2024.09.11. 13:30
Az első hét hősége nem jelentett nagy gondot
A felső szinten lévő tantermekben dolgoztak a klímák
Fotó: Iskola
A hétfőn jött lehűlésnek köszönhetően most kellemesebb az időjárás, azonban a tanév első napjaiban hőségriadó mellett kezdődött meg a tanítás. Vajon ez jelentett-e valamilyen gondot a Tiszateleki Hunyadi Mátyás Általános Iskolában? – kérdeztük meg Molnár Józseftől, az oktatási intézmény vezetőjétől.
Klímák a tantermekben
– Az iskolai épület emeleti része egykoron ferde fallal készült, ezért ott jobban lehetett érezni a hőséget, azonban szerencsére a korábbi években már mind a négy tanteremben szereltettünk fel klímát. Korán reggel bekapcsoltuk a berendezéseket, szünetekben is üzemeltettük azokat, esetleg erősebbre állítottuk, igyekeztünk lehűteni megfelelő hőmérsékletűre a tantermeket. A tanórákon kisebb fokozatra vettük a berendezést, illetve úgy ültettük a diákokat, hogy senkire se menjen hideg levegő – magyarázta Molnár József igazgató.
Árnyékban a futópálya
– A lent lévő tantermeket igyekeztünk alaposan kiszellőztetni a szünetekben, valamint az iskola udvarán sok fa és filagória található. Az olyan tanítási órákat, amelyek nem táblához kötöttek – mint például az énekóra, a rajzóra, a testnevelésóra – kint a szabadban a fák alatt is meg tudták tartani a pedagógusok. A nagyon sok fának köszönhetően még az iskola udvarán lévő futópálya is árnyékban van. Minden lehetséges eszközzel felvettük a harcot a hőség ellen, az irodákban például ventilátorokat használtunk. Az első héten így minden a normális mederben folyt nálunk, nem kellett rövidített órákat elrendelnünk – tette hozzá az iskola vezetője.