Nyíregyháziak sikerei

2025.01.21. 09:30

Aranysarkantyús és aranygyöngyös táncos is ropta Békéscsabán

Január harmadik hétvégéjén Békéscsabán szervezték meg a 27. Országos Szólótáncfesztivált.

Szilágyi Zita és Mikulics Ádám

Forrás: Demarcsek György archívuma

Harmadik aranysarkantyúja megnyerésével Demarcsek Dániel is belépett az örökös aranysarkantyús táncos címet nyert szólótáncosok sorába. Az örökös cím azzal is jár, hogy a versenyző többször már nem indulhat a versenyen, legfeljebb kísérőpartnerként segítheti valamely női versenyző bemutatkozását. Dániel a nyíregyházi Margarétában nevelkedett, majd a Nyírség Táncegyüttest is évekig erősítő szólista pályafutása az elmúlt években a Duna Művészegyüttesben teljesedett ki, ahol táncos párjával, Honvédő Eszterrel készültek a versenyre. Az idén először induló Eszter a zsűri különdíját nyerte el.

 

  

Demarcsek Dániel
Fotó: Demarcsek Dániel archívuma

Nagy az öröm a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium táncművészeti tagozatán is: Szilágyi Zita néptáncpedagógus, egyben a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára a 27. Országos Szólótáncfesztivál döntőjében újra kivívta a rangos zsűri elismerését, és második alkalommal szerzett aranygyöngyös táncos címet, így már csak egy (tánc)lépés – és két év - választja el őt az „örökös” rangtól.

Az Országos Szólótáncfesztivált ötvenegy esztendeje rendezték meg először. A célja az volt, hogy fórumot teremtsen a legkiválóbb néptáncos előadóknak arra, hogy számot adhassanak eredeti néptánc ismeretükről, valamint magas színvonalú egyéni előadásmódjukról, ezáltal segítve a magyar néptánckincs megőrzését, továbbörökítését. Az ötlet Vásárhelyi Lászlótól származott, aki Born Miklóssal, a Balassi Táncegyüttes vezetőjével karöltve 1974. január 3-án közösen rendezte meg az első fesztivált. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában