Pandémia a XXI. században

2025.01.24. 17:50

Covid: öt évvel ezelőtt rúgta ránk az ajtót a világjárvány

A koronavírus járvány letarolta a világot: 2024 augusztusáig 770 millió ember fertőződött meg, több mint 7 millióan haltak meg a betegség szövődményei miatt. A Covid 2020 márciusára érte el Magyarországot, március 11-én Szabolcsban is igazolták a vírust egy betegnél.

Dr. Kiss Csaba adta be a Covid elleni védőoltást a Szivárvány Idősek Otthona lakóinak

Fotó: Archív/Sipeki Péter

Emlékszik még 2019 decemberére? Akkor hallottunk arról először, hogy Kínában egy újfajta vírus – később ez lett a Covid, majd Covid19 – súlyos felsőlégúti megbetegedéseket okoz. Az addig nem ismert etiológiájú tüdőgyulladás-járvány kitöréséről a kínai egészségügyi hatóságok beszámoltak az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Vuhan városának nevét azonnal megtanultuk. 

covid, koronavírus-világjárvány, dr. Kiss Csaba, pandémia, vírus
Dr. Kiss Csaba kótaji háziorvos a kéthetes karantén alatt a 6 négyzetméteres szobából rendelt - a telemedicína új szintre emelkedett a Covid-járvány miatt
Fotó: Archív/TV2

Januárban már elszórtan Európában is megjelent a vírus, ami koronavírusos betegség, később Covid19 néven vált ismertté, és pandémia kezdetét jelentette, amelyet az új humán koronavírus (SARS-CoV-2) okozott. Februárra  kiderült, nem lehet megállítani a vírust, Olaszországból és a világ más tájairól is aggasztó hírek és képek érkeztek az elhunyt betegekről, március 11-én a WHO kimondta: világjárvány van. És innentől felfordult a világ, lezárások, korlátozások, járványvédelmi intézkedések sora kezdődött, s egyre nagyobb lett az emberekben az ismeretlentől való félelem.

Covid: március 11-én bejelentik a világjárványt és egy szabolcsi rendelőben megjelenik az első koronavírusos beteg

Azon a napon, amikor a WHO kihirdette a világjárványt, megjelent nálam egy beteg, aki Angliából tért haza. Nem is teljesen típusos tünetekkel, de meglehetősen rossz állapotban volt, és valamiért felmerült bennem a Covid19-gyanúja. 

– Ennek megfelelően rögtön be is küldtem a kórházba, ahol igazolódott a koronavírus megbetegedés – idézte fel a történteket portálunknak dr. Kiss Csaba. Ezzel nem csak az első megyei háziorvos lett, aki covidos beteget kezelt, de első lett abban is, hogy ezt követően kéthetes önkéntes karanténban került, a 6 négyzetméteres szobában töltött két hét alatt is rendelt. – Szerencsére nekünk akkor már volt felhő alapú háziorvosi szoftverünk, így a szobából dolgozhattam. A lezárások miatt nagy felfordulás volt világ- és országszerte, nemcsak a betegek, kollégák is kerestek, hogy mit kell csinálni, mi a teendő, adjak tanácsot. A saját praxisomhoz tartozókat is így, távgyógyítással láttam el, nem egyszer napi 2-300 telefonhívás, és 12-14 óra munka volt abban az időszakban, de legalább az ember elfoglalta magát – idézi vissza a családtól elzárt napokat dr. Kiss Csaba, aki a TV2 #maradjotthon című napi doku-reality-jében is beszámolt a karanténban töltött napjairól. – Kiderült, hogy egy apró szobából is sok mindent meg lehet csinálni. Edzettem, amennyire tudtam, a családdal pedig az ajtón keresztül kommunikáltunk. Pont abban az időszakban volt a húgomnak az esküvője, arra sem tudtam elmenni, csak annyi tehettem, hogy amikor a násznép elvonult a ház előtt, integettem nekik messziről – elevenített fel egy emlékezetes pillanatot.

covid, koronavírus-világjárvány, dr. Kiss Csaba, pandémia, vírus
A Cocid19 okozta világjárvány megfékezésében meghatározó szerepe volt a gyorsan, széleskörű összefogással kifejlesztett védőoltásoknak
Fotó: KM-archív/Sipeki Péter

A kótaji családorvos, aki vegyes praxist visz, azt mondja, már a külföldi híradásokból, a rapid esetszám-emelkedésből lehetett látni, hogy ez a teljesen új kórokozó, ami ennyire virulens, komoly problémát fog okozni. Az emberekben egyre nagyobb lett a félelem és bizonytalanság, a bevezetett járványügyi intézkedések –  elmaradtak  a március 15-ei ünnepségek, kötelező lett a maszkviselés, hamarabb zártak a boltok, ágyakat szabadítottak fel a kórházakban, hogy a covidos betegeket elkülönítve helyezhessék el, áttértek az iskolák a digitális oktatásra, látogatási tilalmat rendeltek el stb. – mindenkinek nehéz időszakot jelentettet és majd csak május 4-ével kezdődtek el az enyhítések. Az első hullámban – a wikipédia szerint – május elejéig kétezren fertőződtek meg koronavírussal Magyarországon, majd fokozatosan csökkent az új betegek száma.

Ismeretlen vírussal vették fel a harcot a világ minden táján

Egy teljes ismeretlen vírussal szemben kellett felvenni a harcot 2020-ban, de a sok bizonytalanság ellenére is benne volt a pakliban, hogy ennek az igen változékony vírusnak a későbbiekben lesznek különféle variánsai, amelyek különböző mértékű fertőzéseket okozhatnak. Sajnos a második és harmadik hullámban ez bekövetkezett. A másik forgatókönyv az volt, és mára ez is beigazolódott, hogy pár éven belül influenzaszerű, szezonális járvánnyá fog szelídülni, mert az emberek egyre nagyobb százaléka esik át rajta, így valamennyi természetes védettség is kialakul. A védőoltások nagyon sokat segítettek a járvány megfékezésében – mondta dr. Kiss Csaba, aki kiemelte ennek jelentőségét is. – Nagyon pozitív volt látni, hogy hatalmas összefogással, közös munkával milyen gyorsan lehet hatékony védőoltást kifejleszteni. Elképesztő eredményekre képes a tudomány és a koronavírus-világjárvány ezt is megmutatta – tudatta dr. Kiss Csaba, s véleménye szerint a Covid-járvány alatti tapasztalatokat a jövőben is jól hasznosíthatjuk majd a gyógyításban, kutatásban. 

Az öt évvel ezelőtt indult pandémiát felelevenítő sorozatunk következő részében a második hullámról számolunk be.

Covid19

  • A Covid 19 vírusos légúti, illetve légzőszervi megbetegedés, amelyet a SARS-CoV-2 nevű koronavírus okoz
  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én hirdette ki a világjárvány megjelenését
  • A betegség okozta halálozás jellemző aránya a WHO szerint (a 2020 márciusi adatok alapján) 3,4 százalék
  • A vírust a fertőző betegek cseppfertőzéssel terjesztik
  • A vírus, miután 2019 decemberében járványt okozott, néhány hónapon belül világszerte elterjedt
  • 2020 novemberére sikerült létrehozni a koronavírus-fertőzés ellen védő, első vakcinákat, amelynek alapját Karikó Katalin és munkatársa szabadalma jelentette
     

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában