Autóvilág

2023.06.08. 15:40

Önállóan gördül le a futószalagról

A vállalat a mesterséges intelligenciával kísérletezik az európai EV-gyártásban.

Két és fél éven át tartó kísérleti munkába kezdtek

Forrás: Fotók: Ford

A világ Ford-üzemeinek szerelőszalagjairól már több mint 100 éve gördülnek le az autók. Az elkészült járművek volánja mögött ilyenkor mindig ül valaki, de ez hamarosan megváltozhat.

Ugyanis a cégóriás elkezdett kísérletezni egy mesterséges intelligencia által vezérelt önvezető technológiával, ami kifejezetten erre a munkafázisra fejlesztettek ki. A projekt során az autók nemcsak önállóan hajtanak le a szerelősorról, hanem el is gurulnak a végső teszteket végző munkaállomásokra, feltölthetik magukat, majd leparkolhatnak a többi, szállításra váró autó közé – olvasható a márka közleményében.

Az E-SELF projekt egyike annak a számos kezdeményezésnek, amelyek célja a Kölni EV központ folyamatos fejlesztése. A 2 milliárd dolláros beruházással létrehozott üzemegységben az idén kezdődik az EV-modellek gyártása.

A Ford nemrégiben mutatta be az új, tisztán elektromos hajtású Explorert, ami a márka első, már a Kölni EV Központban készülő elektromos személyautója lesz. A vállalat azt tervezi, hogy 2026-ra évi 600 ezer elektromos autót gyárt majd, és 2030-ig teljes körű személyautó-portfóliót állít össze tisztán elektromos hajtású modellekből.

A Ford két és fél éven át tartó kísérleti munkába kezdett a Braunschweigi Műszaki Egyetem Autómérnöki Intézete és a Kopernikus Automotive közreműködésével, amihez a Szövetségi Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium 2 millió eurós támogatást biztosít.

Az E-SELF projekt során a járművek és az infrastruktúra közötti kommunikáció segítségével irányítják és ellenőrzik az autókat. A gyár területén elhelyezett szenzorok azonnal érzékelik, ha vészhelyzet alakulhat ki a járművek nyomvonalán (például egy ember vagy egy másik autó keresztezi az útjukat), és ilyenkor a járművek lelassítanak, vagy ha kell, meg is állnak. 

KM

Két és fél éven át tartó kísérleti munkába kezdtek
Forrás: Fotók: Ford

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában