Jel alá születve

Az első szúrás és véradás izgalma természetes módon lett úrrá rajtam a vöröskeresztes molinó előtt, amikor először nyújtottam a karomat. Az azóta már harmincszor megismételt mozdulatsor megnyugtató rutinnal vértezett fel, de a legutóbbi alkalommal újra izgatottan készültem a kar-, pontosabban kéznyújtásra. A Magyar Vöröskereszt Év Médiatámogatója kitüntetését érdemelte ki a Kelet-Magyarország, s a megtisztelő pillanatra várva Bikalon bizony jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat a kötődésekről. Merő véletlenségből a Nemzetközi Vöröskereszt világnapján születtem, Henry Dunant alapítóval egy napon, a folytatásnak viszont már egyszerre szabott utat a tudatosság és a sors.

Forrás: illusztráció / MW-archív

A világ fontos dolgai iránt nyitott emberként folyamatosan olvastam, láttam, hallottam, tájékozódtam a szervezet munkájáról. Az első aktivitásaimat bevallom, még önös érdekek motiválták: véradással két nap „eltáv” a honvédségnél, aztán „kajahegyek” a kollégiumban, ahol a pesti hallgatótársak meghagyták nekünk a szalámit, a kolbászt és a sört. Később már a Vöröskereszt hívó szavára a gyermekeimmel együtt pakoltuk le otthon a spájz polcát, s vittük be az iskolába a tartós élelmiszert, ami eljutott a világ minden pontjára, ahol épp nagy volt a szükség. A napilapos közösségbe csöppenve pedig szinte mindennapos együttműködéssé vált a kapcsolat, amelyhez a rendszeres híradás éppúgy beletartozik, mint szerkesztőségünk ajtajának megnyitása a szervezett véradás előtt. Az is gyakran megesik, hogy a munkatársakkal együtt kerekedünk fel, hogy csatlakozzunk a Nyíregyházi Egyetem vagy a kormányhivatal akciójához.
A napi rutinmunkában a tavaly kitört háborúval érkeztünk új fejezethez. Az első időszakban újságíró és fotóriporter kollégáink mindennap a határnál kezdtek, hogy első kézből és hitelesen tájékoztassunk arról, hogyan fogadják és segítik a menekülők tömegét. Itt győződhettünk meg újra arról, hogy a Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei milyen magas szakmai színvonalon, s ami még fontosabb: milyen mély lelkülettel, emberséggel végzik a munkájukat. Csöndben, alázattal, idejüket és energiájukat nem kímélve, az 1859-es solferinói ütközetnél született szolgálat szellemében. Nagyszerű közösséget alkotnak, soraikban fiataloktól az idősebb korosztályig, akiket közös cél és küldetés formál egy csapattá. Kollégáim nevében tisztelettel köszönöm az elismerést, és olvasóink nevében is köszönjük azt a munkát, amit vöröskeresztes jel alatt végeznek.
- Nyéki Zsolt -