2025.01.28. 17:30
„Ez egy ígéret. Ez Allah akarata” – így kapott bombafenyegetést egy szabolcsi iskola
Ha szükséges, iskolapszichológus is segít a gyerekeknek. Sem bomba, sem más robbanó eszköz sem volt az átvizsgált több mint 300 magyar iskolában.

Bombafenyegetés miatt hazánk több mint 300 iskoláját vizsgálták át a rendőrök
Fotó: ORFK
Bombatámadással fenyegető e-maileket kaptak országszerte az iskolák csütörtökön, az ismeretlen elkövető robbantással fenyegetőzött. Az e-mail azzal a félelemkeltő felütéssel indult, hogy az iskolában robbanószerkezetet helyeztek el, a biztonság már nem garantált. Mint írták, „eljött a leszámolás ideje, és mi vagyunk Allah haragjának eszközei. Ez nem jelent fenyegetést. Ez egy ígéret. Ez Allah akarata”.

Fotó: Bozsó Kata
Bomba, fenyegetés, görcsbe rándult gyomor
Folyamatosan érkeztek a hírek, s egyre nőtt azon iskolák száma, ahová az elektronikus levél megérkezett. Délutánra kiderült, hogy egyetlen szabolcs-szatmár-beregi oktatási intézményt érintett a példátlan eset, a Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola diákjainak, pedagógusainak kellett elhagynia az épületet arra az időre, amíg a kiérkező rendőrök átvizsgálták azt.
– Olvastam, hogy sehol nem találtak robbanószert, de még így is görcsbe rándult a gyomrom, amikor megtudtam, hogy a gyermekem iskoláját is megfenyegették. Persze, „vaklárma” volt az egész, de mennyire kell elvetemültnek lenni ahhoz, hogy valaki ártatlan gyermekeket fenyegessen? – tette fel a kérdést az anyuka. Egy másik pedig úgy fogalmazott: az a legfontosabb, hogy nincs semmi gond, és a fenyegetés nem volt több puszta szavaknál.
Ha szükséges, iskolapszichológus is segít
Pénteken már a megszokott rend szerint mentek a gyerekek iskolába, minden bizonnyal otthon is téma volt mindaz, ami velük, illetve társaikkal történt. A Nyíregyházi Tankerületi Központtól megtudtuk, hogy az általuk fenntartott köznevelési intézményekben, így a fenyegetéssel érintett tiszavasvári iskolában is a Szervezeti és Működési Szabályzatában található eljárásrendben rögzítették, hogy a rendkívüli esetekben (tűz-, bombariadó) hogyan kell elhagyni az iskola épületét. Ezt a tanulók minden tanév elején be is gyakorolják, amiről jegyzőkönyv készül, emellett az iskoláknak értesítenie kell a szülőket és a rendőrséget – válaszolta megkeresésünkre a tankerület.
A csütörtöki esetben a rendőrség útmutatása alapján kell eljárnia az iskolának, amit megtettek. Megtudtuk azt is, hogy a bombafenyegetés miatt tanítási nap nem maradt el. Sokakban felmerült, főleg az alsós, legkisebb diákokra gondolva, vajon hogyan élhették meg, hogy el kellett hagyniuk az iskolát és kint várakozniuk. Többeknek ez akár jó bulinak is tűnhetett, de biztosan vannak olyanok, akik nehezebb dolgozzák fel az esetet, pontosan azért, mert nem értik, koruknál fogva nem is érthetik a történteket.
Ezzel kapcsolatos kérdésünkre a Nyíregyházi Tankerületi Központ megnyugtató választ adott, az iskola rendelkezik állandó iskolapszichológussal, aki szükség esetén segítséget nyújt a gyerekeknek a történtek feldolgozásában.

Fotó: Bozsó Katalin
Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt nyomoznak
Szerencsére bombának, robbanó szerkezetnek nyomát sem találták, se itt, sem az ország más pontjain. Erről Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatvezetője egy pénteki sajtótájékoztatón beszélt. Mint elmondta, összesen 313 iskolát vizsgáltak át országszerte a rendőrök az előző napi bombafenyegetés miatt, az e-mail-fiókok spam mappáiban csütörtök délután, este és még péntek reggel is találtak fenyegető üzenetet, s volt több olyan iskola is, ahová ugyan nem érkezett e-mail, az igazgató mégis kérte az épületük átvizsgálását.
Valamennyi helyen ezt megtettük. A feladatra elegendő rendőr állt készen, és az összes helyszínre perceken belül rendőrt tudtunk küldeni - hangsúlyozta Gál Kristóf, majd megköszönte a diákoknak és a tanároknak, hogy mindenhol fegyelmezetten és felelősségteljesen működtek közre, betartották a rendőrök utasításait, így rövid időn belül sikerült kizárni a veszélyt. Megértették a szülők aggodalmát is, éppen ezért igyekeztek a lehető leggyorsabban és az elvárható legmagasabb színvonalon elvégezni az átvizsgálásokat.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt folytatja a nyomozást, az ország összes területi szervének szoros támogatása mellett.
