Nyíregyháza

2023.05.08. 12:38

Piknik két keréken – immár hatodszor

A 6. Bringa Piknik fókuszában a jó hangulat, a remek társaság, az egészség megőrzése és a jótékonykodás áll.

Fotó: Pusztai Sándor

A jó idő beköszöntével egyre többen pattannak két kerékre Nyíregyházán is, biciklisekkel pedig nemcsak a városban találkozhatunk: sokan használják a megyeszékhelyt Tokajjal összekötő kerékpárutat is. Május 20-án biztosan nagy lesz a forgalom a két város közötti szakaszon, akkor rendezik ugyanis a 6. Bringa Pikniket, ami évről évre több résztvevőt vonz: míg 2018-ban ezren, tavaly már 1500-an tekerték le a 35 kilométert – sőt, sokan visszafelé is bicajjal jöttek. A város egyik nagyrendezvényének ötlete Pataki Mihály, a Bringa Sziget tulajdonosa fejéből pattant ki, az önkormányzat pedig azóta is támogatja az eseményt. Nincs ez másként ebben az évben sem, a 6. Bringa Piknik fókuszában pedig ezúttal is a jó hangulat, a remek társaság, az egészség megőrzése és a jótékonykodás áll.

– A 2015-ben indult Modern városok program egyik eleme a Tokajig tartó kerékpárút kiépítése volt, a 2017-es átadása óta pedig folyamatosan nő a népszerűsége. Sokat segít ebben a Bringa Piknik is, amire nemcsak az érintett két megyéből, de az ország távolabbi vidékeiről is érkeznek résztvevők, sőt, tavaly még egy japán biciklissel is találkoztunk – ezt mondta a rendezvényről tartott hétfői sajtótájékoztatón dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, aki, ahogy az eddigi években, az idén is teljesíti a távot. Vele tart Posta György, Tokaj első embere is, aki elmondta: azzal, hogy az Erzsébet királyné hídon, illetve a Fesztiválkatlanig kiépült a kerékpárút, még biztonságosabbá vált a biciklizés, sőt, július végétől már a Kopaszt is körbe lehet majd tekerni.

– Az elmúlt években bebizonyítottuk, hogy a két város tud együtt és egymásért dolgozni, a Bringa Piknik pedig tovább erősíti a kapcsolatokat – emelte ki a polgármester, és megköszönte, hogy az idén 9.50-kor lesz a rajt – a szervezők ezzel tisztelegnek egy jeles jubileum előtt, Tokaj ugyanis az idén ünnepli fennállása 950. évfordulóját.

Három frissítőpont

A szervezők figyelembe veszik a bringások igényeit, ezért az idén a korábbi a két piknikpont – Nyírtelek, illetve Rakamaz – mellett egy harmadikat is igénybe vehetnek a résztvevők. Tiszanagyfalu is bekapcsolódik ugyanis a rendezvénybe, így a pihenni vágyókat a virányosi sportpályán is várja majd ásványvíz, gyümölcs és pogácsa.

Szekeres József, Nyírtelek polgármestere úgy fogalmazott: minden fejlesztés annyit ér, amennyire az emberek azt használni tudják – a kerékpárutat nagyon sokan igénybe veszik, így hasznossága megkérdőjelezhetetlen – mondta és hozzátette: a városban a közösségi ház melletti téren várják frissítőkkel a szusszanni vágyókat. Rudolf János Ferencné, Tiszanagyfalu polgármestere azt mondta, örülnek, hogy részesei lehetnek a rendezvénynek és azon is dolgoznak, hogy a település kerékpárútja becsatlakozhasson a két város közötti kerékpárútba.  

Tusa és installáció

Pataki Mihálytól megtudtuk: a rajt ezúttal is a Kossuth téren lesz, ahonnan tehát 9.50-kor indul a mezőny. Ezt megelőzően lehetőség lesz ingyenes BikeSafe regisztrációra, s a közösségi oldal játékának nyereményét, a kerékpárt is itt veheti át a nyertes. A Bringa Piknik extrájaként ebben az évben is lesz Bringa Tusa a Fesztiválkatlanban. A kerékpáros akadályverseny karitatív jelleggel is bír, hisz nevezőnként 5 ezer forintot a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályának ajánlanak fel a szervezők és a támogatók. Szintén a Fesztiválkatlanban kap helyet a BringArt nevű installáció: az alkotás nem használt kerékpárokból és alkatrészekből épül fel, összesen 950 apró darabból. A Bringa Piknik alatt folyamatos lesz a mozgó orvosi felügyelet, de szervizbuszt is biztosítanak a szervezők a nem várt műszaki problémák megoldására. 

SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában