2024.12.13. 17:30
A fagyhalált kockáztatta, aki elindult otthonról a több méteres hóban
Előző összeállításunkban az 1987-es hóesés okozta katasztrófahelyzetre emlékeztünk. Tizenkét évvel később, 1999 februárjában a havazás ismét megbénította Szabolcs-Szatmár-Bereget.
Havazás 1999: nehezen boldogultak a hótolók a több méteres hóban
Fotó: KM-archív
A köpönyeg.hu folyamatosan frissülő előrejelzése szerint egy darabig még elkerüli térségünket a komolyabb fagy és a havazás. De nem volt ez mindig így, idősebb olvasóink még emlékezhetnek fogcsikorgatóan hideg telekre, amikor a hatalmas hó megnehezítette az emberek mindennapjait.
Fotó: Fortepan
Havazás: öt halott, 73 világtól elzárt település
Néhány napja felidéztük az 1969-es és 1987-es telet, amikor a napokig tartó havazás katasztrófaközeli helyzetet okozott. Míg előbbi főként az ország középső és nyugati részét érintette, az utóbbi javarészt Szabolcs-Szatmár-Beregben adta ki a dühét. Napokig folyamatosan esett a hó, amit a nagy szél vissza- és visszahordott azokra az utakra, ahol korábban már jártak a takarítógépek. Ám voltak olyan települések, melyek több mint egy hétig megközelíthetetlenek voltak.
„A hóból is megárt a sok”, „A hó fogságába került megyénk”, „Égből pottyant a kenyér” – néhány vezető cím a Kelet-Magyarország 1999 februári számaiból. A 25 évvel ezelőtti szűnni nem akaró havazás emberéleteket követelt, 73 települést zárt el rövidebb-hosszabb időre a külvilágtól, a 36-os úton pedig 574 jármű akadt el. De kezdjük az elején... A Kelet-Magyarország 1999. február 11-ei, csütörtöki számában adtunk hírt először arról, hogy a havazás miatt megbénult az ország és a megye közlekedése.
Kedd este 4, szerda reggel 20, majd délben már 27 centiméter volt a hótakaró a megyeszékhelyen és környékén. A Nyírségben 25–30 cm, a szatmár-beregi részen 30-35 cm hó hullott szerda délig. 1951-től öt olyan havas februárunk volt, amikor a hóvastagság meghaladta a 20 centimétert. Ilyen volt 1956 (25), 1957 (23), 1963 (24), 1967 (22) és 1987 (40).
Ahogy vastagodott a hótakaró, úgy váltak egyre járhatatlanabbá az utak. A buszok és a vonatok órákat késtek, a mentők kénytelenek voltak kilométereket gyalogolni azokhoz a betegekhez, akikhez a mentőautó nem jutott el. A másnapi újság vezető híre már kétségbeesettebb hangnemben íródott.
Senki ne induljon el otthonról, nem lehet olyan fontos intéznivalója, amiért az életét kellene kockáztatnia!
– szólt a figyelmeztetés, aminek célja nem a pánikkeltés volt. Tiszavasvári és Nagycserkesz volt akkor a legkritikusabb útszakasz, másfél napnyi megfeszített munka után sem sikerült kiszabadítani a hó fogságába rekedt autókat. Száznál több kocsi torlódott össze két megcsúszó és az utat elzáró kamion miatt, az utasok között volt egy kilenc hónapos csecsemő, egy diabéteszes férfi, akinél nem volt inzulin, de négy mentő-, három tűzoltó- és két rendőrautó is a tömegben vesztegelt. Végül egy sávot sikerült felszabadítani, megindulhatott a forgalom, a mozgásképtelen járműveket harckocsival húzták ki a hóból. A kérdés csak az volt, hogyan juttatják el az élelmiszert és a gyógyszert minden településre.
Az 1999-es havazás huszadik évfordulójára készített összeállításunkban olyan embereket szólaltattunk meg, akik tevékenyen részt vettek a mentésben és az irányításban, a katasztrófahelyzet felszámolásában. Ilyen volt mások mellett a közgyűlés alelnökeként, egyben a védelmi bizottság alelnökeként dr. Helmeczy László.
Emlékszem, hirtelen jött az a rettenetes hó. Valójában Nyíregyházát is elzárta a külvilágtól, de még inkább a bokortanyákat. Soha nem feledem, az egyik ilyen bokortanyára katonai lánctalpas járművet kellett küldenünk egy dialízisre kórházba rendelt betegért, mert másképpen nem volt megközelíthető. A megyei rendőrfőkapitánnyal, Ignácz István tábornokkal minden eszközzel – helikopterrel, kétéltűvel és egyéb katonai járművekkel – igyekeztünk segíteni a hóval elzárt területeken, kenyeret dobtunk le, élelmiszert vittünk a falvakba. A városlakók, a katonák, a polgári védelmisek és a katasztrófavédelem dolgozói egy emberként fogtak össze, hogy úrrá tudjunk lenni a kialakult helyzeten.
Fotó: KM-archív
Ahogy dr. Helmeczy László is elmondta, a nyíregyházi bokortanyákon élőknek helikopterrel vittek kenyeret. Gyebrószki János, a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület egykori elnöke akkor úgy fogalmazott: jelesre vizsgáztak összetartásból és leleményességből.
A kenyérszállító helikopteren ülve igyekeztünk megfelelő helyeken landoltatni az élelmiszercsomagokat. Az egymást segítő tanyasi idősek akkor is leleményesek voltak: ha nem volt kenyér, elővették a maradék lisztet, sót, olajat, és sütöttek lángost, vakarót.
A visszaemlékezéseket az alábbiakban olvashatják.
Lassan haladtak a hókotrók
A Kelet-Magyarország 1999. február 13-ai, szombati számában sem szolgáltunk jó hírekkel az olvasóknak – már azoknak, akikhez eljutott a lap kézbesítője. Ugyanis a hó teljesen elzárta a külvilágtól Ibrányt, Tiszabercelt, Paszabot, Győröcskét, Tiszarádot, Kistiszahátot, Benket, Lászlótanyát, Tiszadobot, Tiszadadát, Kisfástanyát, Bashalmot, Belegrádot. A kiszabadításukért mindent megtettek, de a hóekék, sőt, a traktorok is elakadtak. A szabolcsiak, szatmáriak és beregiek védekezésre rendezkedtek be, sok helyen tanítási szünetet rendeltek el, a kollégiumokban rekedt gyerekekről pedig a nevelők gondoskodtak, míg a hó nem olvadt annyit, hogy a szüleik magukhoz nem ölelhették őket.
A megközelíthetetlen települések száma vasárnapra huszonötre, hétfőre négyre csökkent, a hómarók azonban csak igen lassan tudtak megbirkózni a helyenként 2–4 méter magas és igen hosszú hóakadályokkal. Javított valamelyest a helyzeten, hogy segítséget kapott a közútkezelő Hajdú-Biharból, Békésből, Csongrádból, Bács-Kiskun megyéből is. Február 20-ára sz utolsó elzárt települést is kiszabadították.
- Sajnos, a rendkívüli időjárásnak halálos áldozatai is voltak. 1999. február 11-én egy idős hölgy combnyaktörést szenvedett és meghalt, egy nyírtelek-ferenctanyai fiatalember pedig megfagyott. Tizenharmadikán Nagyszálláson egy hatvanas éveiben járó férfit találtak holtan, ő a telkére ment ki, hogy a nyulait megetesse, de útközben elfáradt vagy rosszul lett, leült egy villanyoszlop tövéhez – ott találtak rá a holttestére. Ibrány-Homoktanya közelében ugyancsak fagyhalált szenvedett egy gyalogosan hazaigyekvő férfi, míg Vadastanya környékén egy negyvenes éveit taposó, ugyancsak hazafelé tartó férfi fagyott meg.
