovag azt a két érmét, amelyet az aznapi postával kapott meg Ausztriából, a Destillata nemzetközi párlatverseny rendezőitől. Az elhivatott nyíregyházi magánfőző, Gönczi Kajszibarack párlatát aranyéremre értékelte, de málna-párlatát is éremmel díjazta a szakértő zsűri. Az elért eredményére jogosan büszke lovag elmondta: Az idei Destillatára nevezett 105 versenyzőből 5 volt magyar, köztük az egyik nemzetgyőztes címre is jogot nyert Agárdi Pálinkafőzde. A rengeteg versenymintából a végén 382 párlatot díjaztak, amelyből 19 minta volt honfitársainké. Összesen 138 aranyérmet ítéltek oda, ebből 11-et magyar párlatnak, s ez utóbbiak egyike lett a Lakatos Tibor kajszibarackja. 
GB
 

Fotók: Lovagrend

Címkék#pálinka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában