2025.01.18. 07:00
Ez nem vicc! Az agyára megy a gyereknek a túl sok kütyüzés
Ausztráliában a 16 éven aluliak közösségi médiahasználatát ettől az évtől tiltani fogják. A kütyüzés megöli a kreativitást és az önállóságot.

A 3-5 éves korú gyerekek is érdeklődnek a digitális eszközök iránt, de ne használják, ne szokjanak rá! Az ők kezükbe nem valók az okostelefonok
Fotó: Shutterstock
Szülők sokasága próbálja meg kordában tartani gyerekük féktelen kütyüzését. Az új évben új szokásokat is bevezethetnek annak érdekében, hogy csökkentsék a fiatalok képernyő előtt töltött idejét.
A tényekkel nem érdemes vitába szállni, már önmagában is rémisztő, hogy a Z-generáció tagjai hétköznapokon 6-7, hétvégén akár 10-12 órát töltenek az online térben, döntő többségében közösségi platformokon. A korai és túlzott mértékű digitális eszközhasználat olyan maradandó idegrendszeri és fejlődési elváltozásokat okozhat a gyermekek körében, ami fejlesztéssel sem behozható.

Fotó: Shutterstock
Kütyüzés: ellustulnak a kreativitásért felelős agysejtek
Az elmúlt évben neves szakértők beszéltek erről hírportálunkon, ezeket idézzük fel most olvasóinknak. Mint ismert, tavaly szeptembertől tilos az iskolákban iskolai időben a mobiltelefon-használata, ezzel azt szeretnék elérni a döntéshozók, hogy iskolai időben a tanulásra fókuszáljanak a gyerekek, a szünetekben pedig a személyes társas kommunikációra. A mai generációk már a digitális világ bűvkörében élnek, fontos, hogy kontroll és felügyelet nélkül ne üljenek az okoseszközök előtt. Az sem mindegy, hány éves korban veszik kezükbe először az okoseszközöket. Minél korábban, annál nagyobb károkat okoznak vele.
„Legutóbb Eva H. Telzer amerikai pszichológus hívta fel erre a figyelmet, és kutatók sokasága vizsgálja, milyen hatással van a túl korai mobilozás a gyerekek idegrendszeri fejlődésére. Az egyre növekvő képernyőhasználat miatt háttérbe szorulnak a tanulás hagyományosabb módjait szabályozó idegi áramkörök, amelyek az olvasáshoz, az íráshoz és a figyelem fenntartásához szükségesek.
- A kütyüzéssel nem „edződik” az agy.
- A kutatók azt állítják: agyunkban a használjuk vagy elveszítjük elve érvényesül. Ha a gyerek zenél, sportol vagy tanul, akkor azok a sejtek és kapcsolatok erősödnek meg. Ha egész nap csak ücsörög a tévé előtt, videójátékokkal játszik vagy chatel, akkor az annak megfelelő sejtek és kapcsolódások aktiválódnak. Ebben az esetben az agy éppen azon része „lustul el”, ami a kreativitásért, a problémamegoldásért lenne felelős. Nem kérdéses tehát, hogy a szervezet egyszer benyújtja a számlát." – erről Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő beszélt tavaly Nyíregyházán tartott előadásában.
A szakértő elmondta azt is, a dopamin nevű hormont hajszolják az okostelefonfüggők. S kiderült: a kütyüzés már az egészen kicsi gyerekeknél is megfigyelhető, pedig nagyon ártalmas.
„Akkor beszélünk súlyos problémákról és függőségről, amikor az okostelefonozás, a közösségi média használata, a videójátékok, olyan mértékben emelik meg a dopaminszintet, amellyel a hagyományos tevékenységek, mint a sport, a játék, a személyes beszélgetés már nem képes felvenni a versenyt."
Hogy mennyire súlyos probléma a fiatalok túlzásba vitt okostelefon-mániája, a közösségi oldalakon való túl sok időtöltés az ausztrál kormány tavaly év végén jóváhagyta a közösségi média használatának betiltását a 16 éven aluliaknak. A jogszabályt el is fogadta a szenátus, a tilalom olyan platformokat érint, mint a Facebook, az Instagram, a TikTok, a Snapchat, a Reddit és az X. Kivételt képeznek majd az egészségügyi és oktatási szolgáltatások, köztük a YouTube, a Messenger Kids és a WhatsApp. A közösségimédia-vállalatok kötelesek lesznek „elkülöníteni és megsemmisíteni minden adatot, amit a korhatár meghatározására használtak fel.” A csendes -óceáni országban 2025-ben dolgozzák ki , hogyan tudják a törvényt átültetni a gyakorlatba. A felhasználókat vagy a szülőket nem fogják büntetni a szabályok megsértéséért, az életkor ellenőrzése az internetes platformok felelőssége lesz. Kíváncsian várjuk a folytatást, miként csökkenhet ezáltal a képernyőidő, a fiatalok digitális térben való mozgása.