Paszuly és a mákos bobájka, főtt hús tejfeles tormával – nagy evés-ivással ünnepeltek karácsonykor a régiek

A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, de a XVI. századig évkezdésnek is számított, ezzel magyarázható, hogy az eljövendő esztendőre az áldást, bőséget az emberek nagy evéssel, ivással, bőséget hozó ételek egész sorával – babbal, mákkal, mézzel, almával, fokhagymával – igyekeztek maguknak biztosítani. 

Karácsony: hogy kerül az ekevas az asztal alá? 

– Régen a keresztény ember a nagy ünnepekre böjttel, megtartóztatással, testi-lelki tisztálkodással készült, hogy így érdemelje ki a karácsony, illetőleg az új esztendő áldásait. Az asszonyok takarítottak, főztek, a férfiak felseperték az udvart, kitakarították az istállót, hiszen vendéget vártak, a születő Kisdedet. Az ünnepre az asztalt a legszebb, hófehér háziszőttes abrosszal terítették le. Bűdön az abrosz alá pár szál szalmát, búza-, árpa- és napraforgómagot hintettek, hogy a következő évben jó termés legyen. Ezeket az ünnep után a jószágnak adták. Beregdarócon, Ajakon a házigazda szalmát vitt be az asztal alá, ezzel jelképezték a betlehemi istállót. A nyíregyházi bokortanyákon a vacsora idejére az asztal alá különböző mezőgazdasági eszközöket, ekevasat, ásót, kapát is helyeztek, hogy a következő évben szerencsét, bőséges termést hozzanak – magyarázta dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató, akit arra kértük, ossza meg velünk, mi került dédanyáink idejében az ünnepi asztalra, s miként várták a régiek a karácsonyt.

– December 24-e karácsony vigíliája, de karácsony böjtjének is nevezik. Szabolcs-Szatmár-Beregben régen a katolikus családok egész nap böjtöltek, s csak az esti harangszó után kezdődött a karácsonyi vacsora, a kialakult szokásrendjével, ételeivel. 

 – Biriben az állatoknak is adtak a gubából, hogy azok is részesüljenek az asztal áldásából. Az éjféli mise után ettek sült kolbászt, hurkát, oldalast, disznóságokat. A szatmári reformátusoknál elmaradhatatlan volt a karácsonyi asztalon az alma, dió, sütőtök, ezeknek pénz- és termékenységvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az ételek között szerepelt a kolbász, hurka, töltött káposzta, kelt tésztából „sima”, valamint mákos és diós kalács. Ajakon, Kállósemjénben jellegzetes karácsonyi kalács volt a kelt tésztából formázott madár formájú tubu, melyet a kántáló gyerekeknek adtak.

A hibás dió nem jelentett jót

– A nyíregyházi tirpákoknál a vília-esti vacsora lakodalmi méreteket öltött. Az evangélikusoknál elmaradhatatlan volt a karácsonyi asztalon az egész kenyér, mákos bobájka, frissen sült kolbász, húsleves csigatésztával, főtt hús tejfeles tormával, pulyka, töltött káposzta, kalácsok, rétesek. Karácsonyeste megemlékeztek a halottaikról is: mindenből tettek egy kicsit a tányérra a család elhunytjainak is. A Nyíregyháza környéki bokortanyákon a karácsonyi vacsora utolsó mozzanata a diótörés volt. A padlásról lehozott dióból válogatás nélkül mindenki vett egyet és feltörte. Akinek hibás volt a diója, minden rosszra felkészülhetett a következő évben – mondta sokat sejtetően a néprajzkutató.

Dr. Bodnár Zsuzsanna kifejtette: a karácsonyfa-állítás szokása a Nyírségben az első világháború után terjedt el. Szegényebb családoknál az 1950–60-as évekig a karácsonyi életfa, termőág állítása volt szokásban, amely a minden évben megújuló természet ősi jelképe. A karácsonyfa hagyományos díszei: a termékenységet jelképező alma, a dió, mézeskalács, gyertya, szentkép, angyal, a tetejére kereszt, betlehemi csillag, pattogatott kukoricalánc. Később házilag főzött, színes papírba csomagolt szaloncukor került az eddigi díszítmények mellé. Régen az ajándék, az angyalfia többnyire a karácsonyfa volt a rajta függő ehető díszekkel.

Alma és tubu a kántáló gyerekeknek

– Megyeszerte ismert szokás volt a karácsonyi énekes, verses köszöntő, a kántálás. Általában vília este jártak kántálni a különböző korcsoportok. Ajakon a böjti vacsora és az éjféli mise között gyerekek és fiatalok jártak házról házra. A kántálók bekiabáltak a házba: „Szabad az Istent dicsérni?” Legtöbbször a Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok, a Csordapásztorok című dalokat énekelték. A gyerekeket dióval, almával, tubuval jutalmazták. A másik legismertebb karácsonyi népszokás a betlehemezés, amely többszereplős, dramatikus játék. Az egész megyében ismerték, és több helyen ma is gyakorolják. Sajátos változata a bábtáncoltató betlehemezés, amit a református Felső-Tiszavidéken gyakoroltak. A játék menete, szereplői megegyeznek a betlehemezéssel, csak a vége bábjelenettel zárul – magyarázta a szakember.

– December 25-e bensőséges családi ünnep, dologtiltó nap volt – hangsúlyozta a néprajzkutató. – A család tagjai templomba mentek. Karácsony első napjára húslevest főztek, de nem tyúkból, mert az hátrakaparja a szerencsét, hanem disznóból, mert az kitúrja. A karácsony második és harmadik napja a rokoni látogatások ideje volt. Ehhez hozzájárult a két kedvelt férfinév, az István és János köszöntése is. Szatmárban úgy tartották a régi öregek, hogy ha karácsony másnapján meglátni a fa árnyékát, akkor kedvező időjárás várható, bő termés lesz a következő évben.