Nyíregyháza

2023.05.23. 07:00

Ismét benne az elitben

A Krúdy Gyula Gimnázium a 33., míg a Kölcsey Ferenc Gimnázium a 88. helyen szerepel a top 100-ban. Alázatos munka, kitartás, szorgalom, tehetség – csupán néhány szükséges hozzávaló a sikerhez, amelyek közül feltehetőleg mindet magukénak tudhatják azok a diákok és pedagógusok, akik révén az ország legjobb 100 középiskolája közé kerülhetett két nyíregyházi intézmény

A végzős kölcseysek kiváló tanulmányi eredménnyel zárták a középiskolát

Fotó: Dodó Ferenc

Az idén is elkészült ugyanis a lista az ország legjobb legjobb száz középiskolájáról, melyen állami, egyházi és alapítványi intézmények is képviseltetik magukat.

A lista első tíz helyét általában fővárosi gimnáziumok hódítják el, de vármegyénknek sincs oka a panaszra, hiszen két gimnázium is tagja a megtisztelő 100-as körnek.

Ezek esetében sincs meglepetés, hiszen a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium és a szintén megyeszékhelyen található Kölcsey Ferenc Gimnázium is évek óta ott van hazánk legjobb középiskolái között. És hogy mi kell a sikerhez? Erről a két iskola intézményvezetőjével beszélgettünk.

Chriszt Gyula, a Krúdy Gyula Gimnázium igazgatója megkeresésünkre elmondta, céltudatos és okos gyereket tanítanak, ami kiváló alap az intézmény további sikereihez.

– Olyan gyerekek jönnek hozzánk, akiknek határozott céljaik és elképzeléseik vannak, és meg is tesznek mindent azért, hogy ezeket elérjék. A két fő tagozatunkat – a matematikát és a biológiát – azok választják, akiknek megvan a kellő affinitása ezekhez a területekhez – tudatta az igazgató, aki azt is elárulta, a diákoknak lehetősége nyílik emelt szintű csoportokba jelentkezni, és a magas színvonalú tanulmányi versenyek is gazdagítják a tudásukat, amellett, hogy változatos megmérettetéseket nyújtanak a gyerekeknek.

A Krúdy-iskola biológia tagozatát céltudatos diákok választják
Fotó: Gazdag Mihály

Kiváló alapokkal érkeznek

– A Nemzeti alaptanterv ma már csak tíz százalékban engedi, hogy eltérjünk a kerettantervtől, ám a tehetséggondozás és a versenyek kiváló lehetőségeket rejtenek. Az előzetes várakozások és beszámolók alapján úgy tűnik, az érettségin is sikeresen szerepeltek a tanulóink, de azt fontos kiemelni, hogy nagyon nehéz dolguk volt. Két éven keresztül digitális oktatás és a pandémia nehezítette az iskolai életüket, és mindegy, mennyi munkát fektetett a távoktatásba az iskola, vagy a tanári gárda, a jelenléti rendszer sokkal jobb felkészítést tesz lehetővé. Ennek ellenére jól szerepeltek a fiatalok – tette hozzá Chriszt Gyula, majd hangsúlyozta: a Krúdy-gimnázium tanulói többségében a nyíregyházi általános iskolákból érkeznek az intézménybe, és az iskola eredményességének egyik kulcsa az általános iskolák kiváló munkája.

– Évek óta ott van az iskolánk a legjobb 100 között, ami úgy vélem, kiválón példázza, milyen munkát végeznek a pedagógusaink – Torda István Tamásné Nagy Ildikó, a Kölcsey Ferenc Gimnázium intézményvezetője mondta lapunknak. Kiemelte: évtizedek óta elismerik az iskola munkáját a megyében és az országban is, és egyre tehetségesebb gyerekek választják az intézményt.

– Az ügyes és tehetséges diákok kiváló alapot jelentenek a jó eredményekhez, de ehhez nekünk és nekik is sokat kell tenni, a tehetség önmagában nem elég. Nincs nagy „titok”, a pedagógusaink és a tanulóink szorgalma, motiváltsága a siker záloga, és bár gyakran hallani, hogy a gyerekeket egyre nehezebb motiválni, hozzánk olyanok érkeznek, akiknek határozott céljaik vannak, és a jövőben kiváló egyetemeken szeretnének továbbtanulni – hangsúlyozta az igazgató, aki az érettségiről is beszélt.

Összhangban az átlagokkal

– A feladatsorok javítása folyamatban van, és még két nyelvi érettségi is hátra van, ám az osztályaink tanulmányi átlagainak ismeretében biztos vagyok benne, hogy kiváló érettségik születtek. Az egyik osztály tanulmánya átlaga 4,7, míg a legjobbé 4,9 fölötti, a kollégák pedig azt mondták, az eddig kijavított feladatsorok összhangban vannak a tanulmányi átlagokkal. Az elmúlt évek tapasztalatai is ezt támasztják alá, ráadásul a szóbeli vizsgák még hátra vannak, amik tovább emelhetik az átlagokat – tudatta az intézményvezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a pandémia több akadályt is gördített a fiatalok elé a gimnáziumi éveik alatt.

– Már az első évükben távoktatásba kényszerültek, majd a teljes 10. évfolyamot így töltötték. Emiatt még az idén is rengeteget kellett pótolniuk, készülni az érettségire, ami óriási feladat volt. Ám úgy vélem, a nehézségek ellenére szépen vették az akadályokat, amit jól tükröznek az eddig elért eredmények – emelte ki Torda István Tamásné Nagy Ildikó. 

MI


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában