Bikal

2023.06.03. 07:45

Ahol a cselekedet szívből jön

Jól segíteni feladat és felelősség, a szolgálatot pedig legtöbbször nem kíséri taps.

Ha kell, gyűjtést szerveznek, véradásra hívnak, menekülteknek segítenek (képünkön balról Ruzsinszki Józsefné önkéntes, gondozó és Gurály Edina Erzsébet, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének igazgatója)

Fotó: Dodó Ferenc

A Vöröskereszt és a Vörös Félhold világnapjához kapcsolódva a közelmúltban a Baranya vármegyei Bikalon tartotta meg központi ünnepségét a Magyar Vöröskereszt. Az eseményen a humanitárius szervezet országos vezetősége is részt vett, és az ország minden pontjáról jelen voltak munkatársak, önkéntesek, meghívott vendégek, összesen 250-en. 
– Ott vagyunk kórházakban, óvodákban, iskolákban, közösségi központokban, gyűjtéseken. Azért dolgozunk, hogy mások életét jobbá tegyük, ha kell, életmentő segítséget nyújtva. A legtöbb ember naponta találkozik a Vöröskereszt vagy a Vörös Félhold szervezetekkel anélkül, hogy tudna róla. Vért adnak, részt vesznek az elsősegélynyújtó-képzéseken, gyűjtéseken, beszélgetnek önkénteseinkkel. Szinte minden embernek van vöröskeresztes története – hangzott el az ünnepség elején. 
Nem tapsért teszik 
A Vöröskereszt és a Vörös Félhold a világ legnagyobb humanitárius hálózata, amely hivatásos és önkéntes szakemberek millióiból áll, az alapító akarata szerinti segítő szolgálattal. Az elvégzett feladatok számbavételekor köszönik meg a tagok, dolgozók és önkéntesek munkáját, és köszöntik a támogatókat. Hálásak lehetünk ennek a közösségnek, ahol minden, amit tesznek, szívből jön. 
„Annak a kezét fogd meg, akinek senki sem fogja a kezét” – idézték a felszólalók Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjét. Ő több mint hatezer sanyarú körülmények között élő erdélyi gyermeket karolt fel, fogta meg a kezét. 
Ez a szellemiség hatja át azok cselekedetét is, akik a segítő szakmát választották életre szóló hivatásul, pontosan tudva, hogy jól segíteni nem is olyan egyszerű dolog. Feladat és felelősség is egyben, a szolgálatot pedig legtöbbször nem kíséri taps, köszönet is ritkán. 
Elsők között felsorakozva 
Az elmúlt évek nem voltak kegyesek hozzánk. A világon végigsöprő Covid-járvány, a sorozatos természeti csapások, majd a szomszédunkban kitört háború mellett Európa és hazánk is súlyos migrációs nyomással is szembe kellett nézzen. Az idén 142 esztendős Magyar Vöröskereszt a kezdetektől kivette a részét a küzdelmekből. A szervezet tagjai és önkéntesei az elsők között sorakoztak fel, és állnak helyt a mai napig. Megszámolni is lehetetlen, hány ezer munkaórát töltöttek szolgálattal, szűrésekkel, mintavételi pontokon, egészségügyi intézményekben, s ha kellett, telefonközpontokban és az ország határainál. 
Rendkívüli helytállás 
A rendkívüli helyzet megkövetelte munka mellett szervezik az életmentő véradásokat, élelmiszer- és tisztasági csomagokat gyűjtenek, s juttatnak el a rászorulókhoz. Ez a szolgálat hatással van a bennünket körülvevő világra is, jó példát mutat az egész társadalom számára, erősíti az össztársadalmi szolidaritást. Különösen fontos ez a mai világban, amely folyamatosan személytelenedik, a digitális térbe tolódik, az emberi kapcsolatok fő platformjává válik a világháló, a közösségi média. 
Ebben a szomorú folyamatban reménysugárként hat egy szép gesztus: tisztelete jeléül a Magyar Vöröskereszt 142. születésnapjára érte el 142. véradását a hevesi Molnár László. KM 
Elismerések, kitüntetések
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete támogatói és önkéntesei az alábbi kitüntetéseket vehették át: 
Vöröskeresztes Tevékenységért kitüntetés Gyémánt fokozatát kapta: Dr. Pataki Piroska 
Magyar Vöröskereszt Elnöki Díszoklevele elismerésben részesült: Virág Gyuláné, Kovács Dániel Sándor, Szatmárcseke Közös Önkormányzata 
Év Támogatója elismerésben részesült: Bioextra Zrt., Danone Magyarország Kft., Orbico Hungary Kft., Vibracoustic Magyarország Kft. 
Év Médiatámogatója elismerésben részesült: a Kelet-Magyarország Szerkesztősége, Bátor Televízió 
 

Ha kell, gyűjtést szerveznek, véradásra hívnak, menekülteknek segítenek (képünkön balról Ruzsinszki Józsefné önkéntes, gondozó és Gurály Edina Erzsébet, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének igazgatója)
Fotó: Dodó Ferenc


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában