Elképesztő! Tíz ikerpár született néhány nap alatt

A bátorligeti ősláp egykori ikonikus őre, mindenese, Tanicsár Mihály igazi ezermester volt, aki szolgálati idején kívül hol tehenet elletett, hol lakodalmakban vőfélykedett. De az idősebbek nem csak mint ezermesterre, hanem szívesen nótázgató, társasági emberként is emlékeznek rá. A hajdani lápőrnek Bátorligeten él egy szem lánya, Tanicsár Anna, a 84 éves Pál Jánosné és a legfiatalabb fia, a nyolcvankét éves Tanicsár Ferenc, aki gyerekkorában szívta magába a jószágok szeretetét – a juhászélet szépségeiről beszélgettünk velük. 

Juhászélet: kutya nélkül a juhász félkarú óriás

Feri bácsit nevezhetnénk akár a bátorligeti mezők „vándorának” is, hiszen 110 birkáját a dél-nyírségi falu környékén legelteti. Negyven anyajuhát most száraz, puha alommal kibélelt ólban tartja, mivel náluk a napokban kezdődött meg az ellés. Közülük tíz anya ikerbárányoknak adott életet, így már húsz báránnyal gyarapodott Feri bácsi juhállománya, és még nincs is vége a 2025-ös ellési időszaknak. A juhászélet szépségeiről, no meg a segítőtárs kutya pótolhatatlanságáról így vall Feri bácsi:

  – Én szeretem, már 16 évesen birkám volt, ami pedig a kutyát illeti, hát az fontosabb, mint egy ember, mert ha nem volna, nem bírnál a nyájjal. Azt a kutya tereli, ha a juh megkerül, elbitangol, a juhász a segítségével hajtja össze a birkát. Egy ember nem bírna száz-száztíz juh után szaladni, hiszen az nagy terület. 
Az eleven eszű öreg juhász szívesen beszél a régi időkről. – Apánk, mint egész életében, még nyugdíjas korában is keményen dolgozott, disznók, baromfiak mellett szarvasmarhát is tartott. Engem még a katonaságtól is elengedtek szabadságra, amikor a tehenek takarmányozásához kaszálni kellett a lápot. Mert ott legeltetni nem volt szabad. Apánk írt egy levelet a parancsnokomnak, hogy el kéne engedni a fiút, mert nincs a jószágnak télire széna, s éntőlem csak azt kérdezte az őrmester, hogy: hány nap kell, Feri fiam? Két hétre elengedett – meséli a bátorligeti juhász régi emlékeket felidézve. 

Az arborétum volt a játszóterük

– A Fényi-erdő irányába eső faluszélen, meg néhány kilométerrel beljebb, az erdészház környékén mi, gyerekek sokat legeltettük a teheneket – teszi hozzá. Anna néni mosolyogva hallgatja testvéröccse, Feri bácsi szavait. Ő is rábólint, csodás gyermek- és ifjúkoruk volt. Az arborétumi szolgálati lakásban ötven-hatvan évvel ezelőtt megélt csodás időkben a Tanicsár gyerekek szó szerint tapintható közelségből ismerhették meg az őslápon élő biológiai ritkaságokat. 

– Meglestük például az elevenszülő gyíkokat. Befőttes üvegbe tettük az anyákat, s figyeltük, hogy születnek a kicsik, majd kilestük azt is, hogyan szoptatja őket. Volt, amelyik hetet-nyolcat is szült, mindegyik olyan volt, mint egy gyufaszál. Nem sokkal később persze szabadon engedtük mindet. Aztán ott volt a sok serpenyőbe való, ehető gomba, melyekből terített asztalt kínáltak a környék rétjei, erdei. Édesapánknak a kucsmagomba volt a kedvence. Az elkészítésének van egy titka: fedő nélkül kell megabárolni, majd aztán sütni. Finomabb minden húsnál – állítja a lápőr lánya.