Pszichológia

2024.05.28. 12:20

Jutalmazás jó szóval és dicsérettel

Dicsérő szavakkal megerősítjük és ösztönözzük a gyerek jó viselkedését. Jutalmazás és szép szó a kulcs az engedelmességhez is.

Jutalmazás jó szóval és dicsérettel

Jutalmazással és dicsérettel nő a gyermek önbizalma, fejlődik személyisége

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A múlt hétvégén a gyerekeket ünnepeltük, csak rájuk figyeltünk. Megajándékoztuk őket, dicsértük, elismertük őket, kizárólagos figyelmet kaptak ezen a napon. Az apró jutalmazásokra, „figyelő szemekre” persze egész évben szükségük van.  A jutalmazás és a pozitív megerősítés a nevelés fontos eszköze ősidők óta, és szinte minden tanulási helyzetben alkalmazzuk. A pozitív megerősítéshez érzelem kötődik, egy jó érzés, egy élmény, ami személyiségformáló hatással bír. A jutalmazás nevelésben betöltött helyéről pszichológia rovatunk egyik szakpszichológusát, Oláh Gabriellát kérdeztük. A szakemberrel elsősorban a szülői jutalmazásról beszélgettünk, az iskolai értékelés, és jutalmazási rendszer a téma egy másik aspektusa.

 

jutalmazás, gyerek, pozitív megerősítés pszichológia
A jutalmazásról és a gyerekek pozitív megerősítéséről beszélgettünk Oláh Gabriella szakpszichológussal 
Fotó: KM/ Gazdag Mihály

– A jutalmazás egyfajta viselkedésformálás, amellyel valamilyen cselekvést szeretnénk pozitívan megerősíteni, mert azt szeretnénk, ha a jövőben is megismétlődne. Ezt eleinte lehet, hogy csak valamilyen külső jutalomért csinálja meg a gyermek, de később belsővé válhat és önmagában is örömet szerezhet neki pl. a rendrakás. Eleinte anya dicséretéért, vagy matricáért, apróbb meglepetésekért hajtja végre, később azért, mert jó érzés a kitakarított szobában élni, jó érzés ezáltal jó gyereknek lenni, a szülőnek és magának is örömet szerezni. Számtalan hasonló tevékenységet említhetnék még, amivel a gyerek tanul, fejlődik és szocializálódik. De fontos hangsúlyozni, hogy a  jutalmazással a tevékenységet, a viselkedést értékeljük, nem magát a gyermek személyét – mondta a szakpszichológus.

 

Jutalmazás a viselkedésformálás egyik eszköze

Majd azzal folytatta, a dicséret, a pozitív megerősítés nagyon fontos a pozitív énkép, az önbizalom szempontjából is, a kicsik ettől érzik magukat jónak, értékesnek. Ha ez hiányzik, vagy a szidás, a kritika válik gyakorivá a családban, akkor negatív énkép alakul ki a gyerekben. Azt gondolja: „én rossz gyerek vagyok". Ennek az érzésnek az elhatalmasodása azért veszélyes, mert aki ezt gondolja magáról, hogy rossz, aszerint is fog viselkedni. „Minek igyekezzek, én úgyis rossz vagyok..." – mondogatja magában, s a szeretethiányos gyerek agresszióba fordítja frusztrációját. Vagy a környezetét bántja, vagy magát. S ez egy ördögi kör, amiből nehéz szabadulnia, ezért szoktuk hangsúlyozni a gyerekek dicséretének fontosságát. Ettől lesz valakinek önbizalma, ettől gondolja és érzi magát jónak, szerethetőnek. A dicsérettől hiszi el, hogy képes valamit megtenni, s ez az önállóság alapja is. Tehát a szép szó, a dicséret és a jutalmazás a nevelés fontos elemei, a gyerek-szülő közötti harmonikus kapcsolat alapja, s a gyerek önbizalmának építőkövei – hangsúlyozta a szakpszichológus.

 

Ajándék vagy jutalom 

Oláh Gabriellát amikor a jutalmazás és ajándékozás közötti különbségekről kérdeztük, Ranschburg Jenőt a neves pszichológust, tudóst idézte, aki azt mondta: a jutalom valamilyen „eredményért” jár. Az ajándékot a jó és rossz tulajdonságoktól függetlenül adjuk, tehát nem szabad valamihez kötni, hogy „ha majd jó leszel, a Télapó elhozza neked ezt vagy azt...". Az ajándékkal azt fejezzük ki, hogy örülünk egymásnak, fontosak vagyunk egymásnak. Semmilyen formában ne használjuk nevelési célra.

– Tehát az ajándékozás inkább a feltétel nélküli elfogadás része, amihez nem kell valamit teljesíteni, valamilyennek lenni, valahogyan viselkedni, az „csak úgy" jár, szeretetből. Kifejezhetjük vele, hogy gondolunk a másikra, szeretnénk neki örömet szerezni, mert szeretjük – tette hozzá a szakpszichológus. Kiemelte: a legfontosabb, hogy adjunk a gyermekünknek állandó, kiegyensúlyozott figyelmet, így nevelhető egészséges lelkű felnőtt, aki megtanulja azt is, hogyan szóljon másokról elismerően, hogyan  tudjon másokat megdicsérni, s nem fukarkodik a „ jutalom mosolyokkal” sem. 

( A szakpszichológussal arról is beszélgettünk, hogy a jutalmazás motiváló, de a túlzásba vitt ajándékok, a gyerekek tárgyakkal való elhalmozása nem tesz jót. Erről egy következő alkalommal folytatjuk a beszélgetést.)

  1. https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2023/05/valjanak-valora-a-gyereknapi-kivansagok
  2. https://www.szon.hu/helyi-eletstilus/2022/06/van-e-sikerelmeny-a-csillogo-jegyek-mogott

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában