2025.01.26. 20:00
Sorjáznak majd a hidak az M3-as autópálya és Ököritófülpös között
Egy kivétellel minden hídon elkezdett dolgozni a kivitelező. Az M49 nevet viselő gyorsforgalmi út létrehozása figyelemreméltó szervezettséggel halad – mondja a főépítésvezető.

Összesen 22 hidat építenek
Fotó: magyarepitok.hu
A szatmári térség gyorsforgalmi bekötését megteremtő projekt kulcseleme a magyar szakaszon M49 nevet viselő gyorsforgalmi út létrehozása, mely figyelemreméltó szervezettséggel halad – olvasható a magyarepitok.hu oldalon. A Duna Aszfalt Építő Zrt. az M3-as autópálya és Ököritófülpös közötti 28,15 kilométeres szakasz kivitelezése során 22 hidat épít fel, s ezeknél nem csak megközelítették a kitűzött célt – e szerint minden híd építését szerették volna tavaly elkezdeni –: bizonyos projektelemeknél túl is szárnyalták azt.

Fotó: magyarepitok.hu
M49: jól haladnak a munkálatok
A szóban forgó 22 műtárgy építésével és a főpálya építésének alakulásával kapcsolatban a portál Czeglédi Péter főépítésvezetőt kérdezte. A szakember elmondta:
A pályaszerkezet építése ütemesen haladt és sikerült az évre tervezett mennyiséget 25 százalékkal meghaladnunk. Nagyságrendileg a főpályán (kisebb kihagyásokkal) eljutottunk a kötőréteggel a 0+450-östől a 12+500 km-es szelvényig. Szintén a kötőréteg szintjéig elkészült a Jármi csomópont és a 49-es út összekötését szolgáló, K1 jelű körforgalom, amely mára kopóréteget is kapott. Emellett két keresztező földúton is építettünk pályaszerkezeti rétegeket.
A cikkből kiderül: egy híd kivételével minden hídon elkezdett dolgozni a kivitelező, amelyek között kiemelkedik a Kraszna-híd, de a többi híd építése is jó ütemben haladt. Hét hídon elkészült a pályalemez, további hat hídon elkészült vagy elkezdődött a cölöpözés és az alépítmény-építés, öt hídon pedig már a befejező munkák zajlottak decemberben. Decemberben a hideg miatt csak a hídépítési munkálatok zajlottak, viszont fontos kiemelni: a 2024-re kitűzött legfontosabb projektelemeket, vagyis a K1 körforgalom megépítését, a 471-es út korrekciós töltését és B075-ös híd leterhelő töltésének építését a tervezett mértékig meg tudta valósítani a kivitelező – tette hozzá a főépítésvezető.


Forrás és galéria: magyarepitok.hu

Tantermet neveztek el Mátészalkán a két éve elhunyt hős rendőrről, Baumann Péterről