Ibrány

2023.05.27. 15:30

Vármegyei vadásznap Ibrányban

Több érdekes bemutatót is láthattak az érdeklődők.

Születésnapi ünnepségnek és vármegyei vadásznapnak adott otthont szombaton az ibrányi városliget. A település harminc évvel ezelőtt nyerte el a városi rangot, s ezt az évfordulót kötötték össze a vadásznappal. A helyi önkormányzat és a vármegyei Vadászkamara nem először rendez közös programot, négy évvel ezelőtt, 2019-ben már rendeztek a vadászok és a civil lakosság számára randevút ebben a hangulatos környezetben.

A megnyitóra érkezett érdeklődők először a vármegyei Vadászkamara fúvósegyüttesének zenéjében gyönyörködhettek. A vendégeket a szakmai érdekvédelmi szervezet titkára, Fazekas Gergely köszöntötte. A felvezető muzsikára utalva annak az örömének adott hangot, hogy immár négytagú a fúvósegyüttes, így most már részt vehet országos versenyeken is, ahonnan remélhetőleg szép eredményekkel térhet majd haza.

A vadászok számára fontosak a hagyományok, ezért a vadásznap nyitányaként a résztvevők megismerkedhettek azzal, hogyan is készül el egy teríték. A vad ravatalának elkészítését Fazekas Gergely ismertette, miközben két vadász a gyakorlatban is elkészítette a terítéket.

A házigazda önkormányzat nevében Trencsényi Imre polgármester mondta el köszöntő gondolatait. Kiemelte, hogy Ibrány harminc éve város, tíz éve pedig járási székhely is.

– Büszkék vagyunk ezekre a tényekre, a város vezetősége sokat dolgozott ezekért a címekért. Éltünk a lehetőségekkel, a megkapott bizalommal, sokat fejlődött a város, és ezért dolgozunk is tovább. Sok programot szervezünk, már most hadd utaljak az augusztus 20-i ünnepséghez kötődő főzőversenyre és Edda-koncertre – jelentette ki többek között a település vezetője.

A vármegyei vadásznapot dr. Polgári András, a vármegyei kormányhivatal főigazgatója nyitotta meg. Beszéde elején utalt arra, hogy Román István főispán nagyon sajnálja, hogy nem vehet részt szülővárosa rendezvényén.

– Most nemcsak Ibrány városa ünnepli a születésnapját, de a hétvégén gyermeknap és pünkösd is van. Pünkösdkor kiteljesedik a szív. A vadászok jól ismerik ezt az érzést, több formában is megélik, s a tisztelet jeléül fejet hajtanak a vad előtt – jelentette ki a főigazgató, aki azt is elárulta hallva a közelből a kovácsmesterek munkáját, hogy a vadászat mellett egyre többet foglalkozik a fém megmunkálásával is.

Szegedi Tibor, a helyi Nimród 96 Vadásztársaság elnöke bemutatta a szervezetet, majd a főzőversennyel kapcsolatban mondott információkat.

Mindezek után kitüntetéseket adtak át kiváló munkát végzett vadászoknak, felavatták az ifjú vadászokat, kihirdették egy rajzpályázat eredményét, majd különböző bemutatókat láthattak az érdeklődők. 

KM

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában