Cannes

2023.05.30. 12:41

Rövidfilmes siker Cannes-ban

Szombat este ünnepélyes keretek között lezárult a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.

Justine Triet francia rendező alkotása, az Anatomy of Fall kapta a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát

Forrás: Fotó: AFP

Miközben ezen sorokat írom, éppen az ilyenkor megszokott tűzijáték hangjait hallani. A zárógálán először a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát adta át Enyedi Ildikó, az idei rövidfilmes zsűri elnöke. Az elismerést pedig nem más kapta, mint Buda Flóra Anna a 27 című, francia–magyar koprodukcióban készült animációjáért, melyet a tizenegy alkotás közül találtak a legjobbnak az Enyedi által vezetett ítészek.

A meglepetések estéje

A nagyjátékfilmek versenyében idén 21 film mérettetett meg, több kiváló alkotást is láthattunk a tíz nap alatt, a díjazottak között azonban akadt olyan, amire senki sem számított. Bár kiváló film az Anatomy of Fall, az erős mezőnyben senki gondolta, hogy Justine Triet francia rendezőnő alkotása kapja a fesztivál fődíját, sokkal inkább Jonathan Glazer The Zone of Interest című filmjét tartották esélyesnek a nemzetközi sajtó képviselői – utóbbinak be kellett érnie a Grand Prix-vel. Justine Triet a harmadik nő, aki Arany Pálmát nyert Cannes-ban.

A fődíjat átadó Jane Fonda beszédében elmondta, hogy 1963-ban járt először Cannes-ban, akkor még csak férfi rendezők versenyeztek, és az emberekben fel sem merült, hogy ezzel bármi gond lenne, az idén viszont a huszonegy versenyfilm körül hetet női kéz jegyez.

A vietnámi születésű ­Trahn Anh Húng kosztümös, főzős drámája szemmel láthatólag a zsűrit is megfőzte, a The Pot-au-feu alkotója megérdemelten vihette haza a legjobb rendezésért járó díjat. A finn Aki Kaurismaki szívmelengető alkotása a két munkanélküli szerelméről, a Fallen Leaves kapta a zsűri díját, a legjobb forgatókönyvért járó elismerést pedig Sakamoto Yujinak ítélték oda a Monster című alkotásért, melyet Koreeda Hirokazu rendezett.

Wim Wenders évek, sőt, évtizedek óta nem készített igazán említésre méltó filmet, ebben az évben viszont mindenkit elvarázsolt a tokiói vécépucoló történetével. A Perfect Days nemcsak Wenders egyik legerősebb filmje, de a versenymezőny egyik legkiemelkedőbb alkotása is. A Ruben Östlund vezette nemzetközi zsűri a Perfect Days főszereplőjének, Koji Yakushonak szavazta meg a legjobb férfi alakítás díját.

Üres kézzel távoztak

A török Nuri Bilge Ceylan visszatérő résztvevője és díjazottja a fesztiválnak, az idén is remek alkotást hozott a Croisette-re, arra viszont aligha fogadott volna bárki is, hogy az About Dry Grasses című filmnek éppen a színésznője, Merve Dizdar kapja az este folyamán a legjobb női alakítás díját. Sokkal esélyesebbnek tartották Sandra Hüllert, aki az arany pálmás Anatomy of Fallban és a Grand Prix-vel kitüntetett The Zone of Interestben is főszerepet alakít, a fesztivál azonban szigorú abban a tekintetben, hogy egy film nem kaphat két díjat, ezért mindkét esetben inkább a filmet, mint a kiváló német színésznőt díjazták.

Az idei mezőnyből nagy kedvencem volt még Ken Loach The Old Oak című filmje, mely ezúttal üres kézzel távozott, csakúgy, mint Wes Anderson lenyűgöző részletességgel és ötletességgel megalkotott Asteroid City című filmje, ahogy Jessica Hausner Club Zero című alkotása is. 

Váró Kata Anna

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában