2025.01.14. 13:30
Lehet, hogy most éri meg postásnak állni?
Most érdemes postai dolgozónak jelentkezni, az állami cégnél ugyanis februárban már emelt bért utalnak. A Magyar Posta a fizetésemelés mellett egyszeri juttatásokat biztosít az embereinek, de nőtt a kafetéria bruttó keretösszege is. A bérfejlesztés itt nem áll meg, jövőre további hét százalékos növekedéssel számolhatnak a munkavállalók.
– Természetesen örömmel fogadtuk a béremelés hírét, de konkrét számokat még nem tudok mondani, mert csak január végén kapjuk meg a munkaszerződést – mondta el érdeklődésünkre egy nyíregyházi postás, aki közel két évtizede a Magyar Posta munkatársa. A feje egyébként olyan, akár egy lexikon, hiszen mikor meghallotta telefonban kollégánk nevét, már mondta is az utcát, a házszámot, az emeletet.

Illusztráció: MW-Archív
Magyar Posta: 7-7 százalékos emelés két év alatt
A Magyar Posta Zrt. többszöri egyeztetés után két évre szóló bérmegállapodást között a Postás Szakszervezettel 2024 szeptemberében. Ennek értelmében 2025-ban és 2026-ban hét-hétszázalékos bérfejlesztés várható: a fizetésemelés nagyobb része (átlagosan négy százalék) alapbérfejlesztés, a fennmaradó rész azonban teljesítményalapú emelés lesz. A Magyar Posta utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ezzel is díjazzák az elkötelezett és kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozók munkáját. A bérfejlesztés összességében mintegy 21 ezer emberre vonatkozik, a munkavállalók teljes körét érinti, kivéve a vezető állásúakat, ők ebből nem részesülnek – írja a Magyar Nemzet.
Az alapbéremelést első alkalommal a januári bérrel, február elején kapják kézhez a dolgozók. Ezen felül külön ki kell térni a kafetériára, aminek éves bruttó keretösszege
- 2023-ban 240 ezer forint volt,
- 2024-ben pedig 300 ezer.
- Az idén viszont már 360 ezer,
- és 2026-ban 420 ezer forintra ugrik.
Mindemellett a társaság az idén és jövőre bruttó 100-100 ezer forint összegű egyszeri kifizetést biztosít munkavállalóinak az év végén.
A keresetfejlesztés – tekintettel a dolgozói létszámra is – minden évben jelentős, több milliárd forintos többletkifizetést jelent a Magyar Postának, ez 2023–2025-ben összesen 43 milliárd forint, ebből csak az idén közel 15 milliárd forint többletforrást igényelt. A keresetfejlesztés 2023 és 2025 között meghaladja a 30 százalékot.
A posta jelezte, hogy néhány kulcsfontosságú munkakörben, mint például
- a kézbesítők (kiemelten csomagkézbesítők),
- gépjárművezetők
- és küldeményfeldolgozók esetében
így is tapasztalható létszámhiány. A Magyar Posta elkötelezett abban, hogy ezekre a kihívásokra is hosszú távú megoldásokat találjon – írta a társasági kommunikációs osztály.

Illusztráció: MW-Archív
Családtagnak tekintik
– Szeretem ezt a munkát, hiszen emberekkel foglalkozhatok. Igaz, főleg idősekkel találkozom, hiszen napközben ők vannak otthon, de sokan már családtagként tekintenek rám. Reggel 7 órakor kezdem a munkát, a nyolc órás munkaidő után jut idő a családra, a hobbira, a sportra. Az időjárás szélsőségeit már megszoktam, nem zavar sem a nagy hőség, sem a kemény fagy. Aránylag kicsi a körzetem, nem kell sokat bicikliznem, de az a kolléga, aki nagyobb körzetet visz, nagy távolságokat tesz meg, elektromos kerékpárt kapott a cégtől – árulta el egy nyíregyházi postás.