Nagy igen a túlélésre

Ha a választási kampány végéhez érve kinek-kinek sikerül kicsit is félretennie az egyéni érzelmeit, megfékeznie az indulatait, akkor a szürke hályog mögül talán újra kibontakozhatnak a rideg tények. Fontos, hogy ismét józan szemmel láthatóvá váljon a világ, amely forr körülöttünk, és amely a szavazófülkék magányában végül meghatározza a döntést. Mérlegre kerül a helyi önkormányzatok munkája, s ebben könnyebb véleményt alkotni, hiszen a hétköznapok során szerzett tapasztalatok, élmények vezetik majd a tollat. A szempont ehhez az, hogyan épült, szépült falu és város, fejlődött-e közlekedési és sportinfrastruktúra, akadt-e munka annak, aki valóban dolgozni szeretne, a művészeti és kulturális programok miként szolgálták a helyi közösségek szórakozását és művelődését, s a rend, a közbiztonság milyen közeget nyújtott ehhez. 

A másik kérdés, hogy kiket delegáljunk az Európai Parlamentbe, mindeddig kevésbé volt izgalmas téma, hiszen a földrajzi távolságon túl az Európai Unió egyik elvont, bonyolult, bürokratikus intézményét láttuk benne. Hétköznapi ember nem nagyon értette a működését és jelentőségét, ám napjainkra ez a megítélés gyökeresen megváltozott, mindenki megérezte és megértette, hogy nagyon is a bőrére megy, amit ott csinálnak a képviselők. Rideg tény, hogy a 2010-es nagy bukás óta itthon sorozatos kudarcokat elszenvedő magyar pártok és politikusok uniós szintre vitt revansvágya az egész országot sújtják, az alapszerződés szerint jogosan, alapból járó pénzügyi források megvonásával. Ezermilliárdokban mérhető károkozásról beszélünk, de még ez is eltörpül amellett, amibe Európa nagy és gazdag országai a parlamenti képviselőikkel az élen újra bele akarják rángatni a világot: háborúba. Lidérces, rossz álom válik valósággá a szemünk előtt, amelyben a józanságra, nyugalomra intő szavak leperegnek a magukat ismét mindenhatónak képzelő berlini, párizsi és brüsszeli vezetőkről, nekik most is épp oly jelentéktelenek vagyunk, mint voltunk Trianonban. 

Az Európai Uniót nem erre találták ki, a rend, béke és nyugalom szigete helyett a háborúba taszítják az alapítók méltatlan utódai, újra találva egy magasztos ideológiát hozzá. Az EU már régóta reformokért kiált, amióta lemaradt a világ nagy gazdasági térségeinek a versenyében, amióta képtelen megvédeni a határait az egyre nagyobb tömegben érkező hordáktól, és képtelen felismerni, hogy két nagyhatalom háborújában a lelkes, ostoba áldozat szerepét szánták neki. Még van visszaút ebből az önveszejtő káoszból, de ehhez gyökeres változásra van szükség, más szemléletű, józan és racionális gondolkodású képviselőkkel az Európai Parlamentben is.